Suzy összeborzongott.

- Az, a varázsló, akit a nénéd égre-földre keresett? - suttogta - a Reggeli Próféta is tele van vele… Még felhívást is tettek közzé, hogy aki látja… Tegnap kaptam baglyot anyától, elküldte a cikket.

- Igen Suzy. Ő az.

- Szegény Uther…

Elmosolyodtam. Tudtam, hogy így fog reagálni. Már nem is haragudott, Uther-re.

- És hogy jöttetek rá?

- Találtunk egy nyilvántartó könyvet…

- Tényleg?

Bólintottam, és elmeséltem neki, az egész történetet. Nagyon tetszett neki. De aztán elkomorodtam.

- Figyelj, Suzy… Uther kérte, hogy nézzünk utána ennek az átoknak, vagy minek…

- Tudom, mi ez… - suttogta lehajtott fejjel Suzy - apáék mesélték, hogy Voldemort sokat használta. Meg a csatlósai is. Imperius-átoknak hívják.

Megborzongtam.

- Jajj… Akkor ez, azt jelenti, hogy ha kimondják valakire…

- Akkor azt kell csinálnia, amit az átkozó akar… Lily… Ez nem játék. Az Imperius főbenjáró átok. Tilos használni. Szólnunk kell apádnak…

- Szerintem, inkább Uther-nek kéne szólnia…

- Akkor vedd rá.

- Nem tudom. Mostanában olyan furcsa. Igaz, ma este egész normális volt…

Igazából semmi kedvem nem volt odaállítani apa elé azzal, hogy tényleg veszélyben vagyok. Mert akkor mesélnem kellett volna az eltűnt receptről, és még sok minden másról… Szerencsére, annyi dolga van, hogy még nem ért rá velem családi életet élni. Még csak egy hete van itt… S most odaállni és kijelenteni, hogy tényleg baj van… Fáztam tőle.

- Ne Suzy. Még ne szóljunk senkinek.

- Ne?! - sikkantott fel barátnőm - Merlin seprűjére, Lily! Meddig akarsz várni? Amíg Uther megöl valakit?!

- Uther nem halálfaló! - tiltakoztam.

- De Uther most nem önmaga! Bármikor kaphat egy olyan parancsot…

Sóhajtottam.

- Jó. Figyelj Suzy. Várjunk pár napot. Ha azalatt lesz valami, első dolgunk szólni. Ha nem…

- Akkor is szólunk - mondta Suzy határozottan.

Kénytelen-kelletlen beleegyeztem. Aztán elvackoltuk magunkat. És sokáig nem tudtam elaludni. Rossz előérzetem volt.

Szombat volt. Végre egy nyugis nap! Akkor telt le az a hét, amit Suzy-val meghatároztunk. A klubhelyiségünkben üldögéltünk, és megint egy nehéz bájital-recepten dugtuk össze a fejünket. Bár, ezt a főzetet, csak jövőre fogjuk tanulni, mi szerettünk előre dolgozni. Pláne, Pitonnál…

Egyszercsak nyílt az ajtó, és Kitty dugta be rajta a fejét.

- Lányok, jöttök ebédelni?

Ekkor eszméltünk fel, hogy tényleg; ebédidő! Az egész délelőttöt áttanultuk.

- De, megyünk - nyújtóztam, s becsuktam a könyvet. Aztán mind a ketten követtük a visszahúzódó Kitty-t a nagyterembe. Javában fogyasztottuk az ebédünket, mikor lecsapott Suzy előtt egy kecses macskabagoly. Suzy vidoran leoldozta a madár lábáról az összetekert, vastag pergament, ami újságfélének tűnt, s a szütyőbe, ami a bagoly másik lábán lógott, beledobott két knútot. A bagoly, elröppent, én meg kíváncsian néztem Suzy-ra.

- Mit kaptál?

- Elhatároztam, hogy előfizetek a Reggeli Prófétára - közölte Suzy és rámkacsintott - tudod a Hírverő is jó, nagypapa újságja, érdekes cikkek vannak benne, de…

Elmosolyodtam. Suzy az elsők között számolt be, hogy a mamája apja egy furcsa lapot szerkeszt… Közben Suzy szétterítette az újságot, s mohón olvasni kezdte. Aztán hirtelen hitetlenkedve meredt a feketéllő sorokra.

- Szent Szalamandra! - motyogta - Hát, ez…

- Mi az? - hajoltam oda hozzá. Suzy szó nélkül egy öles címre mutatott, rögtön az első oldalon:

"BETÖRTEK OLLIVANDER PÁLCABOLTJÁBA!!!

Kiküldött tudósítónk jelentése szerint, az éjszaka betörők jártak a tiszteletre méltó pálcakészítő üzletében. Ollivander úr, az előző nap nem tartózkodott lakásában, mely az bolt felett található; így történhetett, hogy nem csípte fülön a garázdákat. Az üzlet és a műhely siralmasan nézett ki; az ősz mester élete művét látta romokban heverni…

Ám ez még nem is lenne akkora baj talán… De Ollivander úr szerint, igen furcsa dolog tűnt el: mégpedig, Voldemort Nagyúr egykori pálcája…"

Összeborzongtam. Voldemort pálcája… Szóval mégse törte el? Vajon minek kellhetett a betörőknek az a pálca?! Elmélázva ettem. Valami zavart a történetben, de nem tudtam, micsoda. Valami, úgy tűnt, elkerülte a figyelmemet…

Kitty is velünk jött ebéd után; mert mi ketten Suzy-val, úgy döntöttünk, visszamegyünk a társalgóba, ha nem is tanulni, csak gondolkodni a történteken. Elmeséltük Kitty-nek is, mit olvastunk a Prófétában. Kitty is beült mellénk töprengeni… Halkan motyogtunk magunkban, és úgy véltük, mindjárt előttünk a megoldás.

- Várj csak… Nem tudom, fontos-e, de úgy tudom, hogy Voldemort pálcája, és Harry bácsié, testvérek… - szólalt meg egyszercsak Kitty.

- Testvérpálcák? - vontam fel a szemöldökömet - hát, az meg hogy lehet?

- Például úgy, hogy, mondjuk egy főnix két tolla, van bennük - válaszolt Kitty helyett, Suzy.

- Aha… Erről, olvastam valamit…

- Igen, sejtem - bólogatott Suzy - mintha nekem is derengene valami…

- Megvan! - csapott a homlokára Kitty - a varázsvisszajátszás! Ha két testvérpálca párbajozik, az egyik arra kényszeríti a másikat, hogy visszaadja, az eddig véghezvitt varázslatokat…

- Szóval, ha apa most párbajozna, és az ellenfelének ez a pálca van a kezében…

- Akkor lehet, hogy az a valaki, aki Voldemort pálcáját használja, megidézheti belőle…

- Ha elég erős, igen.

- Na, de mire jó ez? - kérdezte Suzy.

Én hallgattam. Agyam járt, mint a motolla. Az eltűnt recept, és most, ez a pálca… Kegyetlen módon összeállt a kép. Valaki vissza akarja hozni Voldemortot! De vajon, az a recept, ilyen visszképeket is életre tud kelteni? Utána kell néznem… Utána, viszont spuri apához! Most már nincs kecmec: mindent be kell vallanunk, és vállalni a leszidást… Felálltam.

- Suzy - fordultam barátnőmhöz - Igazad volt, azonnal szólnunk kellett volna. De most már mindegy. Utána kell még néznem valaminek; de utána rögtön elmegyünk apához, jó?

Suzy bólintott.

- Jövök én is - így Kitty.

Bólintottam. Aztán felszaladtam a hálóba.

* * * * *

"Figyelj rám, fiam. Most valami nagyon nagy dolgot fogsz véghezvinni. El kell rabolnod a Potter-lányt. Figyelsz rám? Jól van… A recept nem teljes. Valami hiányzik belőle… Elhozod a könyvet is, a lánnyal együtt. Megértettél? És most figyelj, a következő varázsigékre lesz szükséged…"

Uther felriadt. Már megint ugyanaz. Hallja a hangot a fejében. És a hang mindig feladatokat ad neki. Amiket ő végrehajt, akármilyen gonoszak legyenek is. Most már tudja: az apja hangját hallja… És ez rémülettel tölti el. Nem tudja; akarja-e látni az apját, vagy sem. Pedig a mai feladat elvégzése után, találkozni fognak… Vagy még előtte?

- Nem tudod, hogy juss be észrevétlenül a kis fruska szobájába? Nesze. Használd ezt a köpenyt - hallott maga mögött, hirtelen egy gunyoros hangot. Anyag suhogása hallszott; ő megfordult… S szembe találta magát, egy magas, feketébe öltözött, hosszú, szőke hajú, szigorú tekintetű férfival. A jövevény egész alakja tekintélyt parancsolt. Bár szakadt, s helyenként sáros volt a talárja, mégis, fenségesség áradt belőle.

- No lám, szóval te lennél a fiam - mondta, s hangja szenvtelen.

Uther nagyot nyelt. Nem tudta, mit mondhatna.

- Maga… Maga egész végig figyelt engem? - rájött, nem képes tegezni az apját…

- Ugyan… Mindig, minek? Az túl unalmas. Csak, ha szükségem volt rád. Mint most. Emlékszel még, mit kell tenned?

- Igen. De nem akarom… Miért kell bántanom, Lily-t? Ő, az egyetlen barátom.

- Nem kell bántanod. Haja szála se fog meggörbülni. Ő, csak eszköz. Eszköz arra, hogy azt, a nyavalyás apját oda csaljam, ahova akarom… Most menj. Tedd, amit mondtam.

De Uther megmakacsolta magát. Nem tudta, de ösztönösen védekezni kezdett, az átok ellen, már-már legyőzte.

- Miért nem rabolja el maga? Miért velem végezteti el a piszkos munkát?

Draco Malfoy büszkén figyelte erős akaratú gyermekét. No, lám, az ő vére… De a Tervet végre kell hajtani. Potter-nek pusztulnia kell! Nem válaszolt fia kérdésére, csak felemelte a pálcáját és intett.

- Imperio! - mormogta. Uther szeme elüvegesedett. Szó nélkül lehajolt a földre dobott láthatatlanná tévő köpenyért, magára kanyarította, s elindult a Hollóhát Torony felé…

Szerencséje volt. Éppen egy csapat hollóhátas lány masírozott ki Merlin mögül, mikor odaért. Könnyű volt elvegyülni köztük. Aztán határozott léptekkel elindult a klubhelyiség felé… Látta, hogy Kitty, Suzy és Lily ott beszélgetnek. Éppen elcsípett néhány szófoszlányt: "… valaminek még utána kell néznem…" - mondta éppen Lily, s felállt, de ekkor Uther már a lépcsőn ballagott felfelé. A varázsigéknek hála, amiket az apjától tanult, a védővarázslat nem indult be… Némán haladt el az ajtók előtt, s közben hallotta maga mögött Lily cipőjének határozott koppanásait. Végül megállt egy fekete, díszesen faragott ajtónál:

Susan A. Longbottom

"Lilian G. Potter

Miriam Stevenson

Carol Bloomsbury " - olvasta a neveket. Igen! Itt lakik Lily. Belépett. Rögtön észrevette a könyvet az éjjeliszekrényen, s ebben a pillanatban elhaltak Lily léptei is. Gyorsan a könyvre bökött a pálcával:

- Transportus! - suttogta. A könyv kék fénnyel felizzott, aztán újra olyan lett, mint volt. Uther behúzódott a baldachinos ágy árnyékába, és várt.

* * * * * *

Szorító félelemmel a torkomban siettem fel a szobámba. Minél hamarabb túl akartam lenni az egészen; s odaadni apának a könyvet. Ő tudja, hogy mit kell csinálni… Meg tudja állítani a rosszakat. Ahogy beléptem a szobánkba, furcsa hangulat kerített a hatalmába. Volt ott valami; ami nem illett oda. Ruhasuhogást hallottam. S egyszercsak ott állt előttem Uther. Hátrahőköltem.

- Te???

- Lily…

- Ne nyúlj, hozzám…! - visítottam, s hátrálni kezdtem az éjjeliszekrény felé, ahol a könyv lapult - te loptad el a receptet, te támadtál meg Suzy-t meg engem, és Jane-t… Miért?!

- Apám akarata - mondta csendesen.

- És te megteszed?!

- Nincs választásom…

Iszonyodva néztem rá.

- Te, halálfaló…! - kiáltottam megvetően, de a hangom remegett. És bizonytalan voltam. Láttam Uther-en, hogy szenved. Kínlódik. Mintha küzdene valami ellen. Kinyújtottam a könyv felé a kezem.

- Ezért jöttél igaz? - kérdeztem - rájöttél, hogy a legfontosabb hozzávalót nem írtam le… De, amíg élek, nem lesz a tiéd ez a recept. Nem fogjátok feltámasztani azt a rémes embert, aki megpróbálta megölni az apámat, én…

- Lily, ne! - kiáltotta kétségbeesetten Uther, s megragadta a kezemet. Ám ebben a pillanatban én megfogtam a könyvet, s úgy éreztem, kirántották alólam a talajt, s Uther-rel együtt repültünk…

Lily eltűnése után - Kitty feljegyzései nyomán

Ahogy Lily kivágtatott, mi aggódva néztünk össze Suzy-val… Mi lesz még ebből… Aztán csak vártunk, és vártunk… Már 10 perc is eltelt.. Végül Suzy szólalt meg remegő hangon.

- Szerinted, mennyi idő kell, egy bájital-recept átnézéséhez?

- Maximum 2-3 perc - feleltem, és az én hangom is tremolósra vette a figurát.

- Lily már nagyon régen elment…

Egyszerre álltunk fel, és szaladtunk a hálóba. De Lily, nem volt a közös szobában… Nem találtunk senkit. És ami rosszabb volt… A könyv is eltűnt. Suzy-ból kitört a hisztéria.

- Merlin seprűjére! - sikoltozott - megölte Lily-t! Megölte Lily-t, az a rohadt…

Elkaptam a vállát.

- Susan! - ráztam meg - miről beszélsz?!

De Suzy nem magyarázott meg semmit.

- Azonnal meg kell keresnünk Potter tanár urat! - közölte, továbbra is hisztérikusan, s határozottan elindult kifelé. Én követtem, mert értelmes ötletnek látszott, de… Még mindig nem értettem semmit. Úgy rohantunk végig a folyosókon, mint két eszelős. Berontottunk a tanári szobába, levegőért kapkodva. Szerencsére, pont az a két ember tartózkodott odabent, akiket eredetileg kerestünk… Harry bácsi, és anya. Valamit izgatottan tárgyaltak éppen. Sejtettem, hogy már ők is tudhatnak, az eltűnt pálcáról…

Amikor mi berontottunk, megütközve néztek ránk, és - némi aggódással, legalábbis Harry bácsi részéről.

Suzy szólalt meg előbb.

- Tanár úr… Először is elnézést szeretnék kérni, hogy nem szóltunk előbb, de Lily még várni akart...

Bácsikám csodálkozva, és értetlen tekintettel meredt a remegő kislányra.

- Beszélj, Susan - mondta nyugodtan, de láttam rajta, hogy rossz sejtelem gyötri. Előre sajnáltam azért, amit majd hallania kell…

- Olvastuk mi is Prófétában, hogy mi történt - kezdte bizonytalanul - Lily-nek rossz előérzete volt. Állandóan azt hajtogatta, hogy ehhez a receptnek is köze van… Aztán közölte, hogy felmegy és utánanéz valaminek, és utána…

- Lily valami bájitalt említett, amivel a szellemeket fel lehet támasztani - szóltam én is közbe - és aztán azt mondta, hogy még utánanéz valaminek, aztán majd együtt megkeressük Harry bácsit - tettem hozzá -  és felment a hálóba…

- Aztán nagyon sokáig nem jött - Suzy hangja elcsuklott, de hősiesen folytatta tovább - utánamentünk, és láttuk, hogy… Hogy…

- Hogy Lily is, a könyv is eltűnt…

A végére, egészen elvékonyodott a hangom. Bácsikám nem egyszerre sápadt el. Cseppenként húzódott le az arcából a vér. Aztán leroskadt az asztal mellé, s kezébe temette az arcát. Nem is kérdezte meg, milyen könyvről van szó…

- Igazad volt, Hermione - dünnyögte anyának, az ujjai mögül.

Anya odalépett hozzá, s a vállára tette a kezét.

- Ne aggódj - mondta megnyugtatóan - minden követ megmozgatunk, hogy előkerítsük. Nem lesz semmi baj…

Aztán felvetette a fejét, s mintha akkor konstatálta volna, hogy még mi is ott vagyunk, úgy nézett végig rajtunk.

- Kitty - mondta kisvártatva, olyan szigorú hangon, mintha meg akart volna szidni - most azonnal vidd el Susan-t a gyengélkedőre és bízd Madam Pomfrey-ra! Ráfér egy kis nyugtató főzet… - nézett a minden ízében remegő és sápadt Suzy-ra - Aztán elmész, és megkeresed, Loreena McKanzie-t…

- A griffendéles prefektus - biccentettem.

- Igen. Ő, pedig szóljon az összes prefektusnak. Senki… Érted? Senki sem léphet ki a kastély kapuján engedély nélkül! Sőt. Egyelőre, jobb lenne, ha mindenki a hálókörletében maradna, amíg ki nem derítjük, mi történt itt.

Bólintottam, s már indultam volna, mikor hirtelen pukkanás hallatszott - kettő is - s a szobában megjelent Ginny néni, és apa. Mind a ketten igen izgatottak voltak.

- Olvastátok?! - kérdezték egyszerre.

Nem kellett a fejemet törnöm, hogy mire gondolhattak. Különben sem maradhattam volna, ott hallgatózni, mert megéreztem magamon, anya helytelenítő pillantását.  Nem szóltam semmit, kézen fogtam Suzy-t, s elindultam vele Madam Pomfrey-hoz. Szegény kislány most már egyfolytában reszketett. Nem is csodálom. Engem is megviselt Lily eltűnése, meg az a bizonytalan helyzet, ami most kialakult az iskolában. Hová tűnt Lily? Ki rabolta el, egyáltalán? És miért?

A mardekárosoknak, jobban megjött a hangjuk; amióta lábra kapott az a híresztelés, hogy Draco Malfoy - egy megátalkodott halálfaló, az életben maradtak közül - visszatért Londonba… A három grácia (Black, Parkinson és Nott), ott ártottak Lily-nek az utóbbi időben, ahol tudtak. Pláne, mikor Harry bácsi elkezdett tanítani a suliban; és rögtön megkapta az elsős hollóhátas, griffendéles és mardekáros osztályt… Halálra szekálták szegény unokahúgomat, azzal, hogy azért vannak jó jegyei, átváltoztatás-tanból, mert az apja a tanár…

- Szervusztok, gyermekeim! - gondolataimból Madam Pomfrey hangja zökkentett ki. Közben ugyanis megérkeztünk a gyengélkedőre.

- Jó napot, Madam Pomfrey - köszöntem illedelmesen - egy kis nyugtató főzetre lenne szükségünk - s odatoltam Suzy-t a javasasszony elé. Az iskola gyógyítója, csak egy pillantást vetett a kislány halottsápadt arcára, s már nyomta is le egy ágyra.

- Feküdj le, kedvesem - mondta megnyugtatóan - mindjárt jobban leszel… - azzal elsuhogott az irodája, és egyben a rendelő felé, hogy elhozza a bájitalt.

- Mi történt vele? - kérdezte, miután visszatért, s Suzy-ba diktálta a főzetet.

Töviről-hegyire elmeséltem a történteket. Madam Pomfrey összeborzongott.

- De kár azért a gyerekért - sóhajtotta - pedig olyan kedves fiú volt…

- Kiről beszél, Madam Pomfrey? - csodálkoztam, de nem kaptam választ. Helyette kihessegetett a gyengélkedő szobából.

- Menj csak - mondta határozottan - itt jó kezekben van a kis barátnőd. Menj, szólj a prefektusoknak!

Nem firtattam tovább a dolgot, elballagtam, hogy megkeressem Loreena-t.

Beletelt egy kis időbe, mire ráakadtam, s átadhattam neki anya üzenetét. Loree bólintott, s elsietett; de előtte nyomatékosan közölte velem, hogy anya üzenetet rám is vonatkozik, s ha nem talál a klubhelyiségben, mire visszamegy… Nem ellenkeztem. Most az egyszer hajlandó voltam komolyan venni a veszélyt. Fejemben egyfolytában Lily sorsa keringett… Vajon hol lehet most?

Intermezzo - avagy mi történt a tanáriban?

Harry tűnődve üldögélt a tanári egyik asztalánál. Előtte egy csomó javításra váró dolgozat, de valahogy nem fűlt a foga a munkához. Pedig egy nyugalmas szombati napnál nincs is alkalmasabb idő, a dolgozatjavításra… Sóhajtva a kezébe vette a pennát. De, az igazat megvallva, nem nagyon értette, mi ez letargia. Hiszen szeret tanítani… De mégis. Az utóbbi időben történt, sok furcsa dolog, itt az iskolában, és odakint, az nagyon nyugtalanította. Főleg, amikor Hermione azzal a hírrel jött, hogy Malfoy visszatért. Megrázta a fejét. Ha hinni lehet a híreknek, aggodalomra viszont semmi ok… Egyelőre. De most nem akart ezzel foglalkozni. Inkább visszatért a dolgozatokhoz. Éppen elkezdett volna olvasni, mikor kivágódott a tanári szoba ajtaja, és berobbant rajta az izgatott Hermione.

- Harry! De jó, hogy itt talállak! Most beszéltem Tonks-szal…

- És? - vont vállat Harry. Igazából örült - hogy egy időre - megszabadult a javítástól. De nem értette, mi ez az izgalom. Hermione minden héten beszélt Tonks-szal…

- Betörtek Ollivander-hez - jelentette ki dramatizáló hangsúllyal.

Harry rámeredt barátnőjére. Érezte, ahogy valami rossz érzés kúszik fel a gyomrából a torkába, hogy ott gombóc formában megüljön.

- És eltűnt valami? - kérdezte, nyugodtnak szánt hangon.

- Nos, a betörő vagy betörők irtó nagy ramazurit hagytak ott szegény öregnek - mesélte Hermione - és előbb rendet kellett tenni, hogy lássa, mi hiányzik…

- Ne csigázz, már Hermione! - csattant fel Harry, látva, hogy kolleganője és barátnője, csak nem akar a lényegre térni - Mi - tűnt - el?!

Hermione nyelt egyet.

- Voldemort pálcája.

Harry sápadtan bólintott.

- Szóval mégsem semmisítette meg…

- Elhiheted, hogy most már bánja - jegyezte meg Hermione - de őt is meg lehetett érteni..

- Persze… És hogy történt?

- Nos… Tudod, hogy az unokája, néhány hét előtt egy elég súlyos, nyílt törést szenvedett a lábán; mikor kviddicsedzésen leesett a seprűjéről. Őt ment meglátogatni, itt a gyengélkedőn. És amíg nem volt a boltban…

- Gondolod, hogy ebben is Malfoy keze van? - tette fel a költői kérdést Harry.

- Biztos vagyok benne. Egyébiránt, sosem derült ki, hogy ki babonázta meg Jane Ollivander seprűjét… Olyan erős bűbáj volt ráküldve, hogy Flitwick és McGalagony együttes erővel tudta csak a földre kényszeríteni… És…

De nem folytathatta a gondolatmenetet, mert a tanári ajtaja újfent kicsapódott, és két, izgatott kislány rontott be rajta, egy koromfekete, és egy vörös hajú. Előbbi Lily legjobb barátnője, Susan Longbottom, az utóbbi, pedig Harry egy szem unokahúga, és Hermione leánykája, Kitty Weasley. Mind a ketten halálsápadtak voltak, izgatottak, és csak úgy kapkodták a levegőt.

Aztán amikor kiderült, hogy mi rémítette meg ennyire a két csitrit, már Hermionénak és Harry-nek is oka volt a sápadtságra és a zaklatottságra. Ugyanis a két leányzó nem mást állított, mint hogy Lily eltűnt!

Ám aztán, összenézve, hangtalanul nyugtatták egymást. Kétségbeesésnek, itt helye nincs, azonnal cselekedni kell! Ám ebben a pillanatban kettővel megszaporodott a társaság. Ugyanis megjelent Ron és Ginny, hasonló állapotban, mint Hermione volt, mikor beloholt a tanári szobába.

- Olvastátok? - kérdezték, szinte egyszerre.

Hermione legyintett.

- Én első kézből hallottam - mondta - majd hozzátette - de most nem ez a legnagyobb gond, Ginny…

De mielőtt még elmondta volna, hogy akkor micsoda, a hangtalanul ácsorgó lányokhoz fordult, s megbízta Kitty-t, hogy miután elkísérte Susan-t a gyengélkedőre, keresse meg a Griffendéles prefektust, és mindenki azonnali hatállyal zárkózzon be! Miután a két kislány után becsukódott az ajtó, Ginny türelmetlenül pillantott Hermionéra:

- Szóval? Mi a legnagyobb gond?

- Sajnos, az a helyzet, hogy Lily…

- Lily-t elrabolták - vágott közbe a holtsápadt Harry - és azonnal tennünk kell valamit!

Ginny élénkpiros arca, mely a futástól volt ilyen szép színű, rögvest márványfehér lett erre a bejelentésre.

- Jaj, ne… - kapta a szája elé a kezét - és most…

Hermione kihúzta magát. Elemében volt, most ismét átvedlett tanárnőből, feketemágus-vadásszá.

- Nekem már van egy tervem… - kezdte volna, de férje, nem hagyta, hogy befejezze.

- Először is áruljátok már el, hogy mi történt, és hogyan - kérte.

- Hogy MI történt, te is hallhattad Ron Weasley - mondta Hermione szenvtelenül. Magában már a tervét tökéletesítette - a HOGYANON, pedig még mi is törjük a fejünket.

- Egyet nem értek - folytatta Ron.

- Éspedig?

- Mi a manónak kell Malfoy-nak, Voldemort pálcája?

Harry hallgatta vitatkozó barátait, s közben őrült sebességgel pörögtek fejében a gondolatok. Igen… Minden egybevág.. A betörés Ollivander-nél… Voldemort pálcájának eltűnése… Lily elrablása… Malfoy… Hirtelen megszólalt.

- Azt hiszem, én tudom, a megfejtést.

Három kíváncsi szempár meredt rá.

- Nem értitek? - kérdezte Harry - Malfoy ellopja Voldemort pálcáját. Aztán elrabolja a lányomat… Párbajra akar kényszeríteni. Persze, ő majd Voldemort pálcáját használja…

- Te jóságos, Aranycikesz! - esett le Hermionénak a tantusz, s a következő percben Ginny mégjobban elsápadt, s aggódva nézett Harry-re: ő is megértette az összefüggéseket.

- Ebből nem értek semmit - közölte Ron, aki valahogy nem tudta összerakni a részleteket.

- Nem? Pedig egyszerű - magyarázta Hermione - Harry pálcája, és Voldemorté testvérek. Ha párbajra kényszerítik őket, megzavarodnak.

- Na és? - vont vállat Ron.

- Jaj Ron, te még mindig nem érted?! - tört ki Harry - Priori Incantatem… Nem mond ez neked valamit?

Ekkor végre Ron is kapcsolt.

- A varázsvisszajátszás jelensége? De…

- Gondolkozz egy kicsit, Ron - szólalt meg ekkor, az eddig dermedten hallgató Ginny is - évekig nem éltünk a varázsvilágban. Harry évekig nem használta a pálcáját…

- Azóta se sokat - szúrta közbe Harry.

- … és mit gondolsz, mi volt az utolsó varázslat, amit itt véghezvitt? Most már érted?

- Igen - morcoskodott, Ron - illetve nem. Mit ér Malfoy mindezzel? Jó, megidézi Voldemort szellemét a pálcából, na bumm, és akkor mi van? Attól még nem tudja életre kelteni…

- Nos, úgy hiszem, ebben téved, Mr. Weasley - szólalt meg ekkor a sarokban, egy mély, és borzongató hang. Majd a hang gazdája, egy feketébe öltözött, hosszú fekete hajú és szemű, szikár férfi, felállt, s odalépett hozzájuk.

- Perselus! - lepődött meg Hermione - maga… Egész idő alatt itt volt?

- Igen, kedves Hermione, volt szerencsém végighallgatni az épületes beszélgetést - mondta gunyorosan Piton, majd Harry-hez fordult.

- Nem tudom, tud-e róla, Mr. Potter, hogy a lánya felfedezett egy nagyon régi, és főként veszélyes bájital-receptet, abban a könyvben, amit Longbottom kisasszonnyal úgy tanulmányoznak, mintha kötelező olvasmány lenne…

Harry - ha ez még lehetséges - még jobban elsápadt. Még csak ez hiányzott! Nem elég, hogy Lily eltűnik, és ki tudja, megkerül-e valaha, most még az is kiderül, hogy valami illegális varázslatot vitt véghez… Hogy mi a fenének is vette meg neki azt a könyvet… De a lánya kérésének, sosem tudott ellenállni. Hát, nem a szigorúság mintaképe, az már biztos.

- És… Ki is próbálták? - kérdezte, s hangja olyan rekedt volt, hogy rá sem ismert.

- Potter kisasszonynak, annál több esze van - somolygott Piton - ebben nem magára hasonlít - tette hozzá - csak tanulmányozták azt, a receptet, és kielemezték a hozzávalókat és elkészítés módját. Nálam is érdeklődtek róla… Ez még nem is lenne akkora baj. Az viszont igen, hogy erről a receptről Draco Malfoy fia is tudomást szerzett… S nem késlekedett azt, apjának meg is szerezni… Igaz, nem önszántából…

- És mit tud… Az a bájital? - kérdezett közbe Ginny.

Piton most felé fordult, s jól megnézte a remegő asszonyt, szúrós, fekete szemeivel.

- Az a bájital képes arra, hogy a szellemeknek új életet adjon - mondta lassan, minden egyes szót megrágva.

- Szóval… Szóval azt mondja, hogy Malfoy ezzel a bájitallal fel akarja támasztani Voldemortot? - szólalt meg Ron is - előbb megidézi Harry pálcájából, aztán…

- Pontosan - bólintott Piton - és éppen ezért, én a maguk helyében fontolóra venném, hogy ki megy el a kislányért.

- Várjunk csak, várjunk - szólt most közbe Hermione - az előbb Malfoy fiát emlegette, Perselus. Ki az? És honnan került elő?

- Valamennyien ismerjük a fiút - hangzott a szenvtelen válasz - Uther Chang az. A griffendéles Uther Chang…

Nagy csend követte ezeket a szavakat. Mindannyian ledöbbentek. Még Ron és Ginny is, akik nem ismerték személyesen Uther-t. Őket az döbbentette meg, hogy egy mardekáros fia, hogy kerülhetett a Griffendélbe?

Hermione és Harry viszont hitetlenkedve álltak… Mind a kettejük fejében ugyanaz járt: hogy is nem vették észre? Hermione azon tűnődött, hogy fel kellett volna figyelnie, hogy a fiú különös érdeklődést mutatott a veszélyes átkok iránt. De vajon miért került a Griffendél-be? - töprengett Hermione - a Süveg most az egyszer tévedett volna? Vagy lehetséges lenne, hogy az anyja miatt… Lily is a Hollóhátba került…

Harry pedig azon gondolkozott, hogy miért nem tűnt fel neki, hogy másodikos létére, mekkora előmenetelt tett már az anyagban. Olyan transzformációkat is ismert, amit csak hatodévben kezdenek tanulni… Rajzottak a fejében a gondolatok. Igen is meglepte, hogy Uther, Malfoy-vér… Annál is inkább, mert Lily nagyon jóban volt ezzel a fiúval. Aztán eszébe jutott, az, amit Piton javasolt. Hát persze, milyen egyszerű lenne! Meglapulni itt, a Roxfortban, s hagyni, hogy Hermione, Tonks, Kingsley, Lupin meg a többiek, elvégezzék a piszkos munkát. Hát nem. Nem lenne sok értelme. Malfoy egyszer már meglépett az auror-különítmény elől. Nincs rá garancia, hogyne tenné meg még egyszer. De mondjuk, tegyük fel, hogy elkapják, és bezárják az Azkabanba. Ő nem nyugodna meg ettől… Hiszen egészen biztos, hogy újabb szökésen törné a fejét. S előbb-utóbb sikerülne is neki, mert igaz, ami igaz, Malfoy sem egy akármilyen varázsló… És akkor a családja megint veszélyben lenne… Nem. Malfoy őt akarja. Ezt a meccset neki kell lejátszani. Köhintett egyet, s megszólalt.

- Ami azt, az ötletét illeti… Perselus - mondta higgadtan ugyan, de belül minden idegszála remegett. Aztán rádöbbent, hogy most először szólította így hajdani tanárát. Fura érzés volt. E kis közjáték után, folytatta - hogy valaki más menjen Lily-t kiszabadítani helyettem… Nos, nem tartom okos dolognak.

- Csakugyan? - vonta fel a szemöldökét Perselus.

- Malfoy engem akar - közölte Harry egyre higgadtabban - ha valaki más megy, csak elodázzuk az elkerülhetetlent. Arról nem is beszélve, hogy ki tudja, mire lenne képes, ha látná, hogy nem jött be a terve. Nem szívesen sodornék másokat veszélybe… Ez a mi ügyünk - részben. Malfoy-é, és az enyém. Én megöltem az apját, ő bosszút akar állni. Egyszerű képlet.

Aztán csak állt, s nyugodtan viszonozta Perselus Piton kutató pillantását. Somolyogva gondolt arra, hogy most már ő is van olyan jó okklumentor, mint Piton, és hiába akarná kifürkészni a gondolatát… Már, ha egyáltalán akarja. Várta a reakciót. A gúnyolódást. A kioktatást, a megszégyenítést. Várta, hogy a fejére olvassa majd, hogy megint feleslegesen hősködik, s veszélybe sodorja családja életét. Várt… De semmi sem történt. Illetve, valami mégis. Piton elmosolyodott! Harry meghökkent. Nem tudott visszaemlékezni arra, hogy látta volna valaha mosolyogni Pitont. Gúnyosan vigyorogni, igen. Gonoszul nevetni, szintén. Kaján félmosolyt is látott már felvillanni a szája szegletében, de mosolyogni… Szívből jövően, barátságosan… Már-már szeretettel… Azt még nem. Idáig.

- Bravó, Potter - szólalt meg aztán - úgy látszik benőtt végre a feje lágya… Nem feltételeztem magáról ilyen higgadt hozzáállást… Nos, rendben van. Sajnos, tényleg sok igazság van abban, amit elővezetett. Malfoy magával akar randevúzni… Hát, legyen meg az öröme. Ha nem bánják, én is magukkal tartok.

- Megtisztelő az ajánlata, Perselus - mondta Harry udvariasan, majd barátaihoz fordult.

- Nos?

- Mit kell még ezen töprengeni?! - kiáltotta Hermione - veled megyünk. És nem kezdd a litániát a veszélyekről. Ha nem tudnád: auror vagyok.

- Merlin óvjon attól, hogy visszatartsalak, Hermione - mosolygott hamiskásan Harry - bár nem tudom, a férjed mit szól hozzá…

- Azt, hogy ő is megy - jelentette ki Ron - mint a hajdani, szép időkben - tette hozzá Harry-re kacsintva.

- Én is megyek! - mondta Ginny, és Harry mellé lépett.

Harry már-már elkezdte, volna sorolni aggályait, de elég volt egy pillantás felesége halálsápadt, és végsőkig elszánt arcára, hogy lássa: itt nincs helye ellenvetéseknek. Belenyugodva, bólintott.

- Perselus is velünk jön - közölte Harry, mire a másik három beleegyezően biccentett.

- Nos - szólalt meg Piton - van egy ötletem, hogy hol kéne kezdeni a keresést…

Ebben a pillanatban, megkoppant az ablak. Ron állt hozzá a legközelebb, így ő nyitotta ki. Aztán, miután kitárult az ablak, beszárnyalt egy nagy uhu, odadobott Harry-nek egy összehajtogatott pergament, s kirepült. Harry rossz előérzettel bontotta szét az üzenetet.

Szemet, szemért Potter!

Te megölted az apámat… Én megöllek téged. Küzdj meg velem!

Ma, este 8, Merlin Ligete. Feltételek:

1. Nem lehet segéded.

2. Csak a saját pálcádat használhatod.

Azt ajánlom, vedd figyelembe a feltételeket, ellenkező esetben a lányod igen hamar meg fog ismerkedni a főbenjáró átkok legfájdalmasabbikával…

Tehát: légy pontos, és ne hozz magaddal senkit! Csak te, meg én Potter… Mint a régi, szép időkben.

Malfoy

"Mindennek vége" - gondolta szomorúan Harry és leeresztette a levelet. Aztán hirtelen szembetalálta magát hat, fürkésző szempárral.

- Ki küldte? - kérdezte meg végül remegő hangon Ginny.

- Malfoy - morogta Harry - párbajra hív benne. Megnevezte az időt és a helyet.

- Elkéstünk… - mormolta Piton.

- Talán még nem - mondta Hermione komolyan - hova hívott?

- Merlin Ligete, este 8 - pillantott bele újra a levélbe Harry.

- Az nincs is messze - közölte Ron.

Néma csend. Aztán Harry elszántan felnézett.