Harmincnyolcadik - Halloween - elő

- Ilse, Ilse te boszorkány!

- Az vagyok…. Miért, te talán nem? - néztem csodálkozva Nissa-ra, hogy mit akar a fenti mondattal.

- Ne térj el a tárgytól! Mit csináltál te Malfoy-jal? Megbabonáztad? Mindenki rólatok beszél! Te vagy az első nője, akit ilyen nyíltan felvállalt… Parkinson kisasszony persze, toporzékol mérgében…

- Melyik? - kérdeztem huncut mosollyal.

Nissa legyintett.

- Nem mindegy? De komolyan, Ilse…

- Látod, ez a szerelem… - énekeltem pajkosan és semmiféle magyarázatot nem voltam hajlandó adni. Mire Nissa bevágta a durcát.

- Jól van, Ilse, majd így mesélek neked én is…

- De Alanis… - fogtam könyörgőre a dolgot - nincs is mit mesélnem… Szeretem Draco-t… És azt hiszem, ő is engem. Ennyi a történet.

- Nem hiszem… Például azt sem tudom elképzelni, hogy vetted rá, hogy csatlakozzon az E.V.E-hez…

- Ha arra gondolsz, nem helyeztem kilátásba semmilyen átkot a negatív válasz esetére… - nevettem; s most Nissa is velem tartott.

Ebben a pillanatban toppant közénk az izgatott Charlotte.

- Lányok, hallottátok a nagy hírt?

- Nem, Lotte, mi lenne az? - kérdeztem kíváncsian.

- Képzeljétek, Helloween-kor bál lesz! Szerintem az öreg emelni akarja egy kicsit a közhangulatot… De nem igaz, hogy nem tudtok róla…! Már egy hete kint van a falragasz…

- Tényleg? - villanyozódott fel Nissa - de jó, a Trimágus Tusa óta nem volt bál… Remélem, most is meghívják a Walpurgis Lányait… Imádom őket!

- Ajaj… - töprengtem - akkor már értem, miért tört ki a báliruha-invázió, és miért is csámcsog mindenki azon, hogy ki, kivel, mikor és hol…

Nissa legyintett.

- Ilse te ezen mit aggódsz? Neked van párod…

- Tényleg Ilse, már meg akartam kérdezni… Hogy jöttetek össze Draco-val?

Ezt már nem bírtam tovább, és kirohantam a hálószobából…

Úgy rohantam végig a folyosókon, mint akit üldöznek. Tulajdonképpen akkor döbbentem rá, hogy nagyon gyerekesen viselkedem, mikor az aulába értem. A hideg rádöbbentett, hogy talán vissza kéne menni… Meg már le is higgadtam. Ám ahogy elindultam visszafelé; hirtelen meghallottam a nevemet. Hátrafordultam… S megpillantottam Harry-t, aki úgy tűnt nekem, kicsit zavarban van.

- Szia Boglyashajú! - mosolyogtam rá - mi van veletek? A meccs óta szünetel az edzés… Kipihenitek a fáradalmakat?

- Valahogy úgy… Meg pótolni kell egy-két dolgozatot is - mosolygott vissza -Hermione szerint már most kezdjünk el készülni a vizsgákra…

- Ja-ja - vigyorogtam - nem lehet elég korán elkezdeni…

- De majd értesítelek, ha megint összeül a DS…

- Figyelj csak Harry, nekünk négyünknek is kéne találkoznunk valamikor… Most szombaton jó lenne?

- Nekem nyolc - vonta meg a vállát - majd megkérdezem Ronékat is…

- Hoppá! Csak így, per hecc; Ronék? - kérdeztem csodálkozva.

- Hát… - vigyorodott el Harry - az utóbbi időben sülve-főve együtt vannak… Együtt is tanulnak… Most képzeld el…

- Elképzeltem… - nevettem. Aztán elkomolyodtam.

- Szerinted, van köztük valami?

- Nagyon úgy néz ki… A múltkor Ron megkérdezte tőlem, hogy mit szólna hozzá Hermione, ha elhívná valahova…

Egymásra mosolyogtunk.

- Javasold neki, hogy hívja meg a bálra… Azzal biztos boldoggá tenné…

Harry hallgatott. Aztán nagyon komolyan nézett rám.

- Igaz, is Ilse… Erről akartam veled beszélni…

- A bálról? - csodálkoztam.

- Igen. Meg akartam kérdezni, hogy eljönnél-e velem?

Elkerekedett a szemem.

- Ezt most komolyan mondtad?

- Miért kérdezed? - lepődött meg ő is.

- Úgy értem… Tényleg velem akarsz menni?

- Miért ne mehetnék veled? - még mindig nem értette, hova akarok kilyukadni - Persze, ha nincs kedved hozzá…

- Nem arról van szó… Csak nem szeretném, ha hibát követnél el…

Csodálkozóan csillogó zöld szemekkel találtam szembe magam.

- Harry… Még egyszer kérdezem: tényleg velem akarsz menni? Nem szívesebben vinnél valaki mást? - kérdeztem rá nyíltan.

Harry hirtelen elfordította a fejét. Ebből már tudtam, hogy igazam van…

- Menj, kérdezd meg. Mitől félsz? Leharapni nem fogja a fejedet…

- Hát, azt éppen nem, de…

- De?

- Mi van, ha elutasít? Azok után, ahogy eddig viselkedtem vele…

- Biztos vagyok benne, hogy Ginny nem fog elutasítani téged - mosolyogtam.

- Te ezt honnan tudod?

Nem szóltam semmit, csak mosolyogtam.

- Na jól van… Kényszermegoldás helyett, lépj inkább a tettek mezejére! - bíztattam Harry-t és sok sikert kívánva neki, elindultam a hálószobám felé.

Mikor beléptem, Lotte rám vigyorgott és egy összehajtogatott pergament nyomott a kezembe.

- Tessék Ilse… Ez a tiéd. Az előbb hozta egy alsós srác…

Egyszerűen nem tudtam abbahagyni a mosolygást. Leültem az ágyra; és széthajtogattam a levelet és belemerültem…

"Álmomban felszólítottak, hogy hívjalak el a bálra… És én mostanában szófogadó vagyok… Tehát?"

Nem bírtam tovább… Fel kellett nevetnem. Hát ez Draco. Semmi felesleges szóvirág, egyből a lényegre… Elhatároztam, hogy a válasz is hasonlóan tömör lesz, de talán kissé költőibb…

"Ki vagyok én, hogy ellenkezzek a Sors akaratával?"

Másnap reggel pontosan az volt, mint amit Nissának panaszoltam. Mindenhol pusmogó lánycsoportokba lehetett botlani, akik báli ruhákról, meghívásokról és egyéb semmiségekről beszéltek…

Azon tűnődtem, vajon Harry hogy boldogult Ginny-vel, egyáltalán megkérdezte-e, miközben a nagyterem felé siettem, hogy reggelit vegyek magamhoz; mikor mellém sodródott a kipirult arcú, csillogó szemű Ginny.

- Ilse - suttogta nekem izgatottan - képzeld, Harry meghívott a bálra…

- Nahát, Ginny, gratulálok! - mosolyogtam.

- Különben… - függesztette rám a tekintetét - szerintem neked is köszönhetem…

- Ugyan - legyintettem s beléptünk a terembe.

Harminckilencedik - Kandallótűznél…

Harry, Ilse szavain gondolkodva, ballagott vissza a Griffendél-toronyba. Abban reménykedett, hogy Ginny-vel is csak úgy össze fog találkozni véletlenül, mint Ilsével.

Ám ezúttal nem volt szerencséje… A társalgóban csak Hermionét találta, aki - kivételesen nem tanult; hanem álmodozva nézett a tűzbe… Még arra sem nézett fel, hogy Harry belépett a klubhelyiségbe. A fiú megköszörülte a torkát, hogy felhívja magára a figyelmet. Hermione meglepődve felpillantott. Felderült az arca.

- Szia Harry! Hát veled meg mi van? - kérdezte aztán aggódva, megpillantva barátja komoly tekintetét. A fiú megrázta a fejét.

- Nincs semmi… Te, Hermione… Nem láttad valahol Ginny-t?

- De… - mosolygott a lány, aki már kezdte érteni az összefüggéseket - fent van. Szóljak neki?

Harry nagyot nyelt.

- Ha megtennéd…

Hermione bólintott; aztán felszaladt a lépcsőn. Harry pedig letelepedett egy fotelbe; és most rajta volt a sor, hogy a tűzbe bámuljon… Azon gondolkodott, hogy is kezdje… Egyáltalán, mit mondjon? Eddig csak baráti viszony volt köztük… Hogy lehetne elővezetni, hogy ő… Többet szeretne?

Léptek hangzottak fel. Harry felemelte a fejét. Szívdobogva nézett végig az előtte álló Ginny-n.

- Szia… - köszönt félénken a lány - Hermione mondta, hogy beszélni akarsz velem…

- Igen… Khm, nem akarsz leülni? - mutatott tétován helyet maga mellett.

Ginny - némi habozás után - helyet foglalt.

- Hallgatlak… - függesztette tekintetét a fiúra; s közben próbált nem koncentrálni egyre hevesebben dobogó szívére.

Harry hallgatott. Nem tudta, hogyan kezdje. Végül elszántan belevágott.

- Figyelj Ginny… Tudod, te már régóta tetszel nekem és szeretném…

Ginny kerekre nyílt szemekkel nézett rá. Azt hitte, álmodik.

- Várj, Harry… Te… Te ezt most komolyan gondolod?

Harry mélyen a lány topázszínű szemébe nézett. És úgy érezte, valami örvény ragadja magával… Már nem is gondolkodott azon, hogy mit mond…

- A legkomolyabban. Ginny… Tudom, hogy hihetetlen, de… Te nagyon sokat jelentesz nekem… Erre tavaly jöttem rá. Mindenki őrültnek nézett, a rémálmaimmal, meg… De te… Te nem. Te megértettél… Vigasztaltál… Majd megőrültem, mikor elraboltak a halálfalók… Azt hittem, sose látlak többé… Én… Én… Szeretlek, Ginny…

- Harry… - Ginny hangja elcsuklott. Nem tudott hirtelen mit mondani - Jaj, Harry…

Már álltak mindketten. Harry remegő kézzel ölelte át Ginny derekát, s közelebb húzva magához a lányt; súgta fülébe forró szavait…

- Ginny… Én megértem, ha nem akarod… Ha nemet mondasz… Nem egy életbiztosítás velem lenni… Csak akartam, hogy tudd…

- Harry… - susogta Ginny - dehogy mondok nemet… Én is szeretlek… Már nagyon régóta… Aggódtam érted a Trimágus Tusán; és rettegtem tavaly, mikor ki tudja, hányadszor álltál szemben Tudodkivel… Szeretlek… És… És örülök, hogy te is…

Szerelmesen néztek egymásra. Harry még közelebb vonta magához a lányt; aztán lassan, nagyon lassan lehajolt és - szinte áhítattal - megcsókolta a száját. Ginny megrezzent. De csak egy pillanatra… Aztán viszonozta az olyannyira vágyott érintést… És… Beleszédültek egymásba…

Levegő után kapkodva váltak szét. Ginny arra gondolt, ilyen boldogság talán csak a mesében van…

- Ginny - kérdezte kisvártatva Harry, mikor már normálisan tudott lélegezni - eljössz velem a bálba?

Ginny boldogan elmosolyodott.

- Ez kérdés?