A Kék Ház kincse

Rabszolgasors

Jack Tyler nem született szerencsés csillagzat alatt.

Mikor odahagyta a Brit Királyságot, s átköltözött az Ígéret Földjére - Amerika végtelen prériire, még azt hitte, itt megcsinálhatja a szerencséjét.

Felesége, Mary-Ann és kicsi leánykája, a hároméves Kitty is követte őt. Ám alig telepedtek meg egy helyen, mely alkalmas volt marhalegeltetésre, kezdődtek a bajok.

Mary-Ann asszony megbetegedett a szokatlan klímán, s orvosa utasítására vissza kellett térnie a Szigetekre. Természetesen a kislányt is magával szándékozott vinni, de Jack - akit a végsőkig lesújtott imádott felesége távozása - addig rimánkodott, hogy legalább Kitty-t hagyja nála, hogy legyen valaki mellette nagy magányában; hogy végülis - engedett. De megeskette férjét, hogy kivételese gondoskodásban részesíti a leánykát. Aztán… Hajóra szállt, s visszament Britanniába.

Jack pedig hozzálátott, hogy megvesse a lábát Amerikában. Marhákat vett, rozst, árpát, búzát vetett; hogy legyen mit enniük. Ám valahogy minden balul ütött ki. A termést lerágták a sáskák, a tehenek megbetegedtek, alig volt élelmük, hogy a telet kihúzzák. Kitty is sokat betegeskedett; s Jack attól félt, hogy őt is haza kell majd küldenie.

Elhatározta, hogy újfent megpróbálja, s ezúttal birkákat vett, s búzát vetett. Minden jól is ment volna, de egy hirtelen aszály elvitte a búzatermés felét; s a legelők sem voltak olyan dúsak, mint más nyarakon. A sovány jószágokat csak áron alul lehetett eladni a piacon. S Jack rádöbbent, a pénz, amit a birkákért kapott, még az adóssága negyedét sem fedezi - ugyanis az új állatokat kölcsönpénzből vette, mert az övé, eddigre már elfogyott.

A kölcsönt a környék leghírhedtebb uzsorásától, vette fel, aki nagy haramia hírében állt, állítólag övé volt Texas állam leghíresebb rablóbandája: A Bivalyok. Ő volt a vezér… Suttogták, s mindenki csak Rettegett Kelly-ként ismerte.

Rettegett Kelly híres volt kegyetlenségéről, önzéséről, szívtelenségéről… Valamint arról, hogy a kölcsönadott pénzt kamatos kamattal hajtotta be. S ha valaki netán nem tudott fizetni… Jaj volt annak!

Hát ennek az embernek tartozott Jack. S a fenyegetés be is vált. Ahogy lejárt a határidő, Rettegett úr, megjelent legényeivel Jack farmján, s kezdetnek jól elagyabugyálták a férfit, hogy tanuljon. Aztán lefoglalták mindenét az adósság fejében. S Kelly-nek ez sem volt elég. Azt állította, hogy Jack háza és megmaradt állatai, valamint a takarmány, még mindig nem fedezi az adósságot, s hajmeresztő ötlete támadt…

- Na idefigyejjen Tyler - szörcsögte a pipája mögül, mikor a legények már mindent szekérre pakoltak - Csak azér' mer' olyan áldott jó szívem van! Ledógozhatja nálam a különbséget, OK? Szinte úri dóga lesz: istállópucolás, a disznók ganézása… Szórakozásként meg felhányja boglyába a szalmát. No, áll az alku?

Szegény Jack, mit tehetett? Beleegyezett. Hiszen mindenét elvették, menjen szégyenszemre koldulni cseperedő leánykájával együtt? Inkább a szolgaságot választotta. Legalább kapnak enni, és fedél lesz a fejük felett.

Teltek-múltak az évek. Kitty a kemény élettől - hiszen őt is nagyon korán dologra fogták - szívós, kissé keserű szépségű hajadonná érett. Ám édesapja törhetetlen optimizmusát örökölvén, vidám, cserfes leányka volt. Szilaj, mint a vad musztángcsikó, hiszen jobbára férfiak között nőtt fel, s akaratos, mint az öszvér. Ahogy betöltötte tizedik esztendejét, már apja helyett is elvégezte annak feladatait. Kellett is. Jack-et nagyon megviselte - a munka mellett - a szolga-lét tudata.

S emiatt idő előtt megtört, megkeseredett ember vált belőle, akinek már a munka sem ízlik. Mire Kitty tizenhárom esztendős lett, Jack, a maga negyvennyolc évét meghazudtolóan fáradt, beteg öregemberré lett.

Egy napon arra ébredt, hogy nem tud mozogni. Nem tudja mozdítani se kezét, se lábát. "Na - gondolta - itt a vég. Nem fogom tudni letörleszteni az adósságomat, s ki tudja, mit tesz szegény lánykámmal ez a haramia, ha én meghalok?!"

Behívatta magához Kitty-t, s elmondta neki, hogy mostantól kettő helyett is kell dolgoznia, még inkább, mint eddig, ő már többé nem tud segíteni neki.

- Hamarosan meghalok, kislányom - mondta szomorúan - nem védhetlek meg többé. Csak annyit mondok, azzal engedlek el utadra: mindig őrizd meg a becsületedet! Ha ezt megteszed, bármire is kényszerítsen az élet, nem kell majd szégyenkezned.

Kitty hatalmas könnyeket hullatott, nem szerette, ha édesapja így beszél, de mit tehetett? Ő is látta, hogy ennek a rozoga aggastyánnak látszó férfinek már nincs sok hátra. Megfeszítette magát, s nem kettő, de három-négy helyett is dolgozott. Ám ő korántsem törődött bele ebbe a helyzetbe, mint apja. Már akkor szökési terveken törte a fejét, mikor idekerültek, s most, hogy látta, apja belerokkant a szolgaságba, az ötlet egyre inkább meghorgadt a fejében.

Jack hamarosan meghalt. Elvitte a nehéz munka, a sok gond, a nem megfelelő táplálkozás. Rettegett Kelly úgy tartotta munkásait, mint az állatokat. Se tisztességes étel, se tisztességes szállás nem járt nekik. Csak az idegeket, izmokat megfeszítő, felőrlő munka.

Kitty az apja temetésének éjszakáján szökött el. De - mivel még nem ismerte a környéket - eltévedt, s napokig bolyongott a sivár, szikes prérin. Nagyon hamar rátaláltak a keresésére indult tehenészek. Mikor, pedig visszavitték Kelly farmjára, a házigazda elé lökdösték, mint valami megvetésre méltó férget.

- Lám, lám… Miss Tyler, apja lánya… Nem tudsz megülni azon a sovány seggeden? Na majd teszünk róla, hogy elmenjen a kedved a sétafikálástól… Billogot neki, és négy nap kaloda! - ezt már a körülötte álló embereknek ordította, akik ezt hallván, megragadták a lányt, s vitték volna, de még megállította őket egy pillanatra Kelly öblös hangja: - Étlen-szomjan… - s kajánul mosolygott hozzá.

Odakint az udvaron már lobogott a tűz, s pirosan izzott a billogvas. Néhány újonnan szerzett állatot most bélyegeztek meg.  Kitty-t odakötözték az egyik fához, majd zsenge bőrébe nyomták a tüzes vasat. Még szembeköpte a hozzá legközelebb álló banditát, mielőtt elájult.

Mikor magához tért, már ott ült a kalodában. Bőre zsibongva égett, úgy érezte, mindjárt levedli magáról. Az égett hús szaga odavonzott néhány döglegyet. Kitty úgy érezte, ütött az utolsó órája. Alkonyodott. A ház elcsendesedett, a házigazda ellovagolt ugyanis, titokzatos útjaira, s magával vitte a cselédséget is. Kitty-t egyedül hagyták, mert a munkások mára kimenőt kaptak. Soha ezelőtt, és soha ezután nem történt ez meg, de most Kelly alapos leckét akart adni a lánynak. Be akarta törni, hogy aztán majd kedvére eljátszadozhasson vele. Ugyanis, mikor délelőtt eléhozták, akkor döbbent rá, hogy Kitty fiatal nővé érett, s nagyon megtetszett neki a lány vad szépsége, a kócos-göndör, megzabolázhatatlanul dús, hollófekete hajtömeg, a hamvasfehér bőr, az érzéki eperajkak, s a hatalmas, csodálkozó, zafírkék szemek. Kitty - a hiányos étrend folytán - szikár és karcsú volt, mint a gazella, ám a megfelelő helyeken gömbölyű. S Kelly úgy gondolta, ha rendesen kapna enni, s nem dolgoztatná halálra, sokkal nőiesebb alakja lehetne. S ez szerfelett tetszett a kéjsóvár lelkének.

De térjünk vissza Kitty-hez, aki a kalodában ülve, fejét rázva próbálta a legyeket elhessegetni magától, s felkészült már a legrosszabbra is. Egyszercsak léptek hangja ütötte meg a fülét. Csodálkozva felnézett, hiszen tudta, nincs a házban most senki.

Aztán roppant mód meglepődött. Ugyanis egy eleddig sose látott fickó állt előtte. A jövevény magas volt, karcsú, mint egy nyírfa, s sötétszőke, hullámos, vállig érő hajat viselt, valamint egy koszos és elnyűtt, valaha fehér cowboykalapot; lehetetlenül sáros csizmát, s kopott farmert. Ing helyett egy poncho lógott rajta. Letette az eddig kezében a vállán pihenő ásót, s letérdelt a lány mellé.

- Hát, te ki vagy, furabogár? Miért csuktak ide?

Kitty megborzongott. A fickó mély tónusú, rekedtes hangja, határozottan hatással volt rá. De alapból gyanakvással figyelte a férfiakat. Foghegyről felelt hát.

- Kitty Tyler. Itt dolgozom. S gondolhatod, hogy nem jókedvemből ülök itt. Megszöktem, s ez, az átkozott Kelly ide záratott.

- Meg-szök-tél?! Tán rab vagy itt?

- Ahogy vesszük. Apám tartozott ennek a disznónak. Elvette mindenünket, minket meg rabszolgaként dolgoztatott a farmján. Apám bele is halt - Kitty hangja egy pillanatra megcsuklott. Az ismeretlen cowboy részvevően simogatta meg a haját.

- Szegény bogár… Hát nem róttátok még le a tartozásotokat? Mióta vagy itt?

- Tíz éve. Különben, te ki vagy?

- Oppardon! Chad Königger - hajolt meg könnyedén a fiú - aranyásó és életművész… Meg néha cowboy is. De Kelly-nek nem dolgoznék, ha aranyban fizet, akkor se. Mondd csak, nem unsz már itt üldögélni? A legyek is nagyon kerülgetik a karodat…

Kitty - bármilyen pocsékul is érezte magát - felnevetett. Fura egy fickó, ez a Chad. De van humora, azt meg kell hagyni.

- Ami azt illeti, szívesen kiszabadulnék - mondta.

- Semmi akadálya - azzal Chad az ásó egy jól irányzott csapásával leverte a lakatot a kaloda ajtajáról.

Kitty szabad volt. Bementek a szolgák szállására. Kitty kötszert keresett, s mikor megtalálta, Chad közölte, hogy szívesen bekötözi a karját, ért hozzá… Kitty - bizonytalanul ugyan - de a fiú kezébe nyomta a gézt és a kenőcsöt. De aggódása alaptalan volt; Chad tényleg értett a sebkötözéshez. A kenőcs jólesően hűsítette bőrét, a rátekert géz, pedig megóvta a bosszantó legyektől és egyebektől. Hálásan pislantott Chad-ra.

- Köszönöm.

- Nincs mit - mosolygott az ifjú cowboy - hol szerezted ezt a szép sebet?

- Az a vadállat megbillogozott - horkantott fel Kitty mérgesen.

- Aha… Hát, erre inkább nem mondok semmit. Ha jól értem, te el szeretnéd hagyni, e vendégszerető lakot…

- Igen.

- Nos, én a városba indultam. Csak megálltam errefele jövet, hátha találok itt a vízmosásban egy kis aranyrögöt. De ez most nem érdekes. A lovam elbír kettőnket is, ahogy nézlek, nem nyomhatsz túl sokat. Velem jöhetsz, ha akarsz.

- S mit kezdjek én a városban?

- Ha elfogadod a segítségemet, tudok egy helyet, ahol befogadnak kérdezés nélkül. Ott el tudsz rejtőzni Kelly elől. Legalábbis egy időre.

- Ok! Szedem a holmimat.

Így történt, hogy mire Kelly és bandája hazaérkezett, Kitty-nek már csak hűlt helyét lelték. Ugyanis ő addigra már - elgyötörve a nap fárasztó eseményeitől - mélyen aludt, fejét Chad vállára hajtva, s a ló csendesen poroszkált velük Butterflytown felé…

Pillangók városa

Butterflytown büszke volt a pillangóira. A szép, kétszintes és tágas nyilvánosház volt a leggyönyörűbb épület a városban, pont átellenben a városházával. Fagerendából készült falai csodálatos mélykék színben pompáztak, az ablakkeretek terrakotta színűek, a hívogató, szépen faragott kapu meggypirosan nevetett az előtte elhaladóra.

Az alsó szinten volt a szalon, jó nagy, ízlésesen berendezve, a legdivatosabb rokokó bútorokkal, valamint a "Cassa", melyet egy faragott tábla hirdetett, rögtön az előtérben, alatta, pedig egy sötétbarnára pácolt, diófa asztalka szerénykedett. E mögött állva fogadta Madame Tesla a kuncsaftokat, szigorúan előre kérve a pénzt. Persze, voltak kivételek… A cowboyok és az aranyásók például, akik Madame Tesla szíve csücskei voltak…

Egy kis udvar, nyári- és mosókonyha tartozott még a házhoz. A nyári-konyhában trónolt Rocca asszonyság, a szakácsné, aki kedves szigorúsággal irányította a melegtől és igyekezettől kipirult arcú leánykákat. Ugyanis a Madame házában mindenféle korú leányt meg lehetett találni, s azok, akik még nem voltak elég felnőttek a "komoly" munkára, ide osztotta be Mrs. Rocca mellé, hogy az asszonynak legyen segítsége. A fenti részen helyezkedtek el a lányok szobái. Mindegyik szobában két-két lány lakott. A helyiségeket maguk takarították, maguk mostak-vasaltak, varrtak-stoppoltak. Tesla asszony katonás fegyelmet tartott. Meg is volt az eredménye. Hat városból jártak az ő házába, a kuncsaftok, s az egész vidéken elterjedt a híre Madame Tesla lányai szépségének.

Chad Könniger, azaz "Aranyszívű Chad", régről ismerte a Madame-ot. Jó szolgálatot tett az asszonynak azzal, hogy az utcán kolduló, apátlan-anyátlan árvákat elvitte Tesla "mamához", mint ahogy most Kitty-vel is tette.

Azt hiszem semmilyen különösebb magyarázat, nem kell ahhoz, hogy miért is kapta Chad a melléknevét. Jótetteiről később legendákat meséltek…

Kitty ámultan nézte a várost. Londonra, ahol hároméves koráig éltek, alig emlékezett, itt Amerikában, pedig csak a végtelen prérit, az indiánok fura, kúp alakú kunyhóit, és a hosszúkás, lapos tetejű, egyszintes farmerházakat ismerte eddig. S most a színes, többemeletes, nevető házak teljesen elbűvölték. Kedvtelve nézegette a piacteret, a jövő-menő embereket, a nyüzsgést. Minden új volt, minden tetszett neki, s az a ház is elnyerte tetszését, mely előtt Chad végül lefékezte a lovát.

- Megérkeztünk, kislány. Ez az a hely, amiről beszéltem - mutatta a kékre festett épületet, miután lesegítette a lányt a nyeregből. Megverte a kaput, mire az résnyire kinyílt, s egy szőke loknis, ijedt kék szemű lányka nézett ki rajta.

- Mit segíthetek?

- Üdvözlöm kisasszony! - emelte meg kalapját a cowboy - értesítené Madame Teslát a jöttömről? Mondja, hogy hoztam neki valakit… - azzal kissé meglökte Kitty-t, hogy lépjen előre. A loknis jól megnézte őket magának, majd elszaladt. Kisvártatva megjelent az ajtóban a legfeltűnőbb asszony, akit Kitty eddigi életében látott. Magas volt, vékony és csontos. Lehetett már úgy ötven esztendős, ráncos, megereszkedett bőrű nyaka, és inas kezei mutatták a korát. Az arca nem. Az hamvas volt, mint egy fiatal lányé, s hullámos, nagy barokk kontyba fésült hajában sem, volt egyetlenegy ősz szál sem. Szeme, kissé ferde metszésű volt, színe az érett dióra emlékeztette a lányt. Szoros fűzőt, tüllbetétes selyemruhát, és fekete, magasszárú cipőt viselt, melynek vasalt sarkai hangosan verték léptei ritmusát. Ruhájának orgonaszíne azonnal megnyugtatta Kitty-t. Úgy érezte, aki ilyen szép színt visel, az nem lehet gonosz.

- Szívemből üdvözlöm, Mr. Könniger! Újfent nálunk üti fel a tanyáját? Ha tudná, a lányaim mennyit emlegették!

- Ezt majd később megbeszéljük, Madame. Most fontosabb dolog hozott ide. Ő itt - tette a kezét az előtte álló Kitty vállára - Kitty Tyler. Szülei nincsenek, ő maga, pedig öt éves korától kemény munkát végez, embertelen körülmények között…

A Madame bólintott, s jól megnézte Kitty-t.

- Egészségesnek látszik… Nincsenek szülei, azt mondja?

- Csak apám nincs már - szólt közbe Kitty - édesanyám még él. Angliában van.

- Úgy… Hát miért nem mész utána te is?

- Nem tudom - vont vállat Kitty. (Nem tudhatott arról, hogy apja, már évekkel ezelőtt megszakította a levelezést anyjával, nem akarván szeretett nőjét ilyen szégyenbe keverni. Később Jack értesült róla, hogy Mary-Ann újra férjhezment, és elfeledte korábbi családját)

Madame Tesla nem erőltette a dolgot. Úgy gondolta, Kitty hasznos munkaerő lesz a házban, ha pedig elég idős lesz, még Anastacia-t is kiütheti a nyeregből. Tehát így szólt hozzá:

- No, rendben van. Itt maradsz Tesla mamánál, OK.? Tetszik a ház?

- Igen…

- Jól van. Menj, nézd meg belülről is. Keresd meg Rosalynt, ő engedett be benneteket. Segít neked a fürdésnél, s ad tisztességes ruhát is. Menj, ott találod őt a mosókonyhában! S most - fordult Chad-hoz, miután Kitty eltűnt a házban - hadd halljam, mi a kívánsága…

Chad kajánul elvigyorodott.

- Amandát szeretném…

A Madame megcsóválta a fejét.

- Amandát?! Hiszen ő még csak most töltötte a tizenhatot! Csak egy hónapja dolgozik…

- Nem baj - rázta Chad a fejét - szeretem a fiatal lányokat - tette hozzá huncut mosollyal - ők még olyan hamvasak. Semmi mesterkéltség, önmagukat adják.

- Ez lesz egyszer a veszte, Chad - mondta a Madame, még mindig csóválva a fejét, miközben bevezette a férfit a házba, s leültette a szalonban - ez a szenvedélye lesz egyszer a veszte…

Lám, milyen a Sors! Madame Teslának minden bizonnyal fogalma sem volt róla, hogy jóslata beválik egyszer…

Betörni a vad musztángot

Kitty hamar beilleszkedett a Ház leányai közé. A Madame Mrs. Rocca mellé osztotta be, de ezenkívül a takarításban, mosásban is segédkeznie kellett, s még komornai teendői is akadtak, ugyanis a Ház Csillaga, Anastacia, a fejébe vette, hogy neki szolgáló kell! S éppen Kitty-t nézte ki magának. Bár a lány ezért a feladatért nem lelkesedett annyira, de hát… Mit tehetett? Az idő múlásával, viszont annyira megszerette Ana-t, hogy nem érezte fáradtságnak a körötte való tüsténkedést. Ana pedig, ahol lehetett kedvezett a lánynak, az ajándékba kapott bon-bonokat is mindig megosztotta vele, új ruhákat szabott neki megunt ruháiból, öltöztette, csinosította, mint egy hajas babát. Kitty meg hol hagyta, hol nem. Vadságát nem sikerült levetkőznie, s néha bizony nehezére esett mosolyogni, pukedlizni, jó kislányt játszani.

Ilyenkor, ha mindenből elege lett, odavágott kefét, söprűt, mosórongyot, s kivágtatott az udvarra, s ott keringett bomlottan, széttárt karokkal, behunyt szemmel. Ruhája percek alatt poros lett, rakoncátlan hajából kibomlott a szalag, harisnyája lecsúszott. Ilyenkor nem lehetett vele bírni, s nagyon hamar megtanulta mindenki, hogy ne próbálkozzon őt erőszakkal behozni, mert Kitty rúgott és ütött, és néha harapott is. Mint egy megvadult csikó. Egyedül a Madame tudta őt jobb belátásra téríteni, mikor szigorú, de szeretetteljes hangon kiszólt neki:

- Kitty! Azonnal gyere be, és folytasd a munkát! Ha kész vagy a szalonnal, Amy elvisz sétálni a piactérre, rendben? De a munka, az munka!

A Madame bölcs volt. Tudta, hogy egy vad musztángot nem lehet karámban tartani. Kitty is több szabadságra vágyik. Majd lesz neki az is. De előbb minden munkát el kell végeznie, amit mond neki. Madame ugyanis annyira megszerette Kitty-t, mintha az édeslánya lett volna, s azt tervezgette, hogy ha eljő az idő, egy gazdag férjet keres neki. Ám addig Kitty-nek tökéletes gazdasszonnyá kell válnia. Értenie kell a főzéshez, mosáshoz, takarításhoz, varráshoz, szabáshoz. Tudnia kell teríteni, s a különböző evőeszközökkel bánni. Látszik rajta, hogy nem akárki.

Hát ő majd nemes kisasszonyt farag belőle. Ám egyelőre ez csak félig-meddig sikerült. Kitty unalmasnak találta a házimunkát, s csak a vasárnapok éltették, mikor Chad meglátogatta őket, s elvitt egy-egy lányt lovagolni. Kitty-t mindig magával vitte, s így a lány szabadon kószálhatott erdőn-mezőn, s roppant boldog volt. Ezeken a délutánokon Chad lovagolni tanította Kitty-t, meg arra, hogyan kell bánni a fegyverrel, s néha-néha a közeli aranylelőhelyre is elvitte magával, ahol együtt kutattak az értékes fém után.

Végül a Madame feladta. Belátta; Kitty neveltetésének hiányosságait nem fogja tudni pótolni azalatt a néhány év alatt, ami még hátravolt a nagykorúságáig. S elhatározta: hagyja, hogy olyan legyen, amilyen.

A lányok így is szerették. Chad pedig egyenesen imádta. S azok az úriemberek is, akiknek volt szerencséjük találkozni vele, csupa jót mondtak róla. Sőt egyik-másik az igényét is bejelentette… A Madame meg volt győzve. Kitty így is férjhez fog menni.

Így érkezett el a tizenhatodik születésnap, amelytől kezdve Kitty-t, mintha kicserélték volna…

Könnyek

Kiütközött rajta anyja természete. Csendes lett, hallgatag, és visszahúzódó. Zokszó nélkül végzett el mindent, még azt is, amit nem mondtak neki, figyelemmel hallgatta Madame Teslát, mikor a lányokat oktatta a helyes viselkedésre, s egyre kevesebbet járt el Chad-dal is. A fiú meg is jegyezte ezt neki.

- Hűtlen lettél hozzám, Kiscsikó? Netán vetélytársam akadt? - bolondozott.

Kitty elmosolyodott.

- Ugyan már Chad, hová gondolsz! Mi barátok vagyunk… Bár… Néha arra gondolok, tényleg jó lenne…

- Ha lenne egy vetélytársam?

- Igen. Néha olyan egyedül érzem magam. Tudod - nézett hirtelen a fiúra - volt olyan idő, mikor azt szerettem volna, hogy csakis engem vigyél lovagolni, meg kocsikázni és lássad azt, hogy már én is nő vagyok… De aztán rájöttem, hogy a szőke férfiak annyira nem is tetszenek… Inkább a sötét hajúak…

- Szóval én már nem is vagyok neked jó?! - csattant fel Chad, játszva a felháborodottat s kergetni kezdte az eliramodó Kitty-t. Körbe-körbe kergetőztek a réten, mígnem kifulladva le nem huppantak egy terebélyes tölgy alá. Kitty lehúzta a térdére a szoknyáját, átkulcsolta a lábait, s ábrándosan nézett a semmibe.

- Egy este… Járt nálunk egy cowboy… Fekete haja volt, és barna szemei… Nagyon szépen tudott velük nézni… Szakálla is volt, mint neked - nézett Chad-ra - Tetőtől-talpig feketében volt, és persze, a szőke Ana-t akarta. A karzatról néztem őket, s arra gondoltam, hogy miért nem engem választott… - hirtelen felriadt - de miket is beszélek itt! - kiáltott fel, s mindkét kezét a szívére szorította - Jaj, olyan bolondul ver! Istenem, mi lett velem?!

Már nem akarok cowboy lenni. De nem tudom, hogy kell hölgynek lenni… S engem biztos, senki sem akar majd.. - azzal teljesen váratlanul kitört belőle a sírás. Leborult a fűre, s teljesen átadta magát a zokogásnak. Fel sem vette, hogy Chad gyengéden simogatja a haját, s vigasztaló szavakat dörmög neki:

- Na, ne sírj már, Kiscsikó… Nem kell ennyire kétségbeesni. Hova sietsz? Még csak tizenhat éves vagy, előtted az élet. Hidd el, téged is akarnak majd… Sőt lehet, hogy már most is, csak a Madame nem engedi. Ki tudja, ha az a cowboy látott volna téged, lehet, hogy te kellettél volna neki Ana helyett. Mondhatok valamit? Te sokkal szebb vagy, mint Ana. Eljön még az, az idő, mikor a városbeli ifjak érted verekednek majd…

Ez az utolsó mondat, úgy látszik, szöget ütött Kitty fejébe, mert felemelte a fejét, s könnyben úszó szemét Chad-ra emelte.

- Ezt komolyan mondod?

- Persze. Miért csapnálak be?

Valóban. Miért is hazudna neki Chad, aki szinte a testvérévé vált az eltelt évek alatt? Most is hogy igyekezett megvigasztalni.. Kitty felült, megtörölte a szemét, s felállva, leporolta a ruháját.

- Menjünk. Ma még dolgom van a szalonban és Ana haját is, ki kell fésülni…

Allah akarata

Aznap este, míg Ana-t fésülte, a délutáni eseményeken gondolkodott, s arra gondolt, hogy milyen kár, hogy nem oszthatja meg ezeket a dolgokat senkivel, mert a lányok között nem volt bizalmasa a városbeli lányok, pedig kerülték őket, mint ördög a szenteltvizet. S aznap este, mielőtt elaludt volna, arra kérte az angyalokat, hogy hozzanak neki egy barátnőt, egy olyat, akivel mindent megbeszélhet, akinek elmondhatja ezt az egész bolond dolgot, amit érez, akivel megoszthatja magányát… Mert túl azon, hogy milyen sok ember vette körül, Kitty iszonyú magányosnak érezte magát.

Másnap reggel nagy jövés-menésre ébredt. Csodálkozva lépett ki a folyosóra, megtudni az okát.

- Jó reggelt! - szólította meg az épp elsiető Rosalynt - mi ez a nyüzsgés kora reggel?

- Az éjjel hoztak egy lányt - susogta a szőke loknis Rosalyn - szegény, több hete nem ehetett, csupa csont és bőr, kék a hidegtől s a hátán korbácsnyomok… Reszketett, mint a nyárfalevél, míg a Madame behozta a szalonba…

Kitty kíváncsi volt az új lányra. Lement hát a szalonba, ahonnan eddigre már mindenkit kiküldött a Madame, hogy a halálra rémült leány meg tudjon nyugodni. Rosszallóan nézett fel tehát, mikor Kitty belépett, de mikor látta ki az, elmosolyodott.

- Gyere lánykám. Sorstársad érkezett. Őt is éheztették és verték, mint téged.

Kitty közelebb lépett. S elámult a kereveten fekvő lány szelíd szépségén. Akkora lehetett tán, mint ő, karcsú teste, mint a fiatal párducé, oly kecses és hajlékony. Hosszúkás arcában nagy, mandula alakú, smaragdzöld szemek ültek; sima homlokát a szép ívű, félhold-szemöldök csak még szebbé tette. Érzéki, telt ajkai félig elnyílva láttatni engedték vakító fogait. Sötét, a gesztenye héjához hasonlatos színű, haja szorosan a fejéhez fésülve; vastag fonata a jobb vállán pihent, leérve a csípőjéig. Fülében, sose látott, hatalmas karika, melyekből kis csillagok és félholdak csüngtek le. Fején püspöklila, különös fejfedő pompázott felvetve rá, egy könnyű tüllfátyol. A lány ruhája sem volt mindennapi. Bokában és derékban szoros, szépen hímzett övvel összefogott selyembugyogót viselt, s ugyanilyen anyagból készült könnyű blúzt, melynek ujja szabadon hagyta alsó karját. Nyakában többsoros lánc, Kitty által nem ismert drágakövekkel díszítve. Lábán zöld selyempapucsot viselt - a ruha violaszínű volt, a hímzés, pedig ezüst - melynek kissé visszafelé hajlott az orra. Kezein rengeteg ékszer, gyűrűk, karkötők… Kitty nem győzött betelni szépségükkel.

- Ki ő Madame? Honnan jött? Sose láttam, még ily fura öltözetet…

- Jasmine török leány. A szultán háreméből rabolhatták el. Többet én sem tudok. Nagyon sok szenvedésen mehetett keresztül. Kitty… Próbáld szóra bírni. Talán egy vele egyívású lánynak jobban megnyílik. Egyedül hagylak vele, OK? S majd veled kerül egy szobába. Netty-t átköltöztetjük Rosamunda-hoz, ő már úgyis egyedül lakik egy éve. Nyugtasd meg, s mondd el neki, nálunk jó helye lesz. Rád talán jobban hallgat.

A Madame nem magyarázta meg, miért gondolja, hogy Kitty lesz alkalmas a török lány hallgatását megtörni, csak kisuhogott a szalonból, hogy Jasmine elhelyezéséről gondoskodjék. Kitty pedig ott maradt a meredten maga elé bámuló lánnyal. Leült a kerevet szélére, s sokáig csak nézte őt.

- Jasmine… De furcsa hallani, hogy valakit így hívnak! De illik rád… Szép vagy, mint egy tavaszi virágcsokor. Alszol? Hogy' lehet nyitott szemmel aludni? Na, szólalj, meg már kérlek! Honnan jöttél? Ki hozott? Vagy… Nem is tudsz angolul?

- De.

Kitty az idegen hangra összerezzent, s reménykedve bámult a török leány arcába.

- Szóval akkor mindent értesz, amit mondok?

- Persze - Jasmine-nek a hangja is éppoly kellemes volt, mint a megjelenése - nem régen élek itt, de a nyelvet, még szülőföldemen tanultam.

- S hol van az?

- Törökföldön, az Oszmán birodalom szívében.

Jasmine felült, s kíváncsian szemlélte Kitty-t.

- Szálem! - mosolyodott el - azaz - tette hozzá - Üdvözöllek! A nevem Jasmine Fatima Ibn Sziná. És a tied?

- Kitty Tyler. Én is… Üdvözöllek, itt a Házban! Örülök, hogy mosolyogni látlak. Az előbb úgy tűnt, nincs valami jó kedved.

- Nincs is. De jó érzés egy kedves arcot látni magam mellett. Hallottam, ahogy az előbb a szépségemet dicsérted. Te is szép vagy, Kitty. Hajad, mint a dzsinnek éjsötét szárnya, a bőröd, mint a legfinomabb márvány. És a szemeid… Két szikrázó zafírkő. Biztosan te vagy itt a férfiak kedvence.

- Nehogy azt hidd! - legyintett Kitty - itt a búzaszőke Ana a csillag, mindenki ővele akar lenni.

- És búsulsz ezért?

- Nem is tudom… Te, Jasmine, nem vagy fáradt? Az előbb a Madame, azt mondta, velem leszel egy szobában. Megmutassam?

Jasmine beleegyezett, s a két lány fellépegetett az emeletre, Kitty szobájához. A török lánynak tetszett az egyszerű berendezésű szobácska, mint később elmondta Kitty-nek, ez valóságos palota ahhoz képest, ahol ő élt eddig…

- Persze, a hárem, az más volt… - tette hozzá elábrándozva.

Hajladozni, mint nád a szélben…

Jasmine-nek, ez visszatérő mondata lett. Kitty ugyanis tanítgatni kezdte az itteni szokásokra, mesélgetett az itteni életről, s a török lány számára szokatlan dolgok hallatán, fel-felkiáltott: Ó, a háremben más volt!

Addig-addig mondogatta ezt, mígnem Kitty-t nagyon kíváncsivá tette. Mi is volt hát abban a háremben más? S egyszer, lefekvés előtt feltette ezt a kérdést barátnőjének.

- Mondd, milyen volt az a hárem Jasmine? Mesélnél nekem róla?

- Ó, ahhoz el kellene mesélnem az életemet…

- S volna kedved hozzá?

Jasmine sokáig hallgatott.

- Nem egészen vidám történet lenne…

- Az enyém talán az volt? - kérdezte erre Kitty, ugyanis ő már elmesélte Jasmine-nak, az ő hányattatásainak regéjét.  S most, őszintén kíváncsi volt, barátnője viszontagságaira.

- Rendben - bólintott Jasmine, s halkan belekezdett…

Az én egész életem a háremben kezdődött. Anyám ugyanis ott élt. Ő volt a legfiatalabb, s legszebb a hölgyek között; a Fényességes Padisah kedvenc ágyasa. Ám nem elégedett meg azzal, mi Allah kegyelméből neki jutott. Szemet vetett a Padisah egy dicső harcosára, Ali ben Ibn Sziná pasára, aki viszonozta is, anyám, a szép Amisallah szerelmét. Az ő ágyékukból származom én. Titkos viszonyukra azonban nagyon hamar fény derült, amint anyám állapota láthatóvá vált. A Fényességes Padisah - Allah nyújtsa hosszúra az életét! - színe elé idéztette őket, s Amisallah-t azonnal el akarta űzni, de a többi asszony kérése-könyörgése - kik nagyon szerették anyámat - meghatotta szívét, s megkegyelmezett neki, hogy addig a Palotában maradhat, míg meg nem születik a gyermeke.

Ám az árulóvá lett Ali ben Ibn Szinát, ki beszennyezte a háremet, kivégeztette, s anyámnak végig kellett néznie szerelme halálát. Örökre meggyűlölte ezért a Fényes Tekintetűt, s mindent, mi körülvette.

A hónapok repültek, mint gyors röptű sólymok, s anyám ideje is elérkezett. Ő, pedig már régen beszerzett valami erős mérget a város egyik legjobb méregkeverőjétől, mely csak akkor kezd hatni, ha a gyermek már eltávozott a testéből. S midőn fájdalmai már elviselhetetlenek voltak, megitta ezt az italt. Mindenki azt hitte, hogy a szülésbe halt bele; csak egyetlenegy háremhölgy - későbbi dajkám - tudta a titkot.

Miután megszülettem, a Padisah látni kívánt. Dajkám vitt be hozzá, a bölcs Laila, nem szólt semmit, csak a Fényes Tekintetű elé fektetett. Ő, pedig elgondolkozva szemlélt engem, majd így szólt:

- Az ártatlan gyermek, nem felelős szülei bűnéért. Úgy határoztam hát, hogy továbbra is a palotában maradhat. Ha fiú, kemény harcost nevelünk belőle…

- Leányka a gyermek, Fényességes Padisah - szólalt meg ekkor Laila.

Allah Kegyeltje elmosolyodott.

- Úgy, hát leány. Akkor háremünk éke lesz, s ha eljő az idő, illően férjhez adjuk majd.

Így történt, hogy ott maradhattam a palotában, a bölcs Laila lett dajkám, és tanítóm. Megtanultam mindent, mit egy leánynak tudnia kell: mosni, varrni, hímezni, guzlán, hárfán és tilinkón játszani, és persze; táncolni.

Boldog voltam. Az asszonyok kényeztettek, mindent szabad volt, még a tiltott rózsakertben is játszhattam; azt tettem, amihez kedvem szottyant. A Fényes Tekintetű Padisah különös figyelemmel kísérte fejlődésemet, s időről-időre színe elé idéztetett, s bemutatót kellett tartanom tánctudásomból, és más egyéb tudományomból. Mikor betöltöttem tizedik esztendőmet, a Padisah legfiatalabb fiát, akkor avatták fel a harcosok közé. Tizenhét esztendős volt akkor, s ezen az eseményen - kivételesen - a nők is részt vehettek. Én is ott voltam dajkám felügyelete alatt, s dobogó szívvel néztem az ifjú Szelim felavatását.

Az idő nálunk másként jár, mint nálatok Kitty… Egy tízesztendős lányka, már mindent a szerelemről és a vágyról… S én, ahogy pillantásom a felséges Szelim nemes arcára tévedt, már tudtam; elvesztem. Csak őt fogom szeretni, amíg csak élek… Ó, Kitty, ha láttad volna őt! Ahogy ott állt, fenségesen, sudáran, mint a fiatal ciprus; hollóhaja széles vállát verdeste, tekintete büszke, mint az oroszláné, keskeny, ám erős keze keményen markolja szablyáját… Tudom, lángra gyúltál volna te is. S mikor vége volt a vigalomnak, a Padisah magához hivatta dajkámat, s megmondta neki, mit határozott; hogy úgy neveljen eztán engem, hogy amint az ifjú herceg nagykorúvá érik, nőül vesz engem. Ez apai akarata. S bár nem volt szabad elmondania, Laila mégis megosztotta velem az örömhírt. Kimondhatatlanul boldog voltam, s úgy éreztem, ezután már minden csak szép és jó lehet.

Mekkorát tévedtem! Mert az ünnepséget követő éjszakán berber leánykereskedők raboltak el, s vittek egy beduin sejkhez a sivatag gyomrába, ahol biztos voltam benne, soha nem találnak rám, az utánam kutatók…

Ráadásul, amint megérkeztem, már szedtük is a sátorfánkat, és odébb költöztünk, be, egészen a nagy sivatag legeslegmélyére, ahol már csak homok és homok van, és sehol nem találni akár csak egy pálmafát is, hogy enyhet adjon a forróság ellen…

Ezzel elkezdődött életem keservesebbik része. A sejk egy rabszolganőt akart… Bár tartott már, számosat. Asszonyai és leányai is inkább rabnői voltak, mintsem úrnői házának. Én azért kellettem neki, hogy esténként táncoljak neki, s ezzel felkeltsem benne a már szunnyadozó gerjedelmet, mielőtt asszonyaihoz térne. Hitünket tiszteletben tartván, nem nyúlt hozzám úgy, mint férfi a nőhöz. Ám ha valami nem tetszett neki a viselkedésemben, netán valamit nem úgy csináltam, ahogy szerinte kellett volna, előkerült a korbács, az ostor s kegyetlenül megvert. S veretett. Nem volt nap, hogy ne sajgó és véres háttal feküdtem volna le ágyamba. Mindezekhez, még az ételt is sajnálta tőlünk, rabszolgáktól, s így hamarosan legyengültem, erőm elszállt. Bizony néha megesett, hogy elszédültem, elvétettem a lépést, amiért újfent korbácsolás volt a jutalom. Itt tanultam meg hazád nyelvén. Egy angol asszony, valaha tanítónő volt saját hazájában - is raboskodott itt, s ő kezdett el tanítgatni az angol nyelvre. Ő, meg egy arab ifjú volt az, akitől kedvességet, szeretetet kaptam.

Az ifjú, a neve Ahmed volt, különös gyengédséggel viseltetett irányomban. Felvidított, ha szomorú és levert voltam, esténként odaült az ágyam mellé, s csodálatos történetekkel szórakoztatott, melyekhez képest Sherezád meséi is csak silány fércműnek tűntek. Ételt lopott nekem, mikor úgy kínozott az éhség, s a véres korbácsnyomokat a hátamon ajka érintésével gyógyítgatta… Szánalom és szomorúság kelt bennem, hogy ennek az ifjúnak gyöngéd szerelmét, nem tudom szerelemmel viszonozni. Bár sokban hasonlított Szelimre, mégsem volt ő. S én nem tudtam Ahmedet szeretni, úgy, ahogy szerettem volna. S mikor ezt nagy pironkodva bevallottam neki, ő rám emelte éjfekete szemének bársonyos pillantását, s azt mondta, neki már az is elviselhetetlen boldogság, hogy mellettem, lehet, s szolgálhat nekem. De Allah nem engedte, hogy - ha mégoly szomorúságban fürdőző - boldogságban részem legyen. A sejk megneszelte ártatlan viszonyunkat, s Ahmedet kiéheztetett tigrisekkel tépette szét.

S nekem ezt végig kellett néznem… Úgy, mint anyámnak hajdanán. Vérzett a szívem, hogy ez a jó és kedves ifjú a semmiért halt meg, s én még szerelmet sem tudtam ajándékozni neki.

Feltámadt bennem a dac. Aznap este nem mentem táncolni, hiába hivatott a sejk. Engedetlenségemet kegyetlenül megbüntette. Maga elé citáltatott testőreivel, s addig vert, mígnem tehetetlenül el nem nyúltam a földön. Sokáig feküdtem ott… Nagyon sokáig. Szerettem volna meghalni. Végül két férficseléd emelt fel, s vitt be fekhelyemre. Másnap, pedig jött a meglepetés: a sejk egész háza népe felkerekedett, s elhajózott Amerika felé, mert gazdánk úgy hallotta egy ottani embertől, hogy ott sok jó arany van a földben és vízben, s csak arra vár, hogy megtalálják. Egy Texas nevű város mellett ütöttünk tanyát, a sejk felállította sátrait, ugyanúgy, mint amikor a sivatagban vándoroltunk oázisról, oázisra, nem a vendégfogadóban szállt meg. Hajnalban aztán kiterelt minket a egy sziklás helyre, a munkába állított. A férfiak a sziklákat vájva keresték a napfényű fémet, nekünk asszonyoknak, pedig az volt a dolgunk, hogy a sziklák alatt folyó patakban a homokos részt szitáljuk át, s gyűjtsük össze az aranyrögöket.

Itt viszonylag jobbá vált a helyzetem. A sejket lefoglalta az aranykutatás, nem hivatott esténként, s én Allah-ot kértem, adja meg azt a kegyet, hogy elfeledkezzen rólam. Enni is rendesebben kaptunk, hiszen a kemény munkához több erő kell. Éjt nappallá téve kellett dolgoznunk, csak akkor pihenhettünk meg kissé, ha a sejk bement a városba leméreti az aranyat. Ilyenkor a fogadóba is betért, s mindig amerikai asszonyokkal körülvéve érkezett meg, szeme csillogott, s valami üveget szorongatott, mely teli volt különös, sötét színű itallal. Talán az idegen asszonyok is okai voltak, hogy elfelejtette létezésemet… S saját feleségeiről is. Ám egy napon látogatók érkeztek a sejkhez.

S ő - nyilván el akarta kápráztatni őket valami különleges dologgal - üzent értem. Én, pedig újra a régi félelmet éreztem. Ám ekkor odalépett hozzám Salome a perzsa leány, aki az eltelt évek alatt afféle bizalmasommá vált.

- Jasmine - mondta bíztatóan - ne félj. Tudom, hogy új táncruhát varrtál magadnak. Vedd fel, s táncolj úgy, mint soha még. Ez az éjszaka lesz szabadulásod órája. Reggel, mikor meggyújtottam a Szent Tüzet, a Láng Istene jeleket küldött, s engedte azokat értelmeznem. Szabad leszel, Jasmine. Még ma éjjel…

Salome - mint a legtöbb perzsa - tűzimádó volt, s a tűzben különös alakzatokat és ábrákat vélt látni. Talán volt benne igazság… Sok bajtól menekültünk meg ugyanis, Salome látomásait követve. Hittem is tehát, meg nem is, amit mondott, de felvettem az új ruhát, mit gazdám asszonyainak levetett ruháiból varrtam magamnak. Lelkemet-szívemet adtam ebbe a ruhába. Ráhímeztem minden gyöngyöt, rávarrtam életem szimbólumait, úgy éreztem ez a ruha valóban én, vagyok. Arcom elé vontam fátylamat, s beléptem a sejk sátrába.

Ott ültek a tűz körül, puha selyempárnákon. Gazdám és a három idegen. Futólag rájuk pillantottam, míg odaléptem gazdám elé. Fura emberek voltak, annyi bizonyos. Az egyikük, erős és robusztus, mint egy medve, lángolóan vörös haja és szakálla volt, kihűlt vízipipát szortyogtato