Sámánérzés
2005.06.11. 21:14
Ezek a versek tavaly, tavalyelőtt, meg azelőttről valók... Kicsit modernebbek, kicsit furábbak, mint az előzőek, de ez is én vagyok... Fogadjátok őket szeretettel! :)))
Pikkelyek
Az álom
A Sárkány
Karmai közt a kristállyal
Tegnap éjjel szobámban megjelent.
De én Holdkövet kértem,
S ő új útra indult:
Fel a Tejúton
Szárnyai közt hozta
Az utolsó éjszakát…
A Távozás
A Sárkány elhozta
Az utolsó éjszakát.
Ezüstfehéren világolt a Hold,
Kövei, szikráztak a párkányon
A sötétséget tapintani lehetett…
Bársonyos volt, mint a bőr
Én bezártam mindent
Szívemet, lelkemet, agyamat
A kulcsot lenyeltem
S felültem a pikkelyes hátra.
A város felett jártunk,
Mikor leszédültem…
A Megérkezés
Sosemlátott virágok
Mezejére estem.
Csontom nem tört,
S mindent tudtam;
Szúró érzés: pikkelyem nőtt,
Szárnyam bomlott hátamon,
Leheletem hő lángcsóva…
Sárkány vagyok. Karmaim közt a Kristállyal
Egy nyitott ablak felé szárnyalok.
Nyolcas
Szaturnusz égisze alatt
Sötét szemekkel
A Kaszás jelével
Tisztelve az életet
Feketén - zöldbe öltözött lélekkel
Vágyva Észak fenséges rónáira
Roppant teherrel a vállán
Szomorúan olykor
De sosem csüggedten
Séta
Hegynek fel
És színes kavicsok
A sötétség előrehaladtával
Valamit megértettem…
Ma szokatlanul fényes volt a Hold
S én
Könnytelen szemmel zokogtam
Kő, kövön
Kövekből kört formálva
Mormolom igéimet
Kövesd a követ!
S lásd…
Ők a Föld szeme
Dobok
Kiírom magamból
Mielőtt még
Valamit tennék
Pedig mennék
Mennybe'
Pokolba
A Nemlétbe
Érted
De valami visszafog
Valami visszahúz
Valami azt súgja:
Te sem itt
Sem ott nem vagy
Ám az Alvilág;
Az zárva előttem…
Útravaló
Várj!
Ezt még itt hagytad:
Megtaposott
Darabokra tört szívem
Őrlöm mozsárban finomra
Hajam kendőjébe kötve
Épp elfér a zsebedbe'
Várj!
Ezt még itt hagytad:
Lelkem fonalát
Spulnira tekerem
Nem
Nem akarlak leláncolni
Lám, a kötelet is neked adom
Várj!
Ezt még itt hagytad:
Megcsonkított, üres testem
Már csak hús
Már csak vér
Vidd el ezt is magaddal
Jó lesz a varjaknak.
Fájdalom
Zokogok
Sírok
Üvöltök
Bele az éjszakába
Véresre karmolom arcomat
Hogy az fájjon
És ne érezzem
Ami itt hasogat
Legbelül.
Parton
Hullámok fodrozódása
Kavicsok koppanása
Bagoly rikoltása
Erdő suhogása
Szikla ropogása
Elhaló sikoly
Aztán
A víz csobbanása…
Jelentés
Mint elszáradt koszorú egy régi fejfán
Oly üres és szikkadt vagyok belül.
Ha pedig…
A sínek közt apró kavics vagyok
A híd pilléreiben kicsiny csavar
A kötél rostszála vagyok
Én vagyok a kés pengéje
S mind azt sikoltom
Kiáltom, üvöltöm:
Ne!
Ne tedd!
Vagy:
Vigyél engem is magaddal…
Megváltás
Pendül a kés
És ömlik a vér
Pendül a kés
Hűlő testem márványfehér
Pendül a kés
Már semmi nem állítja meg
A bíbor folyamot
Pendül, hullik a kés…
Lelkem nyugodtan szárnyal:
Csak mocsok és bűn
Mit itthagyott.
Akarom
Levetni az álruhákat
Letenni minden maszkot
Pőrén, mint az Igazság
Táncolni az Ezüst Hold fényénél
Sámándobok halk lüktetésére
Vajon szeretni így kell-e?
Az utolsó révület
Táltosként üldögélek
A Világfa csúcsán
Elszáradt levelek közt
A Nap és Hold
Csak bádogtányér
Haldoklik az aranyménes
Kivágták már a rézerdőt
Az ezüsterdőt
Most az aranyon a sor
És már nincs semmi erőm
Hogy tegyek bármit is
Vörös bika képében
Tehetetlenül fekszem
A Lángoló Kerék előtt…
Ébredés
Az éjszaka
Sötét kétségbeesését
Elsöpri a reggel
Hideg józansága
Már nem remegek többé:
Tudom,
Hogy örökké
Lényem része maradsz.
Hol vagy?
Veszíts el!
Aztán találj meg
Ha tudod
Hol keress;
Faladon kopogtattam
Egy tégla kiesett,
Ám átlesve a lyukon
Csak a végtelen Űr tárult elém…
Tüzifa helyett
Megláttalak…
S valami fellobbant bennem
De az Angyal súgta:
Még ne!
Mit tegyek hát?
Kikotrom szívem parazsát
S tenyeredbe öntöm,
Melegítsen
Minden Télen át.
Ő és én - Édesanyámnak
(Szabó Lőrinc nyomdokán)
Ő - vibráló elevenség
Én - robbanó indulat
Ő - szelíd melegség
Én - a makacs öntudat
és Én - birtoka a nemtudásnak
és Ő - makacs hit, remény, szeretet
Én - eszköze az árulásnak
Ő - megbocsátó igyekezet
De egyek vagyunk így, mi ketten
Két egésznek, két fele
Oly utakon jártunk,
Melytől más visszaretten;
S álmunk:
A nyugodt élet Édene.
Bársony
Csókoddal arcomon
Alszom el minden éjjel.
Hulló
A fák őszi mélabúja
Idéz meg szívembe
Ha…
Ölelnélek…
Beléd önteném
Lelkem s szerelmem
Legyen
Gondolatod, gondolatom
Dobbanások egy ritmusra
Tenyerembe rejtem szívedet
Mostantól én hordom bánatod…
Hold, Kő
Tündefényű éjszakában
Sétál a Hold egymagában
Szeme sír
Szeme nevet
Szája néma
Adj neki másik nevet
Évszakok
Holdsugárral láttalak meg
Azóta tovasuhant
Egy égető Nyár
A szelíd Ősz lépeget lassan
Tarka levelek halmazában
Vélem felfedezni pillantásod
Mikor elhagytál engem
Lelkem Tavaszára
Zord, örök Tél borult…
Az utolsó sóhaj
Félelem…
Halál…
Fagyos szél…
Forró vér…
Gyengéd csók…
Hegyes fogak…
Vattapuha hó ragyogása szemeidben
Hideg van talán, de én már nem érzem…
|