Közben Uther-rel is egyre jobban összebarátkoztam. Általában a könyvtárban, vagy - ahogy jobb lett az idő - a kastélyparkban beszélgettünk. A többiek először furcsán néztek ránk, hogy mi - mert Suzy-t is bevontam a barátkozásba - szóba állunk Uther-rel, de aztán megszokták. Uther pedig mesélt nekünk hányatott származásáról, hogy nem tudja, ki az apja, és lassan már az anyjára sem emlékszik, hogy egy nevelőotthonban nőtt fel, és mindig is kívülállónak számított.

Aztán az események furcsa fordulatot vettek…

Egyik este éppen a szellemes könyvet böngésztem… S hátul, ahol a receptek voltak, felfedeztem egy nagyon fura címet: "Lelkeknek az feltámasstássa, avagy hogyan keltsük új életre az megholtokat - ősi sámánok recipéje" S alatta egész sor különleges hozzávaló: "egy fekete kakasnak vére, fogyó Holdnál ölvén; két marok sárkányölő fű; két marok sírnyitó fű; egy marok farkasfog…"

- Suzy, gyere csak! - hívtam barátnőmet, miután kiámultam magam. Neki is tetszett, s együtt kezdtük el böngészni a leírását. De egy csomó lépésnél meg hozzávalónál elakadtunk.

- Mi a manó az a sírnyitó fű? - kérdezte Suzy a receptet böngészve - és egy egész marok farkasfog kell bele? Ez valami nagyon különleges főzet lehet - borzongott - biztos kell hozzá fekete mágia is.

- Nem biztos - ellenkeztem - szerinted az "élő halál" ártalmatlan gyógyital? Pedig hetedéves tananyag…

Suzy-n látszott azért, hogy nem tudtam meggyőzni; s attól kezdve ez a főzet lett a fő téma nálunk. Megpróbáltunk utánanézni az egyes dolgoknak, a könyvtárban; sőt, Suzy odáig merészkedett, hogy a sírnyitófűre - mert azt nem találtuk sehol - Piton professzornál kérdezett rá… Persze, kedvenc professzorunk rögvest összevonta a szemöldökét, s firtatni kezdte, hogy miért is akarja tudni. Erre Suzy mindent bevallott, s nekem, még aznap meg kellett jelennem Piton szobájában a könyvvel. Elvette, alaposan átnézte; tanulmányozta a recepteket… Attól féltem, el fogja venni. De nem. Kisvártatva, visszaadta, azzal, hogy ez nagyon értékes olvasmány; de nem tanácsos olyanokkal tömni a fejem, amihez nem vagyok elég érett. Ő - bizalma jeléül - most visszaadja, és reméli, hogy egyetlen főzetet sem próbálok ki saját szakállamra, a könyvben szereplők közül. De ha mégis megpróbálkozom vele… Hát, a Nagy Főnix irgalmazzon nekem! El tudtam képzelni, mi lenne utána… De, eszem ágában sem volt megfőzni, pláne használni, bármelyik bájitalt is, ami a könyvben le van írva. Engem csupán "tudományos megfigyelés" céljából érdekelt a dolog. És persze, Suzy-t is. Különben megkaptuk Pitontól az olyannyira áhított felvilágosítást…

Engem ez a dolog, olyannyira foglalkoztatott, hogy Uther-rel is megosztottam felfedezésemet. Ő úgy vélte, miután szembesült a nehézségekkel, hogy nem is lehet megcsinálni. Mi ellenkező véleményen voltunk…

Éppen ezért voltam úgy megrémülve, mikor néhány héttel később, konstatáltam, hogy a recepthez készített jegyzetek mind egy szálig eltűntek! Valaki elvitte a gondosan egy mappában gyűjtött anyagot: az én firkálmányaimat, Suzy akkurátus feljegyzéseit, a kivonatokat, amiket a könyvtárban készítettünk… És végül, ami a legnagyobb rémületet keltette bennem: a másolat, a receptről, amit azért csináltam, hogy ne kelljen mindenhová a dögnehéz könyvet cipelni.

Suzy-val mindent megnéztünk, ahova csak lehet tenni egy nagy csomó pergament, a hozzávaló tokkal, és ott is, ahova az életben nem tenném… De a tény, tény maradt: a feljegyzéseknek lába kelt. Valakinek nagyon szüksége volt ezekre a pergamenlapokra…

Én első kétségbeesésemben Flitwick professzorhoz akartam rohanni, de Suzy lehűtött, azt mondta, az egy dolog, hogy elmondjuk hogy veszedelmes recept került talán az ellen kezébe, de az meg a másik, hogy ez - minden valószínűség szerint illegális bájital, és az a mi trehányságunk, ha hagytuk, hogy valaki megfújja… Tehát abban egyeztünk meg, hogy egyelőre nem szólunk senkinek, inkább megpróbáljuk mi magunk kideríteni, hogy ki lehetett  a tolvaj.

Tehát a következő napjaink azzal teltek, hogy próbáltunk rájönni, ki lehetett az. Persze, tréfából, akárki megtehette volna, de a hollóhátasok számára, a tudás szent dolog! Ezért elképzelhetetlen volt, hogy bárki, valami leckére emlékeztető dolgot elvegyen egy háztársától… A másik gyanúsított, Kitty… Illetve Lance lett volna, mert hiszen nekünk szabad átjárásunk volt egymáshoz, meg benne van is annyi csibészség; hogy így tréfáljon meg minket. De aznap, változtatott Merlin jelszót, mikor ez a dolog történt, tehát kívülállók eleve kiestek…

Nekem mégis, ahogy végigfutottak az agyamon a dolgok; egyre gyanúsabb lett egy név: Uther. Ugyanis őt, annyira nem érdekelte ez a dolog, hogy az már gyanút keltett. Hiszen - mint ahogy megtudtuk Kitty-től, Uther nagyon jó bájitalból, és úgy tűnik, kedveli is azt a tárgyat. És aki szereti a főzeteket, azt ne hozná lázba egy különleges recept?! Bár - próbáltam mentegetni - ő is csak a régi jelszót tudta. De mégis… Valahogy az a megérzésem, hogy neki lehetett rá szüksége. Vagy valaki másnak…

S eszembe jutott, mennyire megváltozott Uther az utóbbi időben. Komor lett, mogorva, sokszor hajtott el engem, mikor faggattam, hogy mi baja van. És ritkábban is beszélgettünk…

Aztán tavasszal, a húsvéti szünet után, miután visszatértünk a suliba, komolyra fordult a helyzet a kviddics-kupáért folyó versenyben. A két nagy esélyes: a Hollóhát és a Griffendél volt; Kitty-ék három meccset nyertek eddig, míg mi négyet, és a nagy döntő előtt, amolyan ujjgyakorlatnak - a Griffendél csapata kihívta egy barátságos mérkőzésre a Hugrabugot. Erre a meccsre edzett a csapat, kinn a napfényes pályán, egy szombati napon. Mi is kinn voltunk Suzy-val; s lelkesen biztattuk a hajtókat meg a terelőket, és az esélyeket latolgattuk. Vígan telt az idő, a két terelő, Stan és Mike időnként nagyot kurjantott, mikor meglendítették ütőiket, hogy valamelyik gurkót új pályára állítsák. Aztán az általános vidám hangulatba, belehasított egy sikoly. Jane sikolya, akinek a seprűje, valami egészen furcsa dolgot művelt: szélsebesen pörgött, miközben egyre feljebb és feljebb emelkedett. Mindannyian dermedten néztük, aztán egyszercsak eltűnt a szemünk elől.. De addigra már Kitty elszaladt McGalagonyért. De sajnos a tanárnő, nem érkezett idejében; mert hirtelen valami iszonyú csattanást hallottunk, s megláttuk a zuhanó Jane-t… Iszonyú magasságban dobta le a seprűje, s mi ott szerencsétlenkedtünk, nem tudván segíteni; végül én kétségbeesésemben előhúztam a pálcámat, rászegeztem, és kimondtam az első varázsigét, ami az eszembe jutott:

- Vingardium leviosa!

Nos, a lebegtető bűbáj, aligha volt a megfelelő varázslat, amit most alkalmazni lehetett volna; mégis lelassította egy kicsit Jane zuhanását. Majd szétpattant a fejem, úgy koncentráltam, s reméltem, hogy kitartok addig, míg nem jön egy tanár… Már csak pár lábnyira volt a földtől Jane, akin látszott, hogy az ijedtségtől az eszméletét vesztette, mikor felordított a hátam mögött Lance:

- Ott jön McGalagony és Kitty! - s én úgy megijedtem a hirtelen hangtól, hogy kiestem a koncentrációból. Jane zuhanása felgyorsult, s McGalagony, már nem tudott mit tenni… Szegény lány hatalmasat puffant, s úgy maradt fekve. McGalagony villámgyorsan egy hordágyat varázsolt elő, s felküldte vele az ájult Jane-t Madam Pomfrey-hoz, az iskolai gyógyítóhoz. Mikor mindezzel végzett, összevont szemöldökkel nézett ránk.

- Mit történt itt? Halljam!

- Nem tudjuk tanárnő - mondták kórusban Stan és Mike, a két terelő - egyszercsak Jane seprűje megbolondult…

- Elkezdett körbe-körbe pörögni - tette hozzá Minnie, az egyik hajtó - mintha megbolondult volna. Aztán egészen magasra felröppent, s utána alighanem ledobhatta a seprű, mert már csak azt láttuk, hogy zuhan.

McGalagony erre nem szólt semmit, csak szigorú, és kutató tekintettel nézett körül, de nem látott semmi gyanúsat.

- Na jól van - mondta változatlan szigorral - az edzésnek vége, mindenki térjen vissza a klubhelyiségébe! És nyomatékosan megkérem a Griffendél kviddics-csapatát, hogy ne törjenek be Madam Pomfrey-hoz! Jane-ért úgysem tehetnek semmit, hadd végezze nyugodtan Madam Pomfrey a dolgát! - azzal sarkon fordult, s visszasietett a kastélyba, de még egyszer visszafordult, s ujjával megfenyegette az utána kullogó csapatot - komolyan beszéltem - mondta - ha valakit meglátok maguk közül, Mr. Stonehill - nézett Mike-ra - pontot fogok levonni! Igen, a saját házamtól, Miss. Weasley! - bólintott Kitty kimondatlan kérdésére és elsuhogott. Mi pedig értetlenül ballagtunk utána. Nem értettük, hogy mi történt, de azt éreztük, hogy - sajnos - McGalagony se érti, s ez jobban megrémített minket, mint Jane balesete.

Másnap a könyvtárban találkoztunk Kitty-vel. Ő is tanulni jött fel, mint mi, de aztán a tanulásból inkább közös fejtörés lett. De nem lettünk okosabbak.

- Tudjátok, hogy Minnie megkért, hogy helyettesítsem Jane-t, amíg beteg? - váltott témát, egyszercsak Kitty.

- Nahát, tényleg?

- Igen. Azt mondták, majdnem olyan jó hajtó vagyok, mint Jane, és amikor őt is megkérdezték, ő is beleegyezett…

- De hát ez nagyszerű! Ezért miért lógatod az orrod?

- Nem vagyok biztos magamban - sóhajtott Kitty.

- Ugyan, Katherine! - mondtam szigorúan - jó vagy! Emlékezz csak, nyáron mindig ronggyá vertük apáékat!

Kitty felvidult, a felidézett emléken.

- Igaz is… - mosolygott - akkor most megyek is - csapta össze könyveit - megkeresem Minnie-t és megmondom, neki, hogy vállalom.

Azzal kivágtatott a könyvtárból mi meg ottmaradtunk Suzy-val, és sokatmondóan néztünk egymásra.

- Azt hiszem, ez emlékezetes meccs lesz - mondtam és Suzy egyetértően bólogatott.

* * * * *

Drága Anya és Apa!

Kérlek, ne rémüljetek meg, de ezt a levelet a gyengélkedőről írom… Gondolom, arról már tudtok, Hermione nénitől, hogy Jane Ollivander - Kitty legjobb barátnője, balesetet szenvedett a múltkori edzésen… Leesett a seprűjéről. De már jobban van. Madam Pomfrey adott neki csontforrasztó főzetet, de még sokáig feküdnie kell, mert a főzet hatása csak három hét múlva szilárdul meg. Addig fel sem kelhet. Szegény… Rejtély, hogy mi történhetett vele… Mint ahogy rejtély az is, hogy velünk - mármint Suzy-val és velem - mi történt… Az aulában álltunk és vártuk, hogy Kitty-ék befejezzék az ebédet. Együtt akartunk ugyanis felmenni a Griffendél Toronyba; mert nem tudtuk az új jelszót… Aztán egyszercsak Suzy felsikoltott, és elvágódott. Valaki átkot küldött rá, anya!

Sajnos nem láttam ki lehetett az, mindenesetre én is előhúztam a pálcámat, és vaktában kilőttem az első rontást, ami eszembe ötlött; a csalán-ártást… De támadónkat ezzel nem lehetett leszerelni, meg nem is tudom, hogy egyáltalán eltaláltam-e. S a következő percben, előttem elsötétedett minden… Tudom, most nagyon megijedtetek, de kérlek, ne rohanjatok ide… Már Hermione néni megpróbál tájékozódni a dolgokról, ő különben is tartja a kapcsolatot az auror-kollégáival… Különben is, már jól vagyok. Suzy sokat alszik, szerintem túlságosan jól reagál Madam Pomfrey nyugtató-fájdalomcsillapító főzetére…

Fáj még picit a tarkóm, ahogy hanyattestem; de nem vészes… KÉRLEK, KÉRLEK, NE IZGULJATOK! Soha többet nem mondok el nektek semmit, ha most iderohantok! J

Kitty mindannyiótokat csókoltat, meg persze, Lance is. Most éppen nincsenek büntetésben… J Most már befejezem, mert jön mindjárt Madam Pomfrey, hogy oltsuk el a lámpát…

Nagyon szeretlek benneteket! Sok csók: Lily

Ui: És emiatt, most nem láttam Kitty-t játszani! Pedig Jane helyett ő állt be hajtónak, a Hugrabug és a mi csapatunk elleni meccsen is. Igaz, hogy utána eljött és beszámolt, de az nem az igazi. Mi nem mehettünk ki, mert félájultan nem lehet a meccsre koncentrálni… Különben nyertek! A Hugrabug ellen, és a Hollóhát ellen is… Majd mondd el, Ron bácsinak, nem tudom, hogy Kitty megírja-e..

Drága Kislányom!

Ne álmodozz, megijedtünk. Hogy' lehettetek ilyen figyelmetlenek?! Gondoljátok, hogy Jane-t véletlenül támadták meg? Hermione nem tanított meg titeket; hogy MINDIG nézzetek a hátatok mögé?!

Na, jól van… Tudod, nagyon féltelek… Amióta közhírré tették, hogy Malfoy újra a városban van, és a Minisztérium hajtóvadászatot indított utána… Ráadásul nagyon aggasztó híreket, hoz néha Ron bácsikád. Lily, kislányom, kérlek vigyázz magadra.

És most, hallgass ide… Tudom, hogy nyomatékosan felszólítottál minket, hogy NE menjünk az iskolába a támadásod hírére, de… J

Mielőtt megérkezett volna a baglyod, apád már elfogadta Dumbledore felkérését… Úgyhogy, lehet, hogy ezzel a levéllel már ő is megérkezik, nem tudom, milyen gyors ez a bagoly; Hedviget, pedig apád magával vitte. Ma reggel indult Roxfortba. Lily… Ne durcáskodj. Apád nemcsak miattad, megy. Állást kapott, kicsim. McGalagony kérte az igazgatótokat, hogy nevezzen ki mellé tanársegédet; mert már nem győzi erővel. Azt mondja, hogy az elsősök évről-évre szemtelenebbek… De, ezt csak neked írom!

Kérlek, vigyázzatok egymásra. Remélem, Hermione nénéd hamarosan megoldja ezt, az ügyet, és nyugtunk lesz végre.

Csókolom az ikreket, Suzy-t, na és persze téged, drága kicsikém! KÉRLEK, ne kelljen több balesetről hallanom! Ha valami furcsa dolog történne, AZONNAL szólj apádnak, Hermione nénédnek, vagy bárkinek a tanárok közül! Ne keveredj semmilyen kalandba! Na, jó ennyi intelem elég is, tudom, hogy okos lány vagy te.

Sokszor csókol és ölel: Anya

Ui: Kitty-nek mindannyian szívből gratulálunk!

Kedves anya és nagyi és mindnyájan!

Jelentem, apa egyben megérkezett. Következő héten már tartott is nekünk órát. Hát… Érdekes volt. Kicsit furcsa, mert itt mindenki azt hiszi, hogy kivételezik velem, pedig nem is. Inkább még szigorúbb, mint a többi tanárom… Tudod, van itt a Mardekár-házban három lány, akik nagyon nem állhatnak engem… Ez pedig, hogy apám itt tanít, hát ez nagyon a bögyükben van. Állandóan belémkötnek. Eddig még sikerült megúszni balhé nélkül, de Lance már beígért nekik egy kiadós verést, ha még egyszer kekeckednek velem… De azért ne aggódj, boldogulok. Már mindannyian jól vagyunk. Apa és Hermione néni, esténként hosszan tanácskoznak a tanáriban… Kicsit félek, mert olyan komolyak mind a ketten…

Most nem írok többet. Jól vagyok, ne aggódj. Sok csók: Lily

Letettem a pennát, és megdörzsöltem a kezem. A balesetem óta mindig sajog, ha sokat írok. És ma este még leckét is körmöltem. Aztán nekiláttam megírni anyának a fenti levelet, hogy tájékoztassam a dolgokról. De most elgondolkodtam azon, amit nem mertem megírni. Amit nem merünk elmondani apának vagy Hermione néninek… Hogy mi sejtjük, hogy ki volt a támadó… De nem mondtuk még el senkinek. Csak… Eltávolodtunk tőle.

Hátradőltem a fotelben. Fel kell mennem nemsokára. Ma már nem tudom elküldeni ezt a levelet… Lehunytam a szemem. Eszembe jutott, az, az egy héttel ezelőtti beszélgetés Suzy-val…

Mindketten a gyengélkedőn feküdtünk. Éjszaka volt. Jane halkan jajgatott mellettünk; este mindig erősebben fájt a törött lába, amit a főzet próbált összeforrasztani.

- Lily…

- Igen, Suzy?

- Nem megy ki a fejemből, valami…

- Micsoda…?

- Amikor Jane leesett… A lelátón nem volt senki… De mégis éreztem onnan valami negatív erőt. És amikor McGalagony után ballagtunk a kastélyba, hátranéztem, és Uther-t láttam jönni a lelátó felől. Pedig kinn sem volt a pályán! Aztán, amikor minket támadtak… És én már a földön feküdtem… Jaj, Lily… Ne haragudj, de pont láttam, hogy téged ki átkozott meg.

- Ezért, miért haragudjak?

- Mert… Mert, Uther volt az. Hidd el Lily, láttam! Ott állt mögötted… Rád emelte a pálcáját, és kimondta azt, az ismeretlen átkot. Te összeestél… Azt hittem, meghaltál… Ő meg… Eltűnt.

Hallgattam, emésztgettem, amit Suzy mondott. Volt benne ráció, azt volt a baj… Sóhajtottam.

- Sajnos, nagyon úgy tűnik Suzy, hogy igazad van… Nekem is feltűnt, hogy Uther honnan kerülhetett elő. Igaz, azt nem láttam, hogy téged ki támadott meg, de gondolom, nincs semmi bajod Uther-rel, hogy ilyeneket találj ki róla…

- Nem, dehogyis… De… Most mit tegyünk?

- Mire gondolsz?

- Szóljunk, valakinek?

- Nem tudom… Végülis, csak gyanakszunk.. Nem vádolhatjuk meg, nyíltan.

- Igaz. Akkor… Figyeljük…

- Jó ötlet - ásítottam. Úgy éreztem, leragad a szemem.

- Jól van, Suzy - mosolyogtam barátnőmre - ne törd ezen most a fejed. Inkább aludjunk.

Megráztam a fejem, mert megint rámtört az álmosság, pont úgy, mint a felidézett emlékben. Összehajtottam a levelet, s elhatároztam, hogy mindjárt reggel feladom. Aztán összeszedtem a cuccomat, s felballagtam a hálóterembe, és lefeküdtem aludni.

Másnap, bűbájtanra menet, összefutottam Uther-rel. Ösztönösen elléptem volna mellette, de karon ragadott.

- Lily, várj! Beszélnünk, kell!

- Mennem kell órára - szabadítottam ki magam. Nem néztem rá. Magamban latolgattam: bűnös, nem bűnös? Maga felé fordított.

- Akkor találkozzunk, este. Fél kilenckor, az aulában. Muszáj beszélnem veled. Eljössz?

Végülis… Mindenkinek meg kell adni, még egy esélyt… Bólintottam. Ő is bólintott.

- Rendben. Akkor lent az aulában, fél kilenckor. Ne felejtsd el!

Megráztam a fejem.

- Ott leszek. De most már mennem kell - s elvágtattam, a bűbájtan terem felé. S közben azon tűnődtem, okos dolog volt-e igent mondani erre a találkára.

Suzy persze egész nap igyekezett lebeszélni, de én magamban már elhatároztam, hogy elmegyek. Tehát; este, leckeírás után - amit most szégyenszemre, csak összecsaptam - magamhoz vettem a pálcámat - elvégre Hermione néni mondta, hogy ne mászkáljunk fegyver nélkül, és kisurrantam az ajtón. Merlin, fejcsóválva nézett utánam.

Uther már ott állt az aulában, mire megérkeztem…

A Nagy Nyilvántartó Könyv

Kint sötét éjszaka volt. A Telihold barátságosan világított be a sötét aulába, melynek falánál két alak álldogált: Lily és Uther. Egy darabig csak álltak, nem szólalt meg egyikük sem. Aztán Lily, megtörte a csendet.

- Miért akartál találkozni velem?

- Azért, hogy bocsánatot kérjek, a múltkori miatt - mondta lehajtott fejjel a fiú.

Lily szeme tágra nyílt.

- Szóval, tényleg te voltál…

- Igen… Illetve, nem…

Lily kissé távolabb húzódott. Mi tagadás, ha visszagondol arra a támadásra, nincsenek róla jó emlékei. És ha valóban Uther volt… Jobb félni, mint megijedni. Uther nehéz szívvel nézte Lily távolságtartását. "Merlinre, mit tettem?" - jajdult fel magában. Végképp elszomorította, hogy az egyetlen emberi lény ebben az iskolában, aki emberszámba vette, beszélgetett vele, sőt még a barátnőjét is erre biztatta, és nem riadozott, ha találkoztak, most az is tart tőle - az ő szerencsétlen viselkedése miatt. Haragudott a hangra a fejében, aki azt parancsolta, hogy támadja meg Lily-t és Suzy-t, holott ők soha, egy szóval sem bántották. Miért kellett engedelmeskednie? Miért nem tud ellenállni annak a belső parancsnak?

- Lily… Sajnálom. Nem akartalak bántani téged… Se Susan-t. Egyszerűen meg kellett tennem.

- Kellett? - húzta fel Lily a szemöldökét.

- Igen… Nos, ez a másik dolog, ami miatt beszélni szerettem volna veled. Tudom, hogy ti is a könyveket bújjátok Suzy-val. Én is próbáltam már utána nézni, a dolognak, de nem sok sikerrel. Több szem, többet lát…

- Miről van szó? - vágott közbe Lily türelmetlenül.

- Hát… Az utóbbi időben furcsán érzem magam. Mintha… Mintha valaki irányítani próbálná a tetteimet. Hallok a fejemben egy hangot, és az megmondja; hogy tedd ezt, és ezt! És én… Megteszem. Meg kell tennem. Nem tudok védekezni ellene. Mintha valaki uralni akarná az elmémet és a tetteimet… Az is ennek köszönhető, hogy rátok támadtam. Meg, hogy a csapatunk hajtója, most szintén a gyengélkedőn fekszik… Hogy is hívják?

- Jane Ollivander - mondta Lily szenvtelenül. Szemei elkerekedtek. Ez a történet, amit Uther-től hallott, nagyon emlékeztetett anyja elbeszélésére arról, hogy hogyan is nyitotta ki a Titkok Kamráját, amikor elsős volt… Iszonyatos sejtése támadt: lehet, hogy Uther-t is Voldemort irányítja? De hiszen… Meghalt. "Anya és apa legyőzték, nem? - gondolta - vagy mégsem pusztult el? Lehet, hogy megint csak elvesztette ereje egy részét, mint akkor, amikor apával került szembe, mikor apa még gyerek volt, és visszahullott rá, a kimondott átok?"

Közelebb lépett Uther-hez.

- Talán - suttogta - talán úgy gondolod, hogy Voldemort próbál meg beférkőzni az agyadba?

Uther összeborzongott. Már a feltételezés gondolatára is kilelte a hideg.

- De hiszen őt, apád elpusztította, nem?

- De ha mégsem…

Ebben a pillanatban meghallották Frics motyogását, egészen közelről.

- Jól van, cicuskám, mutasd csak, hol láttad őket. Itt valahol? Igen? Közeledünk? Úgy-úgy… Mindjárt elkapjuk a nyavalyásokat, várj csak…

Uther és Lily megdermedt. Aztán a fiú szó nélkül kézen fogta a lányt, s futásnak eredtek a néptelen folyosón. Fogalmuk sem volt, merre vezet. A kastélynak ezt részét, egyikük sem ismerte. Ám úgy látszott, nem szegődik melléjük a szerencse, mert hiába rohantak inuk szakadtából, a folyosón, úgy tűnt, nincs semmiféle terem, vagy kamra, ahol elrejtőzhetnének… Frics hangja már egészen közelről hallszott. Amikor Uther hirtelen felfedezett egy dísztelen, kopott ajtót. Odalépett, s óvatosan lenyomta a kilincset; s az, engedett! Gyorsan belépett hát, magával ráncigálva Lily-t is, majd becsukták maguk mögött az ajtót, és nekivetették a hátukat. Zihálva, a futástól kivörösödött arccal néztek egymásra.

- Ez… Ez meleg helyzet volt - szólalt meg lélegzet után kapkodva, Lily.

Uther megcsóválta a fejét.

- Majdnem elkapott - zihálta - a manóba! Még csak második éve járok ide; és máris bajba keveredem. Nem vettem észre, azt a nyavalyás macskát…

- Te, beszélsz? - legyintett Lily - én meg még csak elsős vagyok… Ráadásul az apám itt tanít… Ha ez most a fülébe jutott volna, hogy én éjjel mászkálok…

Összenevettek. Lily ekkor ocsúdott rá, hogy Uther még mindig fogja a kezét… Aztán a fiú elkomolyodva nézett a smaragdzöld szemekbe.

- Bocsáss meg nekem, Lily. Komolyan, tényleg nem akartalak titeket bántani. Fogalmam sincs, hogy mi van velem…

- Na jól van - mosolygott a lány békülékenyen és óvatosan elhúzta a kezét - megbocsátok. Azok után, hogy megmentettél Fricstől és a megaláztatásról, mi mást tehetnék?

- Akkor megint barátok vagyunk?

- Hát, persze.

Lily újfent rávillantott egy mosolyt a fiúra, majd felfedezőútra indult a teremben, ugyanis roppant furdalta a kíváncsiság, hová is csöppentek. A szoba elhanyagoltnak, és évszázadok óta nem használtnak tűnt. Berendezés alig volt benne, eltekintve egy, a sarokban porosodó, szakadt függönyű, baldachinos ágytól, és össze-vissza álló rozoga szekrényekről. Ahogy megkerülte az egyiket, figyelemre méltó látvány tárult a szeme elé… A terem falán ugyanis, hatalmas, boltíves, szépen faragott vakablak mélyedt a falba, s alatta ott állt, egy - viszonylag újnak tűnő - fából ácsolt könyvállvány, rajta impozáns, fóliáns méretű könyv feküdt. A borítója bársonynak tűnt, s arany díszítések pompáztak rajta. Csukva volt, s mellette, egy aranyszínű penna hevert. Lily-t lenyűgözte a könyvremek. Odalépett az állványhoz, hogy közelebbről is megnézze; s ekkor a könyv megremegett, majd önmagától kinyílt, s némi lapozás után, megállapodott egy oldalnál. Lily kíváncsian beleolvasott… S elkerekedett a szeme. A következő állt ugyanis a könyv kérdéses lapján, szépen cirkalmazott betűkkel, skarlátvörös tintával:

Lilyan Ginewra Potter

Született: 2… május 4.

Szülei: Ginewra Molly Potter született Weasley

          Harry James Potter

"Hogy a manóba?! - kiáltott fel magában - Engem itt… Nyilvántartottak?! " Kíváncsi lett. Vajon a többieket is megtalálja? Először a Weasley ikreket kereste. Ők két külön lapon voltak. "Nyilván a fiúkat és lányokat külön lapra írják" - tűnődött. Az ikrek bejegyzése, így festett:

Katherine Hermione Weasley

Született: 2…. július 20. éjjel fél tizenkettő

Szülei: Hermione Weasley született Granger

           Ronald B. Weasley

Lancelot Frederic Weasley

Született: 2… július 20. éjjel fél tizenkettő után négy perc

Szülei: Hermione Weasley született Granger

           Ronald B. Weasley

"Hát, ez fantasztikus!" - suttogta magában Lily. Ujjai gyorsan pergették a lapokat. Most az "L" betűnél állt meg.

Susannah Alice Longbottom

Született: 2… február 11.

Szülei: Luna Longbottom született Lovegood

           Neville Longbottom

- Uther! Gyere csak! - kiáltott Lily, miután kicsodálkozta magát - nézd, mit találtam!

A fiú odasietett Lily-hez. Ahogy közelebb ért, a könyv hirtelen magától kezdett lapozni, majd megállapodott.

- Biztos, a te nevednél állt meg - jegyezte meg Lily - ez egy nyilvántartó könyv…

- Tényleg? Akkor biztos mind a két szülő is fel van jegyezve - örült Uther - most végre megtudhatom, hogy ki az apám…

Mindketten a könyv fölé hajoltak… És valóban, ott virított mélykék tintával a bejegyzés:

Uther Chang

Született: 2… augusztus 13.

Szülei: Cho Chang Hu

           Draco Thomas Malfoy

Meglepetten pillantottak egymásra. Uther elsápadva újraolvasta a bejegyzést, de az továbbra sem változott.

- Szóval igazuk volt… - motyogta, s önkéntelenül is felhajtotta az inge ujját, hogy megnézze a jelet a karján - tényleg halálfaló volt az apám… Iszonyú sejtelem kúszott a szívébe: mi van, ha az a testetlen hang a fejében: az apja hangja?! Hiszen ha feketemágus…

Hirtelen a döbbenten álló Lily-re förmedt.

- Mi van? Mit bámulsz? Miért nem rohansz el?! Tessék! Itt a bizonyíték: halálfaló az apám! Voldemort csatlósa! Miért nem menekülsz?

- Uther… Te nem tehetsz róla, hogy ki volt az apád. Sem arról, hogy mit tett. Te, te vagy és nem ő. Az ő hibáiért nem vonhatnak téged felelősségre. Ahogy nekem sem való apám dicsőségében sütkéreznem…

Uther meglepetten meredt a lányra, s hallgatta, annak higgadt és nyugodt szavait.

- Lily… - kérdezte csodálkozva - te tényleg csak 11 éves vagy?

Lily elnevette magát.

- Persze… Komolynak látszom? Tudod, kisebb koromban nagyon nem voltak barátaim… Így sokat olvastam, meg gondolkodtam mindenféléről.

- Mennyire hasonlítunk, mi ketten - mondta tűnődve Uther.

Egy pillanatig csendben álltak, fürkészve egymást. Majd Lily szólalt meg.

- Szerintem, Frics elment már…

Uther felrezzent.

- Igazad van. Menjünk. És kösz.

- Nincs mit - vont vállat a lány, majd hozzátette - Suzy-nak el kell mondanom, mi van veled, ha tőlünk akarsz segítséget…

- Mondd el neki nyugodtan. De… Másnak ne…

- Jó.

Kiléptek a teremből, s gondosan becsukták maguk mögött az ajtót. Az pedig - azonnal eltűnt. Egymásra pillantottak, de nem volt idő megbeszélni a történteket. Már így is túl sokat kockáztattak… Az aulában elváltak. Uther a Griffendél Torony felé vette az irányt, Lily pedig a Hollóhát helyiségeihez indult. Búcsúzóul kedvesen rámosolygott a fiúra.

- Fel a fejjel, Uther! Lesz ez még rosszabb!

- Ennél is?! - mosolygott szomorkásan a fiú, aztán elváltak útjaik…

Halálfaló, vagy nem halálfaló?

Olyan 11 lehetett, mire beléptem a közös szobánk ajtaján. Suzy még nem aludt. Égő szemmel, kíváncsian feküdt az ágyban.

- Na mesélj! - kérte, mikor lerogytam az ágyra - mi volt? Bevallotta, hogy…?

- Igen… De… Ez nem olyan egyszerű dolog, Suzy. Azt hiszem fekete mágiával, van dolgunk.

- Miből gondolod? - Suzy hangja megremegett.

- Mert Uther azt mesélte, hogy valami hang ad neki parancsokat, hogy ilyen szörnyűségeket csináljon. És… Suzy, esküdj meg, hogy nem mondod el senkinek, amit most hallani fogsz!

Suzy nagy szemekkel nézett rám, és keresztbe tett ujját a szája elé tette.

- Hallgatok, mint a sír…

- Jó. Szóval - vettem nagy levegőt - Uther apja tényleg halálfaló. Mégpedig… Draco Malfoy.