Boldog viszontlátás

Az első dolog, ami szemembe tűnt az Odúba való megérkezéskor, az a hatalmas asztal, amit anya emlékeiben, olyan sokan ültek körül. A konyhába érkeztünk ugyanis. Kibotorkáltunk a kandallóból, leporoltuk a ruhánkat, én közben bámészkodtam. Míg apa érkezésére vártunk, felmértem a terepet. Rengeteg polc, rajtuk mázas edények, köcsögök, s néhány - nyilván mágikus - szakácskönyv, és volt még a falon egy különös óra, aminek rengeteg mutatója volt, a számlapon pedig számok helyett, ilyen feliratok szerepeltek: "Munkahely"; "Otthon"; "Úton"; és furcsa módon, a 12-es helyén, a "Halálos veszély" felirat. Míg ezt az órát nézegettem, apa is megérkezett. Kiléptünk a konyhából, egy igen tágas folyosóra, melynek oldalában egy lépcsőfeljárat látszott. Némi csend után, hirtelen mérges kiabálást hallottunk:

- Fred! George! Harminckét éves létetekre, benőhetne már a fejetek lágya! Ezerszer megmondtam, hogy apátok műhelyében kisérle… Au! - a következő percben hatalmas robbanás rázta meg a házat, s a lépcsőfeljáró tetején megjelent egy alacsony és kövérkés asszony. Sűrű, vörös haja, melybe már rengeteg ősz szál vegyült, takaros kontyba fogva ült a fejebúbján. Élénkzöld talárt és kivont pálcát viselt. Aztán lépés közben megállt, ránkmeredt, ahogy ott álltunk, s felsikoltott.

- Ginny! Harry! - kiáltotta, miközben sietősen bukdácsolt le a lépcsőn, annyira izgatott volt, hogy minduntalan elvétette a lépést - Jaj, kis drágáim, el se tudom hinni, hogy itthon vagytok! - azzal odarohant anyához és apához és sorra megölelte őket. Anya nem szólt semmit, csak szipogott, s a nyakába borult az anyukájának. Ugyanis a vörös kontyos néni nem lehetett más, csak az én nagyim… Majd apát is alaposan megölelgette, s rám mosolygott.

- A kislányod, Ginny-kém? Szent Aranycikesz, mennyire hasonlítotok! Mintha a kis Ginny-t látnám… - megölelt engem is - légy üdvözölve, nálunk kicsim. Hogy hívnak?

- Lily - mondtam elfogódottan. Molly nagyi nagyon kedvesnek tűnt.

- Lily? - kérdezte, s a szüleimre nézett.

- Szép dolog tőletek, hogy Harry anyjáról neveztétek el… De gyertek beljebb! Meséljetek, mi történt? Hogy-hogy csak most kerültök elő? - s e kérdésözön közepette beterelt minket, az előbb látott konyhába.

Újra együtt a család

Hermione Weasley azt gondolta: ez is egy ugyanolyan nap lesz, mint a többi. Reggel bemegy a minisztériumba, elolvassa a legújabb híreket, átnéz néhány aktát, aláír rengeteg levelet, aztán hazamegy. Otthon megvacsoráznak a családdal - Ron szüleit és két bátyját is beleértve - aztán átnézi a gyerekei leckéjét és…

Ám, ami végül otthon fogadta, azt legmerészebb álmaiban sem tudta volna elképzelni…

Hazamenve ugyan, a konyhából izgatott beszélgetés, nevetgélés zaja szűrődött ki. Csodálkozva lépett beljebb, s azon gondolkodott, ugyan ki látogathatta meg őket, akinek Molly ennyire örül, hiszen azóta, hogy Ginny és Harry eltűnt, nem nagyon hallotta nevetni anyósát, hacsak Kitty és Lance nem csináltak valami bolondságot. "Az unokáival sokkal elnézőbb Molly, mint a gyerekeivel volt, az már igaz. Lance és Kitty akár a feje tetejére is állíthatják a házat." - tűnődött.

S kinyitotta  a konyha ajtaját… Aztán csak állt megkövülten. Mert a családi asztal mellett ott ült Molly, könnyeit törölgetve, mellette pedig ott állt egy középmagas, szikár alkaltú, fekete hajú, szemüveges férfi, akinek homlokán most már egészen halványan látszott a sebhely; és egy alacsony, vékonycsontú, tizian-vörös hajú nő, csillogó kék szemekkel. Mind a ketten mugliruhát viseltek, s előttük álldogált még valaki… Egy kedves arcú, vörös copfos kislány, szintén mugli ruhában, hóna alatt vastag könyvet szorongatva.

Hermione azt hitte: álmodik. Bár egészen máshogy néztek ki, mint ahogy emlékszik rájuk, de mégis… Ezer közül is megismerné őket…

- Harry! Ginny! - kiáltotta, s mindenről megfeledkezve, odarohant két, rég elvesztett barátjához, s sírva-nevetve a nyakukba borult.

- Hermione…! - suttogta Ginny könnyekkel küszködve, s alaposan megölelgette barátnőjét. Utána Harry-től is kapott egy szeretetteljes, baráti ölelést… És aztán… Csak álltak és nem tudtak megszólalni, nagyon sokáig.

- Na jól van gyerekek… Nyugodjunk meg - állt fel ekkor Molly s mindenkit leültetett az asztalhoz - Éhesek vagytok? Vagy megvárjuk a fiúkat? Ron minden pillanatban hazaérhet, de apátokra kissé várni kell… Dumbledore-hoz ment megbeszélésre…

Mély csönd volt a válasz. A három barát továbbra is szótlanul bámult egymást, mintha nem tudnák mivel is kezdjék.

- A… Kislányod nagyon hasonlít rád, Ginny - törte meg a csendet végül Hermione. Megrázta félhosszú, barna haját, s a háttérben elfogódottan álldogáló kislányra nézett - Hogy hívják?

- Gyere csak - húzta maga mellé lányát Ginny - mutatkozz be a nagynénédnek…

- Lilian Potter - hangzott a halk, illedelmes válasz. A kislány egyenesen Hermionére nézett, akit szíven ütött a kislány tökéletes, smaragdzöld szemének csillogása.

- De a szeme, az a tiéd, Harry - jegyezte meg, s barátjára nézett. Az elmosolyodott.

- Legalább tőlem is örökölt valamit - dörmögte, mire mindannyiukból kitört a harsogó, felszabadító nevetés.

- Igazán, annyira örülök, hogy végre itthon vagytok! - bizonygatta Hermione - Szent Szalamandra, ha tudnátok mennyi minden történt itt az eltelt évek alatt… - hirtelen elhallgatott, mert tekintete találkozott, anyósa helytelenítő pillantásával, aki fejével észrevétlenül a kíváncsian figyelő Lily-re bökött. Aztán felállt, s odalépett a kislányhoz.

- Gyere kis drágám, bemutatlak az unokatestvéreidnek, itt játszanak kint a kertben.

Mikor becsukódott utánuk az ajtó, Hermione jelentőségteljesen Harry-ékre nézett.

- Hiába, Molly-nak elvei vannak…

Harry és Ginny összenézett… Aztán Hermionére… S ismét egyszerre nevették el magukat.

- Mindegy, mesélj Hermione - szólalt meg Harry elkomolyodva - aztán úgyis eldöntjük, mennyit mondunk el belőle Lily-nek…

- Igen, igen mesélj Hermione! - kapcsolódott be Ginny is a beszélgetésbe - Mi történt itt, az eltelt évek alatt? Béke és nyugalom?

- Csak szerettük volna… - sóhajtott Hermione - na, de kezdem az elején. Szóval, ti legyőztétek Voldemortot, ezzel aztán valahogy megszűnt a halálfalók által kimondott átkok hatása, és mi magunkhoz tértünk Ronnal. Visszamentünk az iskolába, és letettük az utolsó vizsgáinkat is. Aztán én auror-képzőbe mentem, Ron pedig jelentkezett McGalagony mellé tanársegédnek… Ne mosolyogj Ginny, Ronnak az utolsó két évben egyre jobban ment az átváltoztatástan… De sajnos, a tanítást, nem neki találták ki. Így aztán Arthur odavette maga mellé, a Mugli Tárgyakkal Való Visszaélések Főosztályára… Mert azt tudnotok kell, hogy Kingsley hiába akarta átcsábítani a Varázsbűn üldözéshez, Arthur ragaszkodott a saját osztályához. De nem is ez a lényeg. Én közben elvégeztem az auror-képzőt, és képzeljétek! Ahogy átvettem a diplomámat, Tonks már be is szervezett a minisztériumi aurorok közé… Azt mondta, ott ilyen emberekre van szükség mint én… - Hermione elpirult. Még ennyi év után sem tudta igazán elhinni, hogy odavaló, ahol éppen dolgozik.

- Ne szerénykedj, Hermione - jegyezte meg Harry - tudjuk, hogy milyen vagy…

- Okos, jószívű és bátor - tette hozzá Ginny - tényleg ilyen emberekre van szüksége a minisztériumnak…

Hermione köhintett. Sose szerette, ha szembedicsérik. Inkább gyorsan újra belevágott a történetbe.

- Szóval, bekerültem a minisztériumba. És ott szembesültem azzal, hogy koránt sincs béke és nyugalom. Mert… Mert felbukkant az Immortaled-csoport.

- Azok meg kik? - kérdezték kórusban Ginny és Harry.

- Hát… Az egy olyan társaság, akiknek nagyon nem tetszett, hogy Voldemort eltűnt a föld színéről… És lelkesen folytatták, amit ő elkezdett. Mugliriogatás… Gyilkosságok… Eltüntetett emberek… Káosz… Már, ahogy ezt megszokhattuk. Kingsley és Tonks kapták az ügyet, s aztán szóltak nekem is. Hárman kezdtünk nyomozni… Szépen lassan kiderítettünk dolgokat. Hiába, nem voltak olyan profik, mint a Mester - Hermione gúnyosan mosolygott - és aztán megtudtuk azt is, hogy ki az egész csoport feje… És az nem volt más… - sóhajtott - mint Draco Malfoy. És Pansy Parkinson. Ők az értelmi szerzők. Aztán beszervezték a régi mardekáros banda tagjait. Crak és Monstro… McNair és Avery… Mind-mind apjuk nyomdokába léptek. Szép dolog… Szóval szépen lassan kifigyeltük őket. S egy éjszaka, mikor bevetésre indultak, lecsaptunk. Nagy csata volt… - mélázott Hermione - de végül mindenkit sikerült rács mögé dugni. Illetve… Majdnem.

- Mert? - kérdezett közbe Ginny izgatottan.

- Malfoy és Parkinson megléptek - hangzott a lehangoló válasz - Meg még egy-ketten a belső emberek közül. Persze, nem hagytuk annyiban. Tonks és én a nyomukba eredtünk. Gondolhatod… Ront a frász kerülgette, hogy ilyen veszélyes dologba mászom bele… De muszáj lett volna felgöngyölíteni az ügyet…

Ebben a pillanatban csapódott kint a bejárati ajtó. Hermione összerezzent.

- Azt hiszem Ron hazajött - jegyezte meg, s felállt, hogy kimenjen fogadni férjét, de már elkésett. Nyílt az ajtó s ott állt Ron… Aki szintén dermedten meredt az asztalnál üldögélő Ginny-re és Harry-re, ám ők se ültek sokáig, mert Ginny a következő pillanatban felpattant, s bátyja nyakába ugrott - Jaj, Ron! - suttogta remegve - ha tudnád,  hogy aggódtam érted…!

Ron zavartan lapogattam meg húga hátát.

- Jól van, na… - dörmögte - élünk, az a fontos. Anyával találkoztatok már?

- Persze, ő volt csak itthon, mikor megérkeztünk - jegyezte meg Harry, s melegen megszorította barátja kezét - Roppantul örülök, hogy láthatlak - tette hozzá.

- Hát még én! - örvendezett Ron, s hátbaveregette Harry-t, aztán körülnézett.

- A többiek hol vannak? Egyébként szervusz, drágám - hajolt oda Hermionéhoz egy hitvesi csókra - Kerítsük elő valahonnan anyát, farkaséhes vagyok!

- Kint van a kertben, a gyerekekkel - mondta Hermione mosolyogva - egyébként Harry-ék is elhozták a kis Lily-t.

- Szóval, lányod lett - nézett Ron mosolyogva a barátjára - gratulálok! Hermione halmozta az élvezeteket - nézett gyengéden, a mellette álló feleségére - egyből ikrei születtek.

- Nocsak? - vonta fel Ginny a szemöldökét - Ikrek? - nézett Hermionére.

- Ikrek - sóhajtott a kérdezett - Kitty és Lance. Két rosszcsont…

- Fred és George, szelídebb kiadásban - jegyezte meg Ron. Nevettek.

- A mi Lily-nk áldott, jó kislány… - mondta ellágyult pillantással Ginny.

Harry köhintett egyet.

- Azért ne túlozzunk, édesem - mosolygott Ginny-re - van vele elég baj…

- De eddig nem nagyon volt kivel rosszalkodnia… - sóhajtott Ginny - a mugligyerekek, mintha érezték volna, hogy nem közülük való…

- Tényleg, meséljetek ti is! -javasolta Hermione - milyen volt mugliként élni? És hogy tudtatok visszajönni végül?

- Hermione! Nem beszélhetnénk ezt meg vacsora közben? - könyörgött Ron - Éhenhalok! És apa is perceken belül  itt lesz…

- Jól van… - sóhajtott Hermione - szólok Molly-nak… Gyere, Ginny! - azzal a két asszony kivonult a konyhából.

Harry és Ron, magára maradva, egy kis ideig csöndesen nézte egymást. Aztán Ron törte meg a csendet.

- Szóval… Elvetted Ginny-t, mi?

- Naná - vigyorgott Harry - te meg, Hermionét…

- Aha…

- Na és? Hogy ízlik a házasélet?

Ron vállat vont.

- Most mit mondjak? Tizenegynéhány év után? - vigyorgott, de hirtelen elkomorodott - nem tudom, Hermione mennyit mesélt el nektek, de itt nagyon nem stimmel valami. Malfoy szervezett egy bandát, a halálfalók szellemében… És mindenkit sikerült elkapni, kivéve őt…

- Igen, említett valami ilyesmit…

- Azt nem mesélte, hogy Tonks és ő mentek utánuk, hogy lefüleljék? Egészen Oroszországig követték a nyomukat… Gondolhatod… A frász kerülgetett, hogy valami baja esik.. Már annyiszor kellett azt hinnem, hogy elveszítettem… - elhallgatott egy pillanatra, aztán folytatta - gondolhatod… Anya egyfolytában azon siránkozott, hogy, hogy engedhették ilyen fiatalon, ilyen veszélyes küldetésre… Akkor már terhes volt, és én… Nem is tudtam róla. Csak akkor mondta meg, mikor hazajött.

- Nyilván nem akarta, hogy még jobban aggódj - jegyezte meg Harry.

- Biztosan - vont vállat Ron. Aztán megint hallgattak, s most Harry szólalt meg először.

- Ron… Végülis mi lett a vége? Elkapták Malfoy-t?

- Sajnos, nem… Kijevnél egyszerűen nyomuk veszett. Hermione nagyon csüggedten jött haza.

- Hát, ez nem jó hír… Gondolod, hogy még hallunk róla?

- Nem gondolom: tudom - mondta sötéten Ron - Malfoy meg fog ragadni minden lehetőséget, hogy lerombolja azt, amit felépítettünk. Bosszút akar állni az apjáért.

- Tudja… Tudja, hogy ki ölte meg? - Harry hátán végigfutott a hideg arra a gondolatra, hogy megint veszélyben lesz az életük, ha Malfoy visszatér…

- Sajnos, igen - mondta szomorúan Ron - nem tudni, hogyan tudta meg, egyszerűen rejtély. De szerencsére, Dumbledore hivatalosan a halálhíreteket terjesztette. Csak egy-két beavatott tudta, hogy éltek… Anya… McGalagony… Mi ketten Hermionével, és azt hiszem, Mrs. Figg.

- Igen, ő tudott róla - jegyezte meg Harry - az ő kandallóján keresztül jöttünk…

- Aha… És… - de Ron nem folytathatta tovább a mondatot, mert egyidejűleg több dolog is történt: először is a kandallóban felcsaptak a lángok, s kilépett közülük Arthur Weasley, a konyhai óra ütni kezdett, s nyílt a konyhaajtó is, ahonnan egy egész kis sereg áradt be. Molly, Hermione és Ginny, mögöttük pedig két magas,  szikár, vörös hajú férfi, egyforma kék talárban. Ő mögöttük pedig a gyerekek is feltűntek. Lily elmélyülten beszélgetett egy barna hajú, a fiatal Hermionére emlékeztető bozontos hajú kislánnyal, mellettük pedig egy vörös hajú, szeplős fiú ballagott; Ron fiatalkori mása. Kitty és Lance Weasley: Hermione és Ron rosszcsont gyermekei.

Miután mindenki kiörvendezte magát Harry és Ginny sikeres visszatérésén, s a gyereket is bemutatták azoknak, akik még nem találkoztak velük, a család asztalhoz ült, s rövidesen kedélyes beszélgetés vette kezdetét.

Molly Weasley egy ideig még nem folyt bele a vidám társalgásba. Csak nézte visszatért gyermekét, s csendesen szipogott.

- Mi a baj, Molly drágám? - hajolt hozzá a férje, és gyengéden megsimogatta az arcát.

- Semmi, semmi csak… Annyira boldog vagyok, hogy visszakaptam az én Ginny-met… És Harry-t.

- Bizony ám, ez nagy öröm - mosolygott Arthur - és képzeld, mennyi érdekes dolgot mesélhetnek majd, a muglikról… Hiszen ott éltek közöttük éveken keresztül!

- Jaj Arthur, ez a hobbid, egyszer az agyadra fog menni! - bökte oldalba Molly szeretetteljesen férjét - sose jön már meg az eszed…

Férje mosolyogva vállat vont. Aztán ők is belekapcsolódtak az asztalnál folyó diskurzusba.