- Sziasztok! - mosolygott ránk - Én Mia Clearwater vagyok, a Hollóhát egyik prefektusa. Gyertek velem, megmutatom a hálókörletet.

Elindultunk Mia után, s a Nagyterem fényessége után, kicsit hunyorogtunk a félhomályos folyosókon, miket csak fáklyák világítottak meg. Megmásztunk legalább ezer lépcsőt. Mia figyelmeztetett minket, hogy vigyázzunk, mert egyes fokok furcsán viselkednek. Végül megérkeztünk egy hatalmas festményhez, mely alighanem Merlin-t ábrázolta, éppen varázslás közben. Mia elmondta a jelszót: "feketeszárny", s háromszor megkoppantotta a keretet. Mire a festmény kinyílt, mint egy ajtó, mi pedig beléptünk a klubhelyiségbe.

Engem azonnal elbűvölt. Mindenfelé mélykék és ezüst, a Hollóhát két címerszíne. A klubhelyiségben legelőször is a hatalmas kandalló vonta magára a tekintetet, előtte puha szőrme, azt hiszem kékróka szőréből. Kényelmes fotelek, és hátrébb tanulóasztalok székekkel. A klubhelyiség hátsó részében kékre festett ajtó nyílt a hálótermek felé. Beléptünk ezen az ajtón, s újabb lépcsőn mentünk fel. Itt a lányok-fiúk már elváltak egymástól… Végül elérkeztünk egy szépen faragott, fekete ajtóhoz, amin, egy ezüst táblácskán már a mi nevünk is ott virított. Mia kinyitotta előttünk, s betessékelt bennünket.

- Ez lesz a ti szobátok - mosolygott - jó éjszakát!

Bent a szobában baldachinos ágyak állongtak, szám szerint négy. A másik két szobatársunk ekkor már mélyen aludt, nyilván ők felsőévesek voltak. Örültünk, mert egymás melletti ágyat kaptunk Suzy-val. Az én ágyam kék színű volt, az övé zöld, s az ágy előtt már ott állt a ládánk, s Pamacs is békésen szuszogott az ágytakarón összegömbölyödve. Odaléptem a ládámhoz, kinyitottam, s előhalásztam belőle a pizsamámat, és vetkőzéshez láttam. Szemben Suzy szintén így tett. Aztán mikor már bebújtunk az ágyba, s a lámpák maguktól elaludtak, hirtelen megszólalt…

- Lily…

- Igen…?

- Ígérjük meg egymásnak, hogy mi is olyan jó barátok leszünk, mint a szüleink.

Elmosolyodtam.

- Jó - suttogtam - ígérem.

- Én is… Jó éjszakát, Lily!

- Neked is, Suzy!

Elhallgattunk, s Suzy nem sokkal később egyenletesen szuszogni kezdett. Elaludt. Csendben feküdtem, hallgattam Suzy szuszogását, és gondolatban még egyszer végigfutott bennem mindaz, ami ma történt. A azzal a meggyőződéssel hunytam le a szemem, hogy végre tényleg új korszaka kezdődött az életemnek.

Meglepetés vica versa

Másnap reggel, a reggelinél a kedves Mia kiosztotta az órarendeket. Izgatottan kezdtük böngészni Suzy-val.

- Ez igen! - füttyentett - Suzy - nézd csak, csütörtökön dupla bájitaltan…

- Na és? - vontam meg a vállam, belepillantva az órarendbe - ma is lesz… Nézd csak, átváltoztatás-tan és bűbájtan után a harmadik óra.

- Brrr… Együtt leszünk a mardekárosokkal…

- Azok olyan rémesek?

- Neked nem mesélték a szüleid, hogy…

- De, de mesélték a szüntelen viszálykodásokat, de már akkor se értettem…

- Fura bogár vagy te, Lily - mondta Suzy fejcsóválva, majd újfent az órarendbe mélyedt.

- És a tanárhoz mit szólsz? Aki a bájitaltant tanítja? Apa nem sok jót mesélt róla…

- Hogy is hívják? - pillantottam az órarend alján feltüntetett, "tanárok névlistájá"-ra - Perselus Piton? Hm. Érdekes név.

- Szerintem hátborzongató.

- Szerintem nem. Szeretem a kígyókat. És embert csak nem eszik, ez a Piton…

Suzy megvonta a vállát.

- Majd meglátod. Apádat utálta….

- De én nem vagyok az apám! - csattantam fel. Untam már, hogy mindenki a szüleimmel jön.

- Jó, jó - nyugtatott Suzy - csak attól tartok ez Piton professzort nem érdekli majd.

- Akkor neki is elmagyarázom - durcáskodtam, s a táskámba süllyesztettem a tanrendet, a könyvek és egyéb felszerelések közé.

- Inkább együnk, nehogy elkéssünk - javasoltam, és nekiláttam a vajas-lekváros pirítósnak.

Nem késtünk el. S mint ahogy a lista mutatta is, az átváltoztatás-tant, McGalagony tartja majd. Már ott várt minket a teremben, és szigorú tekintetét végighordozta az osztályon. Erre az órára a Hugrabugosokkal együtt jártunk, meg gyógynövénytanra is. Bűbájtanra a Griffendélesekkel voltunk beosztva. McGalagony nem okozott csalódást. Röviden bemutatkozott még egyszer, s megkérte szólítsuk McGalagony professzornak vagy tanárnőnek. Elmondta, hogy ő fog minket az átváltoztatás tanának minden csínjára és bínjára megtanítani. Előre bocsátotta, hogy nála az elmulasztott dolgozatot be lehet pótolni, de büntetőfeladatot von maga után. Ugyanez vonatkozik a későnjövőkre, megtoldva tíz pont levonással… Ezek után névsort olvasott, s megkezdődhetett az órai munka. Néhány pálcikát kellett földigilisztává varázsolnunk. Mivel én a nyáron betéve megtanultam az "Átváltoztatásról kezdőknek I"-et, nem kellett utánaolvasnom a varázslatnak. Csak fel kellett idéznem a leírtakat, s hamarosan egy egész kupac giliszta tekergőzött az asztalomon. Suzy-nak elsőre nem sikerült, de másodikra már igen, s az egész csoportból mi lettünk kész elsőnek. Óra végén mind a ketten büszkén vittük ki a tekergőző gilisztákat a tanári asztalhoz. McGalagony ránézett a kezünkben izgő-mozgó kukachalomra, majd felvonta a szemöldökét és így szólt:

- Nocsak. Ebbe tegyék bele, kérem - tolt elénk egy fadobozt.

Belepottyantottuk művünket, s vidáman szaladtunk a bűbájtanterem felé, a jól végzett munka sikerélményével szívünkben. Korán értünk oda, a tanár még nem volt sehol, s a csoporttársaink fele is hiányzott. Aztán befutott még pár griffendéles, meg a maradék hollóhátas háztárs, s bementünk a terembe, s vártuk a tanárt, aki még mindig nem jött. A többiek már kezdtek türelmetlenkedni, én, pedig felfedeztem, hogy a tanári asztal mögött, egész csinos kis torony van rakva, jó vastag könyvekből. Ugyan vajon mivégre? Hamarosan megérkezett a megfejtés. Ugyanis nyílt az ajtó, s bemasírozott rajta, egy apró emberke, aki nekem valószínűleg csak a derekamig érne. Szépen nyírt, ősz haja és szakálla volt és nagy barna szemei. Talár helyett a nyakán összefogott palástot viselt, és régimódi csipke inget, bársony térdnadrággal. Kezében, mint egy fáklyát, szorongatta a varázspálcáját. Aztán feltornászta magát a könyvhalomra, s derűs tekintettel nézett végig az osztályon.

- Elnézést a késésért! Üdvözlök mindenkit! Nevem Flitwick professzor, én és fogom önökkel a bűvölés-bájolás csodálatos tanát megismertetni. No, akkor lássunk neki! - intett, s mindegyik asztalra leszállt egy-egy nagy tollpihe.

- Ő a Hollóhát házvezető tanára - súgta nekem oda Suzy a szája sarkából, miközben áhítatos figyelemmel meredt az apró professzorra - hozzá kell fordulni, ha valami baj történne…

Bólogattam és utána én is nagy figyelemmel, hallgattam Flitwick professzor magyarázatát.

- Vegyék szemügyre az előttük heverő tollat! - folytatta a professzor - ezt fogjuk most bűbájjal a levegőbe emelni. A varázsige pedig, melyre szükségünk lesz…

Suzy felnyújtotta a kezét. Flitwick barátságosan rámosolygott.

- Parancsoljon, Longbottom kisasszony.

- A varázsige: Vingardium leviosa! - mondta Suzy kissé félénken.

- Nagyon helyes, nagyon helyes - bólintott a professzor - látom, ön nem tétlenkedett a nyáron. Öt pont a Hollóhátnak. Akkor tehát a varázsige: Vingardium leviosa! Először pálca nélkül gyakorolják! Ügyeljenek a helyes kiejtésre!

- Vingardium leviosa! - harsogta az osztály, a kis professzor, pedig elragadtatottan tapsolt.

- Remek! És most: pálcát a kézbe! Finoman suhintsanak, majd bökjenek egyet a levegőbe! Huss és pöcc! - majd bemutatta a helyes pálcamozdulatot.

Aztán intett, hogy próbáljuk meg mi is, mire az egész teremben mindenki hadonászni kezdett a pálcájával, és csak úgy harsogott a sok "vingardium leviosa"; de bizony alig mozdult meg egy-két toll… Egymásra néztünk Suzy-val…

- Próbáljuk meg - suttogta, és kézbe vette a pálcáját.

- Csináljuk egyszerre! - ajánlottam, én is felvéve az enyémet. Suzy bólintott, s egyszerre suhintottuk meg a pálcánkat, s egyszerre mondtuk:

- Vingardium leviosa! - s lássatok csodát: a két pihe egyszerre emelkedett a levegőbe! Ott lebegett, több hüvelykre az asztaltól, kb. szemmagasságban…

Flitwick professzor észrevette és lelkesen tapsolt.

- Nézzék csak hölgyeim és uraim! Látják? Potter és Longbottom kisasszonyoknak sikerült! Így kell ezt csinálni! Tíz pont a Hollóhátnak!

Egymásra vigyorogtunk Suzy-val. Egy órán tizenöt pont… Nem is rossz. Ezek után Suzy is vidámabban indult bájitaltan órára…

Bűbájtan óra után le kellett adnunk a tollat. A professzor asztala melletti ládába kellett dobni. Mikor mi is odaléptünk Suzy-val, a professzor ránkvillantotta, barátságos pillantású, barna szemét és elmosolyodott.

- Örülök, hogy az anyja és nagyanyja szorgalma is megvan magában, az apja céltudatossága mellett, Potter kisasszony - mondta elismerően.

- Maga… tanította a nagymamámat is, professzor úr? - csodálkoztam.

- Hogyne. Kivételes tehetségű diák volt… - törölt ki egy könnycseppet a szeme sarkából; aztán intett - na menjenek, Piton professzor nem szereti a későnjövőket…

Gyorsan elsiettünk a bájitaltan-terem felé. Suzy emlékezett, hogy valahol lent van… De elég sokat tekeregtünk, mire megtaláltuk. Szerencsére nem késtünk el.

Mire odaértünk a teremhez, már mindenki bent ült. Mi is gyorsan kerestünk egy szabad helyet. Közben én kíváncsian nézegettem azokat a "rémes" mardekárosokat, de nem nagyon láttam köztünk és köztük, különbséget. Talán kicsit sápadtabbak voltak a szokottnál, és sok volt köztük a szőke, és fekete hajú. De egyébként… Aztán egyszercsak nyílt az ajtó, s villámgyorsan felpillantottam, mert azt hittem, a tanár érkezett meg, de tévedtem. Három lány lépett be a terembe. Az egyik fekete hajú, sápadt bőrű, hideg kék szemeivel, szúrósan fürkészett mindenkit. A másik vörös volt, cicazöld szemekkel, szája sarkában állandó, gúnyos félmosoly, orrán tengernyi szeplő. A harmadik seszínű szőke, áttetsző bőrű, szemei, mint az olvadó jégcsap színe; fölényes nézésétől még a legmagabiztosabb ember is a padlón érezné magát. Suzy, úgy látszik képzett volt az itteni diákokból… Erről a hármasról is tudott valamit.

- A három grácia - susogta oda nekem - Netta Black, a fekete hajú; Alyssa Parkinson a vörös; a szőke, pedig Rowan Nott… - de tovább nem jutott; mert a lányok ekkor észrevettek minket, ahogy hely után kutattak.

- Hé, lányok, én már megtaláltam a helyünket! - cövekelt le az asztalunk mellett Netta Black, s egy megsemmisítő pillantást vetett ránk.

- Na húzás innen, kisanyáim! Ez a mi helyünk!

- Már bocsánat, de úgy tudom, nincsenek előre lefoglalt helyek - szólaltam meg - és ide mi ültünk le előbb…

- Micsoda?! - vijjogott fel Alyssa Parkinson - ti ellent mertek mondani - nekünk?

- Bátorkodunk - bólintottam.

- Te csak ne bátorkodj! - rivallt rám Netta Black - hanem fogd a cuccod és tűnj el! Fogalmad sincs, hogy kivel beszélsz?!

- Rendben, a te apád valaki - vontam meg a vállam - és?

- Mit és?! - Netta Black szinte toporzékolt. Ekkorra már igen nagyszámú közönsége akadt a vitának, ami meglehetősen idegesítette a "három gráciát".

- Lily azt akarja mondani - szólalt meg Suzy is - hogy mindegy, hogy ki, az ember apja vagy anyja… Különben is, ti nem is tudjátok, hogy az ő apja kicsoda?

- Jaj, Suzy… Hagyjuk ezt - legyintettem, de barátnőmet nem lehetett leállítani.

- Harry Potter! - vágta ki az adu ászt. A háttérben erre elhallgatott a hangos zsivaj. Fújtam egyet. Na, ezt jól megcsinálta Suzy.

Ám Black kisasszony nem esett hanyatt a tiszteletre méltó névtől. Csak megvetően fintorgott egyet.

- Ah… Tényleg - nézett rám fürkészően. Helyben vagyunk. A homlokomat fixírozta.

- Nocsak, Potter - mondta kárörvendően - magadra rajzoltad apád jelét, hátha így népszerűbb, leszel?

Sóhajtottam. Ennek az alulművelt libának nem fogok magyarázkodni. Megvontam a vállam.

- Lásd be, működik - jelentettem ki - és azt ajánlom, gyorsan keressetek magatoknak helyet, mert Piton professzor minden percben itt lehet…

Ebben a pillanatban, határozott, erélyes léptek hangzottak fel kintről. Gondolom, Black kisasszony nem akart rögtön az első órán konfliktust, ezért villámgyorsan elpályáztak. Épp időben, mert már ott is állt a teremben Perselus Piton professzor.

Ő is köszöntött minket; én azonban most alig figyeltem a szpícsre, inkább alaposan szemügyre vettem ezt a - Suzy szerint - "hátborzongató" embert. Magas volt, talán épp akkora, mint Ron bácsikám - ő volt ugyanis eddig a legmagasabb ember, akit láttam. Fekete, gondosan végig begombolt talár volt rajta, ami engem, Avery atya reverendájára emlékeztetett. Fehér, keskeny és hosszú ujjait összekulcsolt a mellkasán, míg beszélt. Arca is természetellenesen fehér volt, s a fáklyák, megvilágította félhomályos terem, csak még misztikusabbá tette. Koromfekete, vállig érő haján csillogóan tört meg a fény, s szépen metszett, fekete szemeiben belenézve… Úgy éreztem, mintha megbabonáztak volna. Olyan volt, mint az óriáskígyó hipnotikus pillantása, aki így dermeszti meg áldozatát… Összerezzentem, s megpróbáltam a szavaira is figyelni…

- … mivel ezen az órán nem hadonászunk pálcával, és nem harsogunk varázsigéket; ez a tény, egyeseket arra a gondolatra indíthat, hogy a bájitalfőzés afféle mellékes dolog, aminek nincs nagy jelentősége - mondta éppen, mikor újra fel tudtam venni a fonalat; mély hangja belekúszott minden érzékembe… - nos, fel kell világosítanom önöket, hogy ez nem így van. A bájitalokhoz különleges tehetség kell, önfegyelem, és szorgalom. Elhivatottság. Akiben mindez megvan, azt tudom csak megtanítani; hogyan lehet dicsőséget forralni, szenvedélyeket lángra lobbantani egy csepp segítségével, és halált rejteni a dugó alá…

Megborzongtam újfent. Mindez olyan komolyan hangzott! Bella anyó révén konyítottam valamit a főzetekhez, de sejtettem, hogy itt többről lesz szó… Közben Piton professzor névsort olvasott. A többi tanárral ellentétben, ő nemcsak végigfutott a neveken, hanem megjegyzéseket is fűzött hozzájuk. A mardekárosok, szinte csak biztatást kaptak, míg hollóhátas háztársaink, olykor csak egy felvont szemöldök kíséretében, valami ilyesmi mondatot: "remélem, maga okosabb lesz, mint a szülei…" Ez is meglepett, mert hogy lehet, hogy már a szüleinket is tanította?! Olyan fiatalnak tűnt… Persze, azt már megtanultam itt, a varázsvilágban; senki sem az, aki látszik…

Közben odaért a listában Suzy nevéhez. Látszott rajta, hogy meglepi; amit olvas. Aztán felpillantott, s szúrós, delejes tekintetét Suzy-ra függesztette. Mindketten lélegzetvisszafojtva vártuk, hogy mit fog mondani; de - hallgatott. S már a következő diák nevénél járt…

Aztán hirtelen meghallottam az én nevemet is. S nálam is ugyanaz, mint Suzy-nál: szúrós tekintet, és hallgatás… Aztán mégiscsak megszólalt:

- Halljuk, Potter kisasszony… Mit kapok, ha ürömteába, őrölt aszfodélosz gyökeret keverek?

Ajaj. Erre nem tudtam kapásból a választ. Lehunytam a szemem, s megpróbáltam felidézni a nyáron olvasottakat… Üröm és aszfodélosz… Megvan!

- Az élő halál esszenciáját - mondtam remegő hangon.

A professzor felvonta a szemöldökét. Ismételten. Letette a névsort az asztalára - úgyis én voltam az utolsó - s a háta mögött összekulcsolt kézzel, megállt a pad mellett, ahol Suzy-val ültünk.

- Nocsak, Potter kisasszony - mondta higgadtan - úgy tűnik, mégsem csak véletlenül került a Hollóhátba… Hát lássuk. Az első válasz helyes volt. A következő kérdés: mi az a mandragóra, és mely főzeteknél használjuk leggyakrabban?

Fellélegeztem. A mandragóra a kedvencem volt. Szinte mindent tudtam róla, amit tudni lehetett.

- A mandragóra mágikus növény - kezdtem - a déli vidékeken honos; egyenlő arányban kell adagolni termesztésekor a napfényt és az árnyékot, mert csak akkor fejlődik megfelelően. A régi feljegyzések szerint, a mandragóra az akasztófák alatt terem; az akasztott emberek… magjából… De mára már a modernebb technika lehetővé tette a palántáról való nevelésüket. Szedése roppant veszélyes, mert a növény, ha kihúzzák a földből, olyan kétségbeesetten sikolt fel, hogy aki hallja megzavarodik. Ezért a régiek általában kutyát használtak, hogy mandragórát szerezzenek: a kutya farkára kötötték a növényt, aztán megijesztették, és elfutottak. Amikor az állat utánuk akart szaladni, kirántotta a növényt a földből…

Használata általában a szerelmi bájitaloknál szokásos, mivel a mandragóra erős afrodiziákum. Azonkívül az álomhozó főzeteknél, és a halálos mérgeknél is jó szolgálatot tesz. Látomást hozó bájitaloknak is elengedhetetlen része… Ezek a hivatalos felhasználási adatok. Ám a régi írások említenek olyasmit is, ami egyelőre nem bizonyított; hogy a mandragóra lenne az egyik összetevője az örök élet italának, annak az elixírnek, amit egyedül eddig Nicolas Flamel-nek sikerült elkészítenie. Az alchemiai feljegyzések szerint, az elixírhez a Nap, Hold, Vénusz, Mars és Jupiter bolygóknak megfelelő növényeket kell felhasználni, s szintén e feljegyzésekben lehet olvasni azt, hogy a mandragóra a Vénusznak megfelelő növény lenne - daráltam, mint egy betanult leckét. Furcsa volt, hogy a professzor hagyott beszélni, és nem szakított félbe. Mikor elhallgattam; még mindig felvont szemöldökkel - így szólt:

- Bravó, Potter kisasszony! Látom, maga nem vesztegeti az idejét: mindent elolvas, ami csak a kezébe kerül. Ez a válasz is helyes lett volna… Ha nem kalandozik el a tárgytól. S mivel látom, sokat tud erről a mágikus növényről, nyilván dolgozatot is tudna belőle írni… Legyen, mondjuk, másfél méter… Csütörtökre. - tette hozzá szigorúan - s ha megkérhetem, a dolgozatban csak, és kizárólag a száraz tényeket említse.

Nos, miután meghallgattuk Potter kisasszony érdekfeszítő előadását, lássunk munkához! Ma egy nagyon érdekes főzetet fogunk elkészíteni… A hozzávalókat és az elkészítés módját - intett pálcájával, mire a táblán takarosan elrendezett sorok jelentek meg - a táblán olvashatják. Jó munkát!

Sóhajtva néztünk össze Suzy-val. Hát én jól elintéztem magamnak a plusz feladatot…

- Büntető dolgozat, csak azért, mert tudtad, amit kérdezett?! - háborgott Suzy. Én legyintettem, s elindultam a gyakorló szekrény felé, ahol már kisebb tömeg csődült össze, hogy összeszedjem a főzet hozzávalóit.

Munka közben azonban elfelejtettem bosszúságomat. Lelkesen aprítottunk, törtünk, porítottunk Suzy-val. Megosztottuk a munkát: először ő kevert, és én vagdostam, aztán fordítva. Mit mondjak, a kocsonyás hernyót, és a vérszopó piócát szép, egyformára szeletelni, kissé undorító, és meglehetősen nehéz dolog volt.. De a végeredménnyel teljesen elégedettek voltunk: a főzet pontosan olyan élénkzöld színű volt, mint ahogy a táblán szerepelt a leírásra.

- Ne forralják túl, Longbottom kisasszony - hallottuk hirtelen magunk mögött, Piton professzor hangját. Rámutatott a fortyogó üstre - látják? Máris kezd sűrűsödni, akkor, pedig használhatatlan lesz. Az apjának se volt érzéke a finom árnyalatokhoz…

Közben én ijedten eloltottam a tüzet az üst alatt, mert nem akartam, hogy értékelhetetlen legyen az órai munkánk. Reméltem, hogy még nincs későn.

A professzortól megint egy szemöldökemelintést kaptam válaszul. Aztán továbbsétált; s a mellettünk dolgozó két mardekáros fiú igyekezetét méltatta. Pedig az ő főzetük inkább, egy odakozmált tejbegrízhez hasonlított…

- Apám pont ezt nem bírta Pitonban - súgta oda nekem Suzy - kiteheted a lelked, ha elhatározta, hogy nincs tehetséged, akkor bármit csinálhatsz…! - közben már a keverőkanalat és a mozsarat tisztogatta, miközben én két lombikot töltöttem tele a főzettel. Aztán mehettünk üstöt mosogatni.

Mikor óra után kivittük az üvegedényeket a mintával, s letettük a tanári asztalra, kissé zavartan ballagtunk vissza a helyünkre a táskánkért. Már éppen megcéloztuk a teremajtót, s elindultunk kifelé (érdekes, már megint mi maradtunk utolsónak)… Utánunk szólt. Meglepetten fordultunk vissza.

- Nos, csak annyit akartam mondani - mondta, minden szót megrágva - hogy a szüleik, kivételes emberek… Tanuljanak úgy, hogy ne hozzanak rájuk szégyent. Ez itt - pillantott a két hasas palackra, az asztal szélén - első kísérletnek, nem is olyan rossz.

- Köszönjük, professzor úr! - szólaltam meg én; a bátrabb. Aztán elköszöntünk, s csodálkozva és töprengve mentünk gyógynövénytanra.

Este kissé kimerülten huppantunk le a vacsoraasztal mellé.

- Hű - néztem Suzy-ra, s kisöpörtem a frufrumat a homlokomból - hát ez jó sűrű nap volt, nem igaz?

- Ne is mondd - legyintett Suzy, miközben tekintélyes méretű sült húst emelt ki az előtte lévő tálból - és ez, a rengeteg lecke… Mikor fogjuk mindezt megírni? Fél méter az alap átváltoztatásokról; másik fél méter Flitwick-nek a lebegtető bűbáj helyes pálcahasználatáról, és még Pitonnak is írnunk kell a zsugorító főzet felhasználásáról…

- Azt se felejtsd el, hogy nekem még büntetőt is kell írnom - figyelmeztettem, miközben látható élvezettel szürcsöltem a meleg zöldséglevest - azt például, nem is tudom, hogy írom meg csütörtökig…

- Pedig még vizsgaidőszak sincs - sóhajtott Suzy.

- És ez, csak rosszabb lesz… - kacsintottam rá, és elnevettük magunkat, és evéshez láttunk.

Vacsora után persze a tanulásnak szenteltük magunkat. Én annyira belefeledkeztem a dolgozatírásba, hogy észre se vettem, hogy Suzy elköszönt és felment. Ám később - úgy látszik, nem tudott aludni - megint lejött. És csodálkozva rám meredt.

- Hát, te?! Még mindig fent vagy? Mit csinálsz ennyi ideig? - kérdezte csípőre tett kézzel, mérgesen - szerencséd, hogy Mia, vagy valamelyik másik prefektus nem szúrt ki… Mondd már, mi a manót csinálsz?

Felnéztem, s álmosan megdörzsöltem a szemeimet. Már alig láttam.

- Írom a dolgozatot Pitonnak - feleltem, egy nagy ásítás kíséretében.

Suzy mérges arca egy pillanatra meghökkent, aztán nevetősre változott.

- Hát, Lily - legyintett - te nem vagy semmi!

- De legalább, kész vagyok mindennel - nyújtóztam, aztán pillantásom a félkész gyógynövénytan leckére esett. Azt hagytam abba, a Pitonnak írandó büntető kedvéért - Pardon! Majdnem mindennel. De mivel McTree csak a jövő hétre kérte, így ezzel ráérek - csaptam össze könyveimet, s hónom alá vágva a könyveimet, meg a kész tekercseket, Suzy után ballagtam a hálóterembe. A pizsamámat úgy vettem fel, mint egy alvajáró. S ahogy bebújtam az ágyba és magamra húztam a takarót - és már aludtam is.

Váratlan találkozás

Gyorsabban rázódtam bele az iskolai életbe, mint gondoltam. Suzy-val egyre jobb barátnők lettünk, megosztottam vele a titkomat is, vagyis megmutattam neki a szellemes könyvet. Kiderült, ez a téma őt is nagyon érdekli, s attól kezdve együtt tanulmányoztuk a leírásokat. Ez jó volt, mert a felmerülő kérdéseken együtt törhettük a fejünket…. Sokat jártunk a könyvtárba is, hogy egy-egy dolognak utánanézzünk. Mivel leginkább bájitalok szerepeltek a könyvben, ez azt eredményezte, hogy bájitalfőzés terén bámulatosan nagyot fejlődtünk. Ezért - Suzy félelmei ellenére - bájitaltan órákon is megálltuk a helyünket. De az, az igazság, hogy Piton nem is piszkált minket annyira, mint vártuk. Sőt, amikor odaadtam neki a büntetődolgozatot, nem szólt semmit. Semmi kioktatás, hogy máskor szorítkozzam a tényekre, vagy hasonló. És amikor néhány nappal később visszakaptam, meglepődve láttam, hogy a bal felső sarokban - ahová az érdemjegyet szokták vésni - egy nagy "K" sötétlett. Szóval, Kiváló… Suzy nem győzte az állát szedegetni, s onnantól kezdve azon is töprenkedtünk, hogy vajon mitől változott meg a professzor? Miért nem olyan, mint ahogy a szüleinktől, meg az én unokatestvéreimtől hallottuk? De rejtély, rejtély maradt. Piton professzor nem hagyta magát kiismerni. Közben meg is szerettem a tárgyat, s szívesen készültem az órákra.

A második kedvencem az átváltoztatástan volt, ebben Suzy is egyetértett velem, akit a bájitalfőzés annyira nem izgatott. Ő a gyógynövénytant, meg a bűbájtant szerette…

Aztán kedden túlestünk az első Sötét Varázslatok Kivédése órán is. Hermione néni, roppant szigorú, de jó tanár. Először az alattomos, és gonosz lényekről tanultunk, mint a kelta tündérmanók, a vízi kákalag, a bicegócok és hasonlók. Ez a tananyag is érdekes volt, bár engem ezek annyira nem kötöttek le. Nyáron beleolvastam a könyv végébe is, és ott rengeteg átkot meg ártást láttam… Össze is borzadtam. Ez nem az én világom. Én békés ember vagyok. Persze, tudom, hogy ezekre majd egyszer szükségem lehet…

Szóval tetszett a suli, és tetszettek az órák, meg a tanárok is. Sokat hancúroztunk együtt Suzy, Kitty, Lance és én. Az ikrek mindig valami huncutságon törték a fejüket, és persze mi is mindig benne voltunk a mókában. Nem számított, hogy külön házban vagyunk, így is sokat voltunk együtt. A második héten aztán elkezdődtek a kviddicsedzések is, és mivel Kitty egyik legjobb barátnője játszott a griffendéles csapatban - ő volt az egyik hajtó - mi is lent voltunk sokat a pályán Suzy-val. Néha engedték, hogy mi is beálljunk, bár még alig volt - talán öt vagy négy - repülésóránk Madam Hooch-csal. Suzy félt is egy kicsit. Én nem, mert a nyáron sokat gyakoroltam, így vígan röpködtem. Kitty barátnője meg - Jane - bele akart vinni a mély vízbe, folyton nekem passzolt, de én nem estem kétségbe… Csomószor még gólt is dobtam. Roppant büszke voltam magamra… Jane meg mondta is Kitty-nek, hogy kár, hogy csak elsős vagyok… Ugyanis éppen kerestek egy hajtót, mert, aki tavaly játszott velük, elballagott. Beállítottak ugyan egy lányt, de - mint Jane megsúgta nekem - nem valami főnyeremény… Én erre csak mosolyogtam, és mondtam, hogy azzal se mennének sokra, ha játszhatnék… Merthogy hollóhátas vagyok. Erre Jane a homlokára csapott, hogy tényleg! És jót nevettünk.

Aztán pont a második hetemnek a végén történt valami, aminek akkor nem tulajdonítottam nagy jelentőséget, csak örültem, hogy akadt még egy barátom… De az után nem sokkal furcsa és titokzatos dolgok történtek velem és körülöttem, és én egyre inkább kezdtem gyanakodni, hogy ez nem csupa véletlen… S akárhogy indultam neki a dolgok felfejtésének, a végén mindig őhozzá jutottam el. Egy fiúhoz, akinek a neve: Uther Chang.

Hiába a két hét, az csak két hét… Akkoriban még nem ismertem úgy a Roxfort útjait, és részeit, mint most. Illetve… Ha őszinte akarok lenni, még most sem ismerem, mint a tenyeremet, de már azért nem tévednék el, akárhová is vetődnék. De most nem is ez lényeg. Hanem az, hogy az egyik asztronómia óráról jövet - amit Sinistra professzor általában esténte tartott, hogy jobban meg tudjuk figyelni a bolygókat és csillagképeket - eltévedtem a klubhelyiségbe menet. Mint említettem, még nem ismertem annyira a kastély minden zegét és zugát. És a Csillagvizsgáló Toronyból a Hollóhát helyiségeihez vezető út, még nem memorizálódott a fejemben. Aznap egyedül indultam vissza, mert annyit bajlódtam a teleszkópommal, ami sehogyse akart összecsukódni, hogy mire felocsúdtam, már csak én egyedül voltam a teremben. Suzy is előreszaladt, mert beszélni akart Flitwick professzorral, a házvezető tanárunkkal. Hát egyedül indultam el a hálókörlet felé. Ballagtam, először ismerős folyosókon, aztán egyre ismeretlenebbeken, végül már fogalmam se volt, hogy hol is vagyok. Egyszercsak eljutottam, egy olyan folyosóhoz, amit csak alig néhány fáklya világított meg; s a folyosó közepén álldogált egy meglehetősen csúnya szobor, ami mikor elhaladtam előtte, hirtelen megmozdult; félrecsúszott, s kilépett mögüle egy sötétvörös hajú, nagyjából velem egyidős fiú. Roxforti egyentalárt viselt, s egyik kezében egy lila dobozt, a másikban a varázspálcáját szorongatta. Nem mondom, hogy nem ijedtem meg. Olyat ugrottam hátra, hogy azt hittem, kidöntöm a falat, s az öklömbe haraptam, hogy fel ne sikítsak. Nem akartam ugyanis idecsalni a suli gondnokát, akivel addigra - Kitty és Lance csintalanságai révén - már alapos és meglehetősen szigorú ismeretséget kötöttem. A fiú csodálkozva nézett rám, miközben a szobor a helyére csusszant.

- Hát te? - érdeklődött - mit keresel, itt?

- Ezt én is kérdezhetném tőled - mondtam kissé sértődött hangon - mi az ott a kezedben?

- Egy doboz - mutatta készségesen.

- Azt én is látom. De mi van benne?

Erre kinyitotta dobozt, és megmutatta. Meglepődtem, mert a nyüzsögtek benne az egerek. Picik voltak, szürke bundával, apró fekete gombszemekkel.

- De aranyosak… - mondtam elragadtatva - de minek neked, ennyi egér?

- Hát… Vacsora lesz belőlük. Van egy kígyóm… Sokat kell ennie, mert még kölyök. És még nem merem elengedni, vadászni. Még valami elkapná a Tiltott Rengetegben, vagy nem találna vissza…

- Aha. Van egy kígyód? Jaj, de izgi! - lelkesedtem. Imádom a kígyókat - és milyen fajta?

- Boa Constrictor. Royal-nak hívják.

- Szép név.

- Egyébként - tette le a dobozt a földre, s kinyújtotta felém a kezét - ha már ilyen jól elbeszélgetünk… Uther Chang vagyok - mondta, s várakozóan függesztette rám sötétkék szemének pillantását.

- Örvendek - kezet nyújtottam én is - Lilian Potter. Szólíts, Lily-nek.

- Szóval, mit keresel itt, ezen az elhagyatott folyosón, Lily? Én egerekért jöttem. Ennél a szobornál egy alagút bejárata van, ami tele van egérrel. Minden második este eljövök, hogy szedjek néhányat. Tehát?

- Nos - tártam szét a kezem, s feljebb rántottam a vállamon a táskát - banális dolog, de eltévedtem. Asztronómiáról jövet, nem találtam vissza a klubhelyiségbe. Tekeregtem, aztán itt lyukadtam ki.

Szemügyre vette a taláromon virító, hollóhátas címert.

- Hát… Hogy a Hollóhát helyiségeihez merre vezet az út, azt véletlenül tudom - kezdte lassan.

- Nagyszerű. És megmutatnád?

- Persze. Gyere velem - azzal felvette a dobozt a földről, s elindult előttem.

- Fricstől nem kell tartanunk - szólt hátra - ilyenkor mindig a harmadik emeleten járőrözik… Mi, pedig a másodikon vagyunk.

Szótlanul ballagtam utána. Aztán egy-két forduló és kanyar után, egyre ismerősebb lett a környék. Végül megálltunk egy kétfelé ágazó lépcsősor mellett.

- Íme - mutatta a jobb oldalit - ha azon felmész, pont a Hollóhát klubhelyiségének bejáratához jutsz. Én arra megyek - bökött fejével a bal oldali lépcsősor felé.

Ekkor leesett a tantusz.

- Te is griffendéles vagy? És hanyadéves? - kérdeztem örömmel.

- Igen…. Másodikos vagyok. - bólintott.

- Akkor biztosan ismered az unokatestvéreimet. Kitty és Lance Weasley… Az egyikük barna, a másikuk vörös hajú… Különben egyformák…

Óvatosan biccentett.

- Azt hiszem, láttam már őket - mondta.

Eltűnődtem. Valami nem hagyott nyugodni.

- Várj csak… Én sokszor jártam a Griffendél-házban, mert ugye meglátogattam a tesóimat. De téged, nem emlékszem, hogy egyszer is láttalak volna…

Megvonta a vállát.

- Ha tehetem, kerülöm a társaságot - mondta - biztos fent voltam a hálóban, vagy a könyvtárban.

- Kerülöd a társaságot? - csodálkoztam - nincsenek barátaid?

Bólintott.

- De hát, hogy lehet ez? Nem akarsz barátkozni senkivel?

- Akkor veled sem állnék szóba - mosolyodott el szomorúan - az a helyzet, hogy velem nem akar barátkozni senki. És inkább kerülöm őket, mint ők kerüljenek engem.

- De… Miért?

- Mert meg vagyok bélyegezve, Lily.

- ???

Nem szólt semmit, zsebre tette a pálcáját, s a szabadon maradt kezével, felhúzta hosszúujjú pólója ujját, a dobozt tartó kezén, s odamutatta csuklója belső felét. Csodálkozva és értetlenül néztem, a kis, vörös pontokból összeálló képet: egy koponyát, amelynek fogai közül egy kígyó tekergőzik elő… Néztem-néztem, aztán derengeni kezdett valami… Mintha anyáék meséltek volna erről a jelről…

- Ez… Erről már hallottam valamit - kezdtem tétován - ez… a Sötét Jegy…

- Igen - bólintott Uther - a halálfalók jele.

- De… Hogyan…

- Egyesek szerint, az anyám vagy az apám halálfaló volt.

- És emiatt kiközösítettek?! - fakadtam ki - hiszen nem tehetsz róla!

- Persze, hogy nem. Mióta eszemet tudom, rajtam volt ez a jel. De mindenkinek olyan rossz emlékei vannak róla..

Elgondolkodva fürkésztük egymást. Láttam, hogy nagyon jár az agya valamin.

- Te, Lily - szólalt meg végül - a te apád volt az, aki…

- Igen - bólintottam.

- És te is örökölted…

Elmosolyodtam, s félresöpörtem a frufrumat a homlokomból. Kíváncsian nézte a vékony, rózsaszínű, villám alakú csíkot.

- Nahát… - csak ennyit mondott.

- Látod - mosolyogtam - én is meg vagyok bélyegezve.

Mosolygott.

- De, ez jó bélyeg…

- Ki tudja? Apa annak idején, sokat szenvedett tőle és miatta... - elgondolkodtam - tudod, mit Uther? - néztem fel - én szívesen leszek a barátod… Hogy ne legyél annyira egyedül.

- Hát, ez igazán kedves tőled… - mosolyodott el, aztán intett és felszaladt a lépcsőn, mert hirtelen zajt hallottunk az alsó szinten. Erre én is hanyatt-homlok rohantam Merlin portréjához. Alig tudtam elszuszogni, hogy "feketeszárny", de kopogás jól sikerült. Merlin beengedett, és még csak össze sem szidott, hogy hol jártam… Örültem, hogy ő nem olyan házsártos, mint a Griffendél őre; a Kövér Dáma, és gyorsan besurrantam a helyemre. Suzy persze, mélyen aludt ekkor már.

Támadások és titkok

Teltek-múltak a hetek, hónapok. Egyre jobban belerázódtunk a suliba, sokat tanultunk, és szórakoztunk Kitty-ékkel, megnéztük az összes kviddics-meccset… A Hollóhát és Griffendél összecsapásnál enyhén tudathasadt voltam… Most kinek drukkoljak? Végül a Griffendél nyert - 70-40-re vezettek, mikor a fogójuk Marc Bones elkapta a cikeszt. De aztán a Mardekárt, lesöpörtük a pályáról! J Én, pedig elkezdtem tervezgetni, hogy jövőre - mert a Hollóhát csapatában is válogatást fognak kiírni, hiszen Milly elballag jövőre - jelentkezem én is hajtónak. A repülés már nagyon jól ment, úgy élveztem a repülésórákat, hogy csuda. Közben Suzy is egyre bátrabb lett.

Az SVK anyagban elérkeztünk az alacsony szintű rontásokhoz. Vicces volt, mikor kipróbáltunk egymáson, mondjuk a gumiláb-rontást, vagy a lefegyverző-átkot. Hermione néni elmondta - Bocs! Weasley professzor - szóval ő, említette, ezeket csak másodikban kellene még venni, de mi olyan jól haladunk, hogy megkockáztatta, hogy mást is tanuljunk a kiadott kötelező mellett.