Vidám nyár

Na megvolt, a nagy találkozás a rokonaimmal! Kár, hogy csak anya részéről ismerhettem meg őket… Apa még élő rokonai ugyanis muglik, és hallani se akarnak róla… Kár… Egyébként nem aludtunk a Foltozott Üstben. Molly nagyi ugyanis kijelentette, hogy hozzuk el a holminkat. Van most az Odú-ban elég hely, mert anya három legidősebb bátyja (ővelük még nem is találkoztam), már nem itthon lakik, és Fred meg George bácsi (ők anya ikerbátyjai, és nagyon jópofák; folyton kísérleteznek valami vicces dolgon), is csak a nagypapa műhelyét járnak át használni, ha valami új találmányon dolgoznak, egyébként Roxmorts-ban laknak - az egy, csak varázslók és boszorkányok által lakott falu, közel a Roxforthoz. Egyébként az Abszol Úton van egy boltjuk, ahol egy barátjuk is kisegíti őket az eladásban… Most is ő van a boltban, míg ők itt kísérletezgetnek.

Úgyhogy, csak anya legfiatalabb bátyja, Ron és felesége Hermione, meg a két gyermekük lakik itt az Odúban. Szóval mindannyian elférünk. Anyáék beköltöztek Percy bácsi egykori szobájába, nekem kiutalták - egyelőre - Fred és George bácsi hajdani szobáját. De majd, tervezik, hogy összeköltöztetnek az unokatestvéreimmel, Kitty-vel és Lance-szel, csak előbb fel kell hozni a pincéből anya régi ágyát.

Amikor megérkeztünk, Molly nagyi elsírta a magát. Aztán alig kezdtünk beszélgetni, betoppant Hermione néni, aki egyáltalán nem úgy nézett ki, mint anya emlékeiben láttam… Nagy, bozontos, göndör haja ugyan olyan volt, csak most nem a derekáig, hanem a válláig ért, és hát persze idősebb volt, és a tekintete is szigorodott kissé. Nagyon örültek egymásnak… Aztán szépen lassan megismerkedtem az összes itthon tartózkodó rokonnal. Ron bácsi rém kedves és vicces ember, még a komoly dolgokat is képes eltréfálni, ennek mondjuk, Hermione néni, a felesége nem mindig örül. De anya azt mesélte, hogy ők már az iskolában is állandóan vitatkoztak. Hát, akkor igazán nem értem, hogy szerethettek egymásba…

Arthur nagypapa csöndes és szemlélődő. Ő nagyon szereti a muglikat, és első este ki is faggatta a szüleimet, egy csomó muglis dologról. Nagyon érdekli az, az élet. Gyűjt is egy csomó dolgot; elemeket, meg alkatrészeket, meg ilyesmiket. Szerintem ez nagyon aranyos dolog, bár a nagyi nem nagyon díjazza…

A nagyinak én lettem a kedvence… Ezt nem nagyon értem, mert még csak most ismertük meg egymást nemrég, de hát a felnőttek nagyon furcsák tudnak lenni… Folyton azt mondogatja, hogy én vagyok a szeme fénye. És az elején, sokszor előfordult, hogy, mikor mondjuk, segítettem neki a kertben, vagy a konyhában, akkor egyszercsak letette, ami a kezében volt, hosszan nézett rám; s felsóhajtott: "Szent Aranycikesz, mintha a kis Ginny-t látnám… Hogy mennyire hasonlítasz anyádra…" Hát én erre sose tudtam mit mondani, csak kedvesen mosolyogtam. Szerencse, hogy sosem tette hozzá, hogy: "de a szemed az apádé" - mert ezt már annyiszor hallottam, hogy unom. Mostanában, Hála Ég Atyácskának, már nem mondja….

Na de folytatom.

Kitty, az unokanővérem nagyon kedves, és már az első nap összebarátkoztunk. Ő már tizenhárom éves lesz, és szeptemberben a második évet kezdi a Roxfortban. Elmondta, hogy az iskolában házak vannak, és minden tanulót beosztanak egybe, és a tanulással, feladatokkal, egyebekkel, pontokat lehet szerezni. Verseny is van, amelyik ház év végén a legtöbbet gyűjti, az kapja a házkupát. Kitty és Lance a Griffendél-be járnak - idén ők nyerték a házak közti versenyt - de van még ezen kívül a Hollóhát, Mardekár és Hugrabug. Ez utóbbinak nagyon tetszett a neve. Pláne, hogy Kitty elmondta, ott leginkább a gyógynövényekkel, mágikus növényekkel foglalkoznak. Ez való nekem! Mikor elmondtam Kitty-nek, hogy én a Hugrabug-ba szeretnék kerülni, furcsán nézett rám.

- Nem tudom, a szüleid örülnének-e, ha tényleg oda kerülnél - jegyezte meg - évszázadok óta mindenki Griffendéles volt a Weasley és Potter családban…

- Tényleg? - csodálkoztam, Kitty pedig bólogatott.

- Hát - mondtam elmélázva - akkor meg pláne nem akarok Griffendéles lenni.

- De miért? - csodálkozott rám, nagy, barna szemeivel Kitty.

- Mert akkor túl sokat várnak tőled - magyaráztam - és csalódottak lesznek, ha nem vagy olyan, mint a szüleid.

- Hát, Lily, te tényleg nem nagyon hasonlítasz a szüleidre - mondta Kitty csodálkozva - talán inkább a nagyira. Ő ilyen megfontolt mindig.

Ezen csodálkoztam. Én úgy ismertem a szüleimet, mint a megfontoltság mintaképét. Persze, lehet, hogy fiatalkorukban más volt a helyzet…

- Anya tudna mesélni róla - jegyezte meg Kitty, mintha olvasna a gondolataimban.

Szóval, összebarátkoztunk. És rengeteg érdekességet hallottam tőle az iskoláról, megy az ő első évéről. És már alig vártam, hogy szeptember legyen, és mehessek a Roxfortba, ami azért elég különös nem?

Egyébként meg, tettem egy érdekes felfedezést. Másnap reggel, miután beköltöztünk az Odúba, a reggeli mosakodás közben, észrevettem, hogy az a furcsa, villám alakú jel a homlokomon, valahogy megváltozott. Eddig halványrózsaszín volt, alig lehetett észrevenni, s most egy árnyalattal sötétebb lett. Már jobban kivehető volt. Elcsodálkoztam. Ezt a jelet, születésem óta viselem, és apa sebhelyének a pontos mása. Csak az övé sokkal jobban látszik. "Lehet, hogy mert már átjöttünk ebbe a világba, most már nekem is olyan feltűnő lesz, ez a dolog, mint apának?" Mesélték, hogy apa még egész kiskorában szerezte… Mikor a szülei meghaltak, és Voldemort őt is meg akarta ölni. De nem sikerült. Helyette Voldemort vesztette el minden hatalmát, és apa homlokán ott maradt egy villám alakú heg… Az átok helye.

Fogalmam sincs, hogy lehet egy heget örökölni, de én, örököltem. Most meg kénye-kedve szerint változtatja a színét… Gyorsan ráfésültem a frufrumat, és vigyáztam, hogy senki se vegye észre. Azt is hittem, hogy sikerült eltitkolnom. De tévedtem.

Este ugyanis "hallgatóztam" egy kicsit. Kíváncsi voltam, apáék mit szólnak ahhoz a rémálomhoz, amit Hermione néni az első este mesélt. Mert hogy, hiába vitt ki Molly nagyi még az elején, később anya és apa mindent elmeséltek nekem. És meg akartam tudni, mi a véleményük az egészről. Nyugodtan feküdtem az ágyban, kerestem a kapcsolatot. Egy ideig csönd volt, aztán…

- Min töprengsz, Harry drágám? - hallottam meg hirtelen anya hangját - olyan gondterheltnek tűnsz…

- Nem kapták el Malfoy-t, Ginny. Nem tudom, Ron mondta-e neked…

- Igen, említett valami ilyesmit… - mélázott el anya hangja - de nyilván a minisztérium megtesz mindent, hogy kézre kerítsék…

- Ez nem kétséges, de ha Durmstrang-ban rejtőzött el, aligha találják meg… - vetette ellen apa - és Ron nekem még azt is mondta… Hogy Malfoy azért csinálja ezt az egészet, mert bosszút akar állni az apja halála miatt. Teljesen megőrült.

- Tudja… Hogy ki ölte meg az apját? - kérdezte anya halkan, s lelki szemeim előtt ekkor egy egész dráma játszódott le: láttam egy szőke, fekete csuklyás embert, anyára szegezett pálcával, anya lehanyatlik, aztán meghal a csuklyás ember is, mögötte feltűnik apa, előreszegezett pálcával, olyan haragosan, ahogy még sose láttam…

- Igen. Valaki megmondta neki. De nem tudni, hogy ki, és hogyan.

Kis ideig megint csönd volt. Aztán anya szólalt meg.

- Most, hogy mondod… Lily…

- Mi van vele?

- Reggel megkért, hogy fonjam be a haját. S miközben fésültem, észrevettem, hogy a jel a homlokán… Jobban kirajzolódott. Már majdnem annyira látszik, mint a tiéd.

- Azon tűnődöm, okos dolog volt-e visszajönni - sóhajtott apa.

- De Harry… Attól a problémák nem oldódnak meg, ha elbújunk… Különben is… Te tudtál volna tovább úgy élni, mintha mi sem történt volna?

- Igazad van… - apa most magához vonta anyát. Tisztán éreztem a közelségüket.

- De… Féltelek titeket. Lily-t és téged. És azon gondolkoztam, hogy nem kéne egyedül elengednünk az iskolába.

- Ezt hogy érted?

- Hermione délután kapott egy…

Ebben a pillanatban megszakadt a kapcsolat, mert hirtelen kinyílt a szobám ajtaja, s Kitty surrant be rajta. Lassan lépkedett az ágyam felé, kezében egy összetekert, rózsaszín zsineget szorongatva.

- Pszt… Lily… Alszol már? - suttogott.

- Még nem - ültem fel az ágyban, és csodálkozva néztem Kitty-re.

- Hát, te?

- Anya kapott egy baglyot a Roxfortból - ült az ágyam szélére Kitty - mi pedig szeretnénk tudni, hogy mi állt benne. Nagyon izgatott lett, de nem mondott nekünk semmit. Lance is itt lesz mindjárt, csak próbál szerezni még egy telefület.

- Tele… Micsodát? - pislogtam.

- Telefület. Fred és George bácsi találmánya. Még hetedéves korukban fejlesztették ki. Kiváló a hallgatózáshoz… - azzal Kitty kitekerte a kezében lévő zsineget és elengedte az egyik végét. Az, pedig lassan kúszni kezdett az ajtó felé. Ebben a pillanatban toppant be Lance, kezében egy másik telefüllel.

- Sziasztok! Kitty, már elkezdték a tanácskozást… Mindannyian lent vannak a konyhában.

- Az én szüleim is? - kérdeztem, s azon tűnődtem, hátha nem csak Kitty megjelenése szakította meg a kapcsolatot.

- Persze. Anya minden családtagot összehívott. Fontos bejelentést készül tenni. Kezdhetjük, Kitty?

- Én már elengedtem az enyémet - mutatott Kitty a rózsaszín "kígyóra", ami ekkora már a lépcsőn araszolt. Lance kettőt hozott. Az egyiket odaadta nekem.

- Tessék Lily. Úgy sejtjük Kitty-vel, hogy főleg rólad lesz szó. Nehogy már te ne halljad…

- Kedves tőled… - mosolyogtam, és én is elengedtem a saját "fülemet". Mikor a három zsinór eltűnt, bedugtuk a másik végét a fülünkbe.

- Nos Hermione? - Miről szeretnél beszélni velünk, drágám? - hallottuk hirtelen a nagyit, de olyan tisztán, mintha mellettünk állna. Még Hermione néni torokköszörülése is tisztán hallatszott.

- Az a helyzet, hogy ma délután kaptam egy baglyot a Roxfortból…

- Azt láttuk - kiáltott közbe Fred bácsi - de mi állt benne?

- Hagyjátok Hermionét beszélni! - szólalt most meg Ron bácsikánk is - így sose fogjuk megtudni!

- Nos - köszörülte meg ismét a torkát Hermione néni - Dumbledore írta. És arra kér benne, hogy - amennyiben lehetséges - szeretné, ha idén én tanítanám a Sötét Varázslatok Kivédését… Ugyanis az előző tanár felmondott.

- Nyilván Piton kiutálta - jegyezte meg Ron bácsi.

- Ez nem volt a levélben - hallatszott Hermione néni nyugodt hangja - nos, én még nem döntöttem, hogy elvállalom-e… Szeretném hallani a véleményeteket.

- Szerintem vállald el Hermione - szólalt meg ekkor anya is - Harry-vel éppen azon gondolkodtunk, hogy szemmel kéne tartani a kisasszonyt az iskolában… Nyugodtabbak lennénk, ha…

- Ginny… Te félsz?

- Igen. Azóta, hogy elmesélted ezt a Malfoy-ügyet… Ráadásul azt is tudja, hogy Harry végzett az apjával…

- De azt nem tudja, hogy Harry él! - szólt közbe higgadtan a nagypapa - nyugodj meg kislányom, semmi veszély nem fenyeget benneteket.

- De… Nem tudom, hogy van-e köze a dologhoz, de mégis nyugtalanít - sóhajtott anya - nem tudom, észrevettétek-e, hogy Lily örökölte…

- Igen Ginny, láttuk - mondta mindenki, szinte egyszerre.

- Akkor azt is láttátok, hogy jobban látszik? - kérdezte anya.

- Igen, én észrevettem - a nagyi hangja tele volt aggódással - talán mégis jobb lesz, ha elvállalod az állást, drágám - ez nyilván Hermione néninek szólt - legalább vigyázhatnál a saját gyerekeidre is.

Kirántottam a telefület a fülemből. Kitty és Lance csodálkozó kíváncsisággal néztek rám.

- Na, nem! - sóhajtottam - még csak ez hiányzott!

- Mi bajod Lily? - kérdezte Kitty és ő is, abbahagyta a hallgatózást.

- Nem hallottad?! - háborogtam - anyáék testőrt akarnak mellém állítani! Honnan veszik, hogy veszélyben vagyok?!

- Ne nyafogj már - csatlakozott Lance is - minket is felügyelni akarnak…

- Csak tudnám, hogy minek…

- Egyszerű képlet: elszabadult a Főgonosz - foglalta össze a helyzetet Kitty - és anyáék nem akarják, hogy valami bajunk essen. Főleg te lehetsz veszélyben Lily - nézett rám.

- Hát…

- Egyébként, te tényleg… - kezdte Lance, és kíváncsian függesztette tekintetét a homlokomra.

Félresöpörtem a hajam, mire mindketten roppant kíváncsian szemlélték a homlokomat.

- Hűha! - mondták egyszerre.

- Ti hallottatok már ilyenről? - kérdeztem - hogy lehet egy sebhelyet örökölni?

- Fogalmam sincs - tárta szét a kezét Kitty - de az biztos, hogy az átokhegek furán viselkednek…

Lance, aki nem vette ki a füléből a zsinórt, most integetni kezdett, hogy mi is hallgassuk, amit mondanak. Visszadugtuk a fülünkbe, mi is a telefület, s még éppen elcsíptük azt a mondatot, hogy Hermione néni beleegyezett, hogy elvállalja az állást… Csüggedten eresztettük le a kezünket.

- Na, bevégeztetett… - suttogta Lance - vége a jó világnak a Roxfortban…

- Ugyan már, bátyó, úgy beszélsz, mintha anya valami szigorú tanti lenne! - feddte meg testvérét Kitty - biztos vagyok benne, hogy nem lesz állandóan a sarkunkban. Különben is tanítani fog, sok dolga lesz…

- Engem azért aggaszt ez az egész - szóltam közbe - először csak arról volt szó, hogy meg kéne minket védeni, de aztán már a jelem is szóbakerült… Nem értem, hogy ennek mi köze az egészhez…

Kitty és Lance sokatmondóan pillantottak egymásra.

- Neked a szüleid nem mesélték, micsoda haddelhadd volt itt, a születésünk előtt?

- Amikor már emlékeztek rá, igen - bólintottam.

- Ész azt is, hogy valahányszor Voldemort erősebb lett, apádnak megfájdult a sebhelye?

- Hát, azt nem, de… - komolyan megijedtem - csak nem gondoljátok, hogy… Hogy visszatérhet a halálból?!

- Nem tudom, Lily - vont vállat Kitty - azt mondják, tőle minden kitelik…

Hitetlenkedve ráztam a fejem. Hirtelen lépteket hallottunk lentről.

- Hűha, ez a nagyi lesz, jön ellenőrizni! - kapták össze magukat gyorsan unokatestvéreim, s gyors köszönéssel kiviharzottak a szobából, én, pedig csukott szemekkel alvást színleltem. Kisvártatva nyílt az ajtó, s én félig nyitott pilláimon keresztül láttam, hogy valóban a nagyi az. Megnyugodott, miután látta, hogy "alszom", s behúzta maga után az ajtót.

Ám nekem sokáig nem jött még álom a szememre. A kihallgatott tanácskozáson elhangzott dolgokon töprengtem, s azon, hogy a homlokjelemnek mi köze van ehhez. Addig-addig töprengtem, mígnem elaludtam.

Ettől kezdve Kitty-vel és Lance-szel ezeken a titokzatos dolgokon töprengtünk, de nem lettünk okosabbak. Ettől eltekintve, tényleg vidáman telt az a nyár. Anyáékat igaz, nem sokat láttam… Csak este. Kiderült, hogy "iskolába" járnak, mert a sajnálatos események miatt nem tudták befejezni a tanulmányaikat, s most külön kell letenni a vizsgáikat, hogy megkaphassák a diplomát. Esténként azért találkoztunk, és apa megígérte, hogy ha leteszi a vizsgáit, vesz nekem egy seprűt, és kviddicsezni fogunk.

És lőn! Egy forró augusztusi napon megkaptam életem első seprűjét! Apának és anyának is kiválóan sikerült minden vizsgája, és ettől olyan jókedvük lett, hogy azt mondták, hogy olyan seprűt választhatok, amilyet csak akarok. Én meg megláttam a kirakatban apa seprűjének pontos mását… Csak az volt fölé írva: "Tűzvillám 3000"…

Persze, anya aggódott, hogy rögtön ilyen komoly seprűn repüljek, de azért megvették nekem, bár anya azt ajánlotta, hogy gyakorlásnak jó lesz az ő Kométa 260-asa is… Hát tényleg. Amikor először próbáltam ki ugyanis, a T-3000-et, első körben leestem róla, amikor kanyarodni próbáltam… Szerencsére, még nem emelkedtem olyan magasra, hogy valami bajom is legyen. De aztán anya seprűjén, Lance lelkes biztatására, elkezdtem gyakorolni, és egyre ügyesebb lettem. És a végén már a T-3000 sem dobott le. Apa örült, hogy ilyen jó vagyok, s délutánonként a kviddics szabályait tanítgatta nekem.

Egyébként kiderült, hogy tök gazdagok vagyunk..! Molly nagyi ugyanis megőrizte apa és anya régi iskolai holmiját, és volt közöttük egy széfkulcs is, és amikor elmentünk, hogy kivegyünk némi pénzt, hát a szemem-szám elállt a nagy halom arany- és ezüstpénz láttán…

Irány a Roxfort!

És elérkezett az augusztus 31… Este borzasztóan izgatottan feküdtem le, és alig bírtam elhinni, hogy nemsokára egy csomó új és izgalmas élményben lesz részem! Lefekvés előtt legalább háromszor néztem át, hogy mindent becsomagoltam-e. Persze, a gyógynövényes szütyőmet magammal vittem, és a szellemidézéses könyvet is. Sajnos, a vadiúj T-3000-semet itthon kellett hagynom, de csak egy évig…

Aztán, még nem is írtam… Amikor a seprűt vettük, anyáék mondták, hogy válasszak magamnak egy állatkát is, amit majd magammal vihetek az iskolába. Sokáig válogattam, végül egy koromfekete, nagy szőrű macska mellett döntöttem. Az eladó szerint féli kneezle, ami egy legendás bestia - majd tanulunk róla az iskolában. Én viszont nem bírtam ki, és azonnal utánanéztem a kneezle-nek apa régi Legendás Lények Gondozása könyvében, és elég érdekes dolgokat olvastam róla; hogy varázsereje van, megérzi, ha gonosz varázslat van a közelében, és hogy nehéz szelídíteni. De ezek a dolgok még nem nagyon látszanak, a kis Pamacson (így neveztem el). Csak eszik, alszik, és lustán hunyorog, ha simogatom. Szép nagy zöld szemei vannak, mint apának és nekem.

Reggel elég zűrösen indult a nap… Mindenki sietett valahova… És nagy viták voltak azon is, hogy ki kísérjen ki minket a vonathoz.

Végül nekünk is megmondták, hogy Hermione néni tanítani fog az iskolában, ő hát szintén velünk utazott, és anya meg apa is ragaszkodtak hozzá, hogy kikísérjenek engem, mivel én még csak most leszek elsős… Anya ki is használta, az időt, és egyfolytában intelmeket darált… J

Nagypapa kocsijával mentünk, aki tökéletesítette a láthatatlanság-generátort, (Lance mesélte, hogy volt már egy kocsija, egy Ford Anglia, amelyik jelenleg is az iskola körüli erdőben bujkál, de hogy hogy került oda, az a családi legendáriumba tartozik. Ez azt jelenti, hogy egyszer majd elmeséli J)ezért úgy hajtottunk át a városon, hogy senki nem vett észre minket!

És hamarosan ott álltunk a King's Cross pályaudvar 9-es és 10-es vágányát elválasztó fal előtt. Fogalmam se volt, hogy hol lehet az a 9 és 3/4-dik vágány, ahonnan a Roxfort-Expressz indul… Aztán elkezdtünk beszivárogni. Először Hermione néni indult el, és én már nem is csodálkoztam, mikor eltűnt.

- No jól van, Lily - mosolygott rám anya - menjetek be Kitty-vel. Csak indulj el a fal felé, ne félj semmitől! Ha félsz, hogy nekimész, fuss neki kicsit.

Hát jó. Egymásra néztünk Kitty-vel, unokanővérem bátorítóan rámnézett, s nekifutva toltuk a holminkkal telepakolt a kocsit. Mikor a falhoz értünk, behunytam a szemem. De nem csattantunk neki, hanem átsiklottunk rajta! S mikor kinyitottam a szemem, ott pöfögött, és füstölgött előttem a tűzpiros Roxfort Expressz…

- Aztán anyáék is átjöttek, s mindenki elbúcsúzott, mindenkitől. Anya még utoljára magához ölelt, apától kaptam egy kedves orrhegy-puszit, s felmásztunk a vonatra.

Kitty segített üres kupét találni, s bevackolódtunk. Hamarosan Lance is csatlakozott, aki először barátait üdvözölte. Aztán beszélgetni kezdtünk, de Kitty-t nemsokára elhívták a barátnői, és Lance is visszament a barátaihoz. Én kicsit elveszettem üldögéltem az ismeretlen vonatban, s elővettem a szellemes könyvet, hogy olvasgassak kicsit. Éppen egy izgalmas történetbe mélyedtem az aszfodélosz és a bezoár kő szerepéről a szellemidézésben, mikor kopogtak a kupé ajtaján. Felnéztem, s kinyitottam az ajtót, s szembetaláltam magam, egy velem egykorú, hosszú fekete hajú, világoskék szemű, kedves arcú lánnyal, aki hasonló ládát cipelt, mint az enyém, s a vállán ült egy szürke gyöngybagoly.

- Szia! - köszönt vidáman - van itt egy üres hely? A többi már tele van.

- Szia! Persze, gyere csak… Lilian Potter vagyok. Szólíts Lily-nek.

Láttam rajta, hogy családnevemet meghallva, megvillant a szeme… Aztán elfogadta kinyújtott kezemet.

- Susan Longbottom. Suzy.

- Szia Suzy! - mosolyogtam - gyere, ülj le! Te is most leszel elsős?

- Igen. És eléggé tartok is attól a beavatástól.

- Ó! Az unokatestvéreim szerint nem vészes. Csak beosztanak a négy ház valamelyikébe. Persze, azt nem árulták el hogyan, azon még izgulhatunk…

- Egyébként… Te… Az a Potter vagy?

- Mármint? - pislogtam.

- Hát, tudod… Akinek az apja legyőzte Voldemortot.

- Ég Atyácska szakállára! - csodálkoztam - ilyen híresség vagyok?!

- Te nem… - mosolygott Suzy - csak a papád… Már ha a papád.

- Igen - sóhajtottam - ő a papám. Harry Potter.

Suzy halkan sikkantott, és meg bosszúsan elfordultam. Fújtam egyet, s újra a lányra néztem.

- Figyelj, Suzy… - kezdtem - attól, hogy apám mentette meg a varázsvilágot, és még nem leszek csudabogár…

- Persze, ne haragudj - bólogatott Suzy - nem is azért… Csak tudod, apának jó barátja volt a te papád…

- Igen? - élénkültem fel, aztán töprengeni kezdtem - mit is mondtál, hogy hívnak? Longbottom? Valahol már hallottam ezt a nevet…

- A papám neve: Neville Longbottom - mondta jelentőségteljesen Suzy.

- Neville… - tűnődtem, aztán elképedtem - de hát ő meghalt! Mikor Hermione nénit menteni akarta! Mesélték anyáék..

- Nem halt meg - hajolt hozzám közelebb Suzy - csak úgy volt mondva. Mint a te szüleid halálhíre.

- Értem…

- Tudod, mikor Voldemort és csatlósai meghaltak, az összes átkuk közömbösödött. Ezért tért magához a te Hermione nénikéd és Ron bácsikád is.

- Meg a papád…

- Igen. De őt később halálra keresték a szimpatizánsok. Ezért Dumbledore professzor elhallgatta, hogy magához tért. Csak kevesen tudták az igazat. A nagymamája, Dumbledore professzor, meg… anya.

- Értem - bólogattam - na és hogy ismerkedtek meg anyukáddal?

- Hát… Erről nem nagyon beszélnek otthon. Csak annyit tudok, hogy anyáék már az iskolából ismerték egymást, és együtt csatlakoztak a DS-hez is, amit a papád vezetett. És anya már a kórházban is látogatta apát, mikor az még nem volt magánál. Aztán, mikor felépült, beköltöztek Godric's Hollow-ba, és elrejtőztek így, mint annak idején a nagyszüleid. Dumbledore professzor volt a titokgazdájuk. Illetve még most is az. Aztán amikor megkaptuk a levelet, anyáék némi tanakodás után úgy döntöttek, hogy az iskolában, biztonságban leszek, hiszen Dumbledore az igazgató…

- Ez ismerős - dünnyögtem - az én szüleim is valami testőr-félét szerveztek nekem…

- Tényleg? És kit?

- Hermione nénikémet. Ő lesz az új Sötét Varázslatok Kivédése tanár.

- Juj, ez érdekes! - sikkantott újfent Suzy - anya és apa mindig olyan szeretettel emlegetik a nénikédet - nézett rám -azt mondják, nagyon érti a dolgát.

- Biztos - vontam meg a vállam - bár azt a Malfoy-t vagy kit, nem sikerült elkapnia…

- Az nem az ő hibája lehetett - vélte Suzy.

- Persze… És biztos azért is érzi kudarcnak, mert…

Hirtelen nyílt a kupéajtó, s berobbant Kitty és Lance. Mögöttük, pedig feltűnt egy öreg boszorkány, barna ruhában és süvegben, egy nyikorgó büfékocsit tolva.

- Adhatok valamit, kedveskéim? - mosolygott ránk.

- Hát, nem is tudom - bizonytalankodtam.

- Hű, Lily a csokibékát és a kondéros kekszet meg kell kóstolnod! - mondta csillogó szemmel Kitty - gyere, meghívlak! - s már rendelt is a büfés boszorkánytól.

- Két kondéros kekszet kérünk, hát csokibékát és két zacskó Bogoly Berti-féle Mindenízű Drazsét!

- Tessék kedveseim! Négy sarló lesz.

Kitty fizetett, s a büfékocsi elnyikorgott.

- De vastag vagy, Kitty! - vigyorogtam unokanővéremre.

- Most kaptam meg a zsebpénzemet - vert a zsebére elégedetten. Aztán megosztoztunk a lakomán. Lance békája megpróbált kereket oldani, de hamar ártalmatlanná tette: rádobta az iskolai süvegét. Jót nevettünk a pórul járt békán. Én, miközben tesókáim cserélgettek, a varázsképeket néztem, amiket a béka doboza rejtett. Ugyanis az alakok mozogtak a képen! Igaz, már láttam ilyeneket, mert anyával átnéztük a családi fényképalbumot… Éppen Morgana fintorait nézegettem, mikor felfigyeltem Kitty pisszegésére.

- Hé, hugi, be se mutatsz minket? - bökött a nagy kék szemekkel figyelő Suzy-ra, aki a sarokba húzódva nézte a nagy zajongásunkat, és csendesen majszolgatta a kondéros keksz neki jutott részét.

- Jaj, bocsi! Ő Susan Longbottom, Suzy; ők pedig - fordultam újdonsült barátnőm felé - az unokatestvéreim: Kitty és Lance Weasley.

- Örvendek - mondta kissé félénken Suzy és előbújt a sarokból s a következőkben, nagyon jól elbeszélgettünk.

Aztán Kitty a homlokára csapott, s kinézett az ablakon.

- Hű gyerekek! Vegyük fel az egyenruhát, mindjárt megérkezünk!

Suzy is, én is, kíváncsian néztünk ki, és csillogó szemekkel néztük a szemünk elé táruló zöld lankákat, kék ködbe burkolózó hegyeket, és dombokat. Ezek után már nagyon kíváncsian vártam, hogy hogy is nézhet ki a kastély…

Griffendél vagy Hollóhát?

- Elsősök, hozzám! Ide minden elsős! - hallatszott egy öblös, mély hang, miután leszálltunk a vonatról, vadonatúj talárjainkban, izgatott szívvel. Hamarosan megláttuk a hang gazdáját is. Egy legalább 8 láb magas óriást, dús, bozontos szakállal és hajjal. Hosszú bőrkabátot viselt, ami egy kisebb sátornak is beillett volna, és valószínűleg sárkánybőrből varrt bakancsot. Kedvesen mosolygott ránk.

- A csomagokat hagyjátok itt - rendelkezett - azokat majd felviszik a kastélyba. Ti, pedig gyertek utánam. Üdvözöllek titeket a Roxfortban! Rubeus Hagrid vagyok. Na, gyerünk!

Csodálkozva ballagtunk utána. Aztán megláttuk, hogy egy hatalmas tó partjára vezet minket, ahol már ott sorakozott rengeteg csónak. Egy-egy csónakban négyen fértünk el, Hagrid egymaga elfoglalt egyet. Mikor mindannyian beszálltunk, ő a flotta élére kormányozta csónakját, és evezni kezdett. Erre a többi ladik is utána siklott szép nyugodtan.

S ahogy az alkonyuló ég előtt szép lassan kibomlott szemeim előtt a kastély képe… Szemem-szám elállt a csodálkozástól. A csodálatos kőcsipkék, rengeteg torony, a hatalmas kapu, mely, mint ásító száj, feketéllett előttünk… Mindez lenyűgöző és hihetetlenül fenséges volt.

Minden baj nélkül átértünk a tavon, beléptünk a kapun; ott Hagrid átadott mindent egy magas, szikár, meglehetősen öreg és szigorú tekintetű boszorkánynak. Kopott bársonysüveget hordott, méregzöldet, hozzávaló talárt és kosztümöt. Orrán négyszögletes, aranyszín keretes szemüveg ült, nyakában piros gyöngysor. Kezében egy hosszú pergamenlapot tartott, s egyenként szemügyre vett minket.

- Meghoztam az elsősöket tanárnő - mondta nyájasan mosolyogva az óriás.

- Köszönöm Hagrid. Menjen, foglalja el a helyét a nagyteremben. A többi az én dolgom.

Hagrid elballagott brácsatok méretű bakancsaiban, a tanárnő, pedig hozzánk fordult.

- Üdvözlöm önöket a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában! A nevem Minerva McGalagony professzor. Szólítsanak McGalagony professzornak, vagy tanárnőnek. Most bevezetem önöket a nagyterembe, ahol beosztjuk magukat az egyes házakba. Amíg itt tanulnak, a házuk lesz a családjuk. Viselkedjenek ahhoz méltóan. Most bevonulunk a terembe. Kérem, ne zajongjanak!

Azzal a kapuval szemben lévő teremajtóhoz lépett, mely erre a mozdulatra kitárult, s egy hatalmas terembe léptünk, ahol kétoldalt hosszú asztalok nyújtózkodtak a hozzávaló padokkal. A falakon ott volt a négy ház zászlaja, s a terem szemközti falánál, pedig a tanárok helye; fejük fölött a Roxfort címerével. A tanári asztal előtt ott álldogált egy háromlábú szék, rajta egy ütött-kopott süveg. Mi bevonultunk kettős sorokban, s megálltunk a Süveg előtt.

- Ez a híres Teszlek Süveg - súgta oda nekem Suzy, míg a Süveg dalolását - ahogy hallom, ő fog minket beosztani…

- Hű, ez izgalmas! - súgtam vissza. De nem beszélgethettünk sokáig, mert a Süveg hirtelen elhallgatott, s McGalagony kezdett beszélni.

- Figyelem, hölgyeim és uraim! Akinek a nevét olvasom, az idelép ehhez a székhez, fejére teszi a Süveget, és leül. Miután beosztották, a háza asztalához megy, és leül oda. Kérem, maradjanak továbbra is csendben!

S már kezdődött is a felolvasás.

- Abercombie, Matthew!

A sorból kivált egy pöttöm, tejfölszőke fiú, nagy csodálkozó, barna szemekkel. Odabotorkált a székhez, fejébe húzta a Süveget és leült. Kis ideig csend volt. Aztán a Süveg elkiáltotta magát.

- HUGRABUG!

A bal oldali asztalánál felhangzott a taps. A kisfiú boldogan szaladt integető társai felé.

- Creevey, Daniel!

- HUGRABUG!

- Creevey, Jessica!

- GRIFFENDÉL!

- Fintch-Fletchley, Janet!

- GRIFFENDÉL!

- Longbottom, Susan!

Susan, büszkén de kicsit félve lépett ki a sorból. Bíztatóan vigyorogtam rá, s végig követtem a tekintetemmel. Suzy odalépett a székhez. A Süveg teljesen becsúszott a fejébe, szerintem nem nagyon látott semmit. Sokáig csend volt. Először azt hittem, a Süveg be se osztja sehová. De aztán:

- HOLLÓHÁT!

Suzy megkönnyebbülten tette le a Süveget, s odaszaladt a közvetlenül az ajtónál lévő asztalhoz a bal oldalon. Lassan fogyott a sor. Ahogy közeledtünk az ABC-ben a "P" betűhöz, úgy lettem egyre izgatottabb. Vajon mi lesz, ha meghallják a nevemet? Felhördülnek? Vagy… S ebben a pillanatban, meghallottam:

- Potter, Lilian!

Hallottam valami halk morajlást, ahogy végiglépkedtem az asztalok között a kis háromlábú székhez. Fejembe húztam a Süveget, s leültem. Aztán vártam… S egyszercsak meghallottam a Süveg hangját a fejemben:

"Nocsak, nocsak. Egy újabb Potter… Lássuk csak, lássuk csak… Van itt jó adag ész ám, és szorgalom… Józan gondolkodás és… Hm, micsoda kíváncsiság! Tudni vágyás… Bátorság, vakmerőség nélkül… Megfontoltság… Hát, hová is tegyelek… Ész és megfontolt bátorság… Tanulni vágyás és kíváncsiság… Talán jó lenne, ha…

- Jaj, kérem, csak ne a Griffendélbe! - susogtam magamban.

- Ne a Griffendélbe? - kérdezte a Süveg - Ott vannak a bátrak, és hősi lelkűek… A szüleid is odajártak… Mégsem akarsz odakerülni…?

- Éppen azért nem, mert a szüleim is odajártak…

- Hohó, micsoda éleselméjűség! Na jól van. Akkor legyen… HOLLÓHÁT!

Az utolsó szót a Süveg már fennhangon kiáltotta, s én végre felállhattam, s odamehettem a Hollóhát asztalához, ahol már felállva tapsoltak nekem a többiek, s Suzy is izgatottan integetett nekem. Leültem mellé, még mindig kissé kótyagosan.

- Úgy örülök, hogy te is hollóhátas lettél - lelkendezett Suzy - gondold el, mennyi mindent fedezhetünk fel majd együtt!

Mosolyogva bólintottam. De nem folytattuk a beszélgetést, mert hirtelen elcsendesedett a terem, s ekkor felállt a tanári asztalnál középen ülő, ősz öreg varázsló, aki pontosan úgy nézett ki, mint ahogy a szüleim leírták, s felemelte a kezét annak jeléül, hogy szólni kíván. A beosztás ekkorra már befejeződött, a széket, a Süveggel együtt elvitték.

- Kedves elsősök! Üdvözöllek benneteket a Roxfortban! Idén is eseménydús, és felfedezésekben gazdag tanévet szeretnék kívánni nektek, és felsőbb éves iskolatársaitoknak is! Nos… Idén két remek kollégával is gazdagodik a tantestület. Engedjétek meg, hogy bemutassam őket. Elsőként Hermione Weasley professzort, aki volt olyan szíves és elvállalta, hogy idén ő oktasson titeket Sötét Varázslatok Kivédésére. Valamint, Bimba professzor nyugállományba vonulása után, ebben az évben új gyógynövénytan-tanárt is üdvözölhetünk sorainkban; Suzette McTree professzort! Köszöntse nagy taps mindkettőjüket!

Felhangzott a taps. Mi Suzy-val különösen nagyon tapsoltunk és éljeneztünk. McTree professzor kicsi volt és dundi, pitypangsárga talárt hordott, és nagy bozontos, göndör homokszőke hajkoronájában színes tollak fityegtek. Hermione néni csendes mosollyal fogadta az éljenzést, s olyan távolinak tűnt most, összefogott barna hajával, mélykék talárjában, elgondolkozó tekintetével. Vele ellentétben McTree professzor vidoran integetett mindenkinek. Aztán leültek, s Dumbledore folytatta beszédét.

- Nos, még csak két szót szeretnék a kedves egybegyűltekhez szólni… - mosolygott hamiskásan, s vidáman csillogott a szeme, félhold alakú szemüvege mögött - Jó étvágyat!

Erre a szóra asztalok hirtelen megteltek mindenféle finomsággal megrakott tálakkal, s hasas kancsókkal, melyben egész biztos hideg töklé lapult.

Egymásra néztünk Suzy-val.

- Akkor együnk! - indítványoztam, s megszedtem a tányéromat mindenféle földi jóval.

Sokáig mást nem lehetett hallani a teremben, csak sustorgást, meg az evőeszközök csörgését. Mi is halkan beszélgettünk Suzy-val és próbáltuk találgatni, vajon milyenek is lesznek az órák…

Aztán véget ért a lakoma, s mindenki szedelőzködni kezdett. Mi, elsősök kicsit tanácstalanul álldogáltunk. Suzy-n és rajtam kívül még három fiú és két lány került újonnan a házba. Hirtelen egy kedves tekintetű, hosszú sötétbarna copfos lány állt meg, aki talárján egy ezüstszínű "P" betűs jelvényt viselt.

- Sziasztok! - mosolygott ránk - Én Mia Clearwater vagyok, a Hollóhát egyik prefektusa. Gyertek velem, megmutatom a hálókörletet.