Ginny naplója - február

Szent Merlin, Szent Szakállára! Még most is alig tudom elhinni… Harry… Szeret… Engem…

Már elmúlt egy hét, azóta az este óta… És én… Én még mindig alig hiszem el. Azt gondolom, álom. De ha álom, akkor tartson sokáig… Nagyon sokáig… És hogy mi is történt azon az estén? Most még nem tudok erről beszélni. Talán majd egyszer. De röviden annyi, hogy összeszedtem minden bátorságomat, és bevallottam neki, hogy mit érzek. Abban a percben úgy éreztem, kár titkolni tovább. És különben is… A hangulat is olyan volt. Csak úgy, a számra jöttek azok a szavak. És aztán… Ő letérdelt elém, és bevallotta, hogy igen, ő is… És… Ó, ezt le sem szabadna írnom… Szóval… Csókolóztunk… De úgy, ahogy eddig még senkivel. Simogatott, meg minden. És közben olyan forróságot éreztem… Izgi volt. De aztán megzörrent valami odakint és megijedtünk. Abba is hagytuk. Szerencsére. Ki tudja, még mi történhetett volna… Harry nagyon belemelegedett és én sem voltam magamnál…

Március

A tavasz itt van ugyan, de vele a vizsgadrukk is! Elhatároztam: gyógyító leszek. Csakhogy ehhez is kell a bájitaltan, hogy a hippogriff rúgja meg! Igazi Weasley-ként én is utálom Pitont… Bár nekem kicsit jobban megy a tárgy, mint Ronnak. Piton sem piszkál annyit, mint a bátyámat, vagy Harry-t. Ám a teljesítményemet nagyon ritkán honorálja K-val… Na, mindegy. Össze kell szednem magam! A RAVASZ-előkészítőhöz K-s RBF kell. Ha kell, akkor minden nap a könyvtárban ülök, de összeszedem ezt az RBF-et, ha addig élek is!

Mostanában Harry-vel is kevesebb időnk van egymásra… Ő is készül a RAVASZ-okra… És neki nehezebb dió a bájital is. Bár szerintem, ő azért ügyesebb nálam. Csak Piton pikkel rá. Azért, ha tehetjük, együtt vagyunk… Elbújunk valami üres terembe… Vagy sétálunk a kastélyparkban. Aztán - sokszor nem is beszélünk, csak ülünk egymás mellett, egymás kezét fogva és - hallgatunk. Aztán úgy megyünk fel a klubhelyiségbe tanulni, mintha mindent megbeszéltünk volna. Az a dolog, többet nem ismétlődött meg köztünk. Persze, egy-két csók elcsattan, de ennél messzebbre soha nem mentünk. És Harry soha többé nem is hozta szóba, azt az éjszakát  a klubhelyiségben…

Én mondtam, még várni akarok, elvégre csak idén nyáron leszek tizenhat…

De, azt be kell vallanom, hogy amikor este lefekszem, nagyon sokszor eszembe jut az az éjjel… És olyankor sajnálom, hogy kint megzörrent valami…

Április

Valami egész biztos, hogy történik kint. Sajnos, nem tudunk sokat, mert Hermione is csak a Prófétából tudja a híreket, azt, pedig mostanában nagyon megszűrik. A felnőttek pedig - szokás szerint - nem mondanak semmi konkrétat.

Anya is csak küldözgeti a baglyokat - ennyit még a négy év alatt sem küldött együttvéve - hogy bármi történjék is, ne hagyjam el a Roxfortot, ne bocsátkozzak felelőtlen kalandokba, és eszembe ne jusson! Bemenni a Tiltott Rengetegbe.

Fúrja az oldalam a kíváncsiság, hogy mi, a manó történhetett… Talán Tudodki előmászott a rejtekhelyéről végre?

Hermione feljegyzései - április, este 7 óra

Elég nehéz ez az animágia… Nem gondoltam volna, hogy ilyen bonyolult az alakváltás. De ha már belekezdtem, végigcsinálom… Jól fog ez még jönni az auror-vizsgán…

Nyugtalan vagyok. A mai Reggeli Prófétában olvastam valami nagyon furcsa hírt. Persze, az már rég nem titok, hogy a dementorok kikerültek a minisztérium ellenőrzése alól, és már nincsenek az Azkabanban. Most Dumbledore bűbájai védik a varázslóbörtönt. Ennek ellenére, valahogyan mégis megszökött még az a négy halálfaló, amelyik Lestrange-ékkel nem hagyták el a helyszínt. Rejtély, hogy hogyan. Egyre jobban aggódom… Ha Ronnal találkozunk, egyfolytában azon töprengünk, hogy mit fog lépni V. Nagyúr. Most már bármelyik napon, és órában közhírré teheti visszatérését, és aztán… Vége lesz a világunknak! Ha csak Harry meg nem állítja…

Május, éjjel 11

Ma NEM tanulok! Tele van a fejem, az agyam… Furcsa, de most nem tudok arra koncentrálni, hogy mi van, ha nem sikerül valamelyik vizsgám… Nem azon múlik az életem, sajnos. Most nem olyan időket élünk, mondaná nagymamám.

Egyfolytában böngészem a Prófétát, de mintha nem is vennének tudomást arról, hogy mi folyik a színfalak mögött. Azt a hírt is, amelyik a halálfalók szökéséről tudósít, valahol az "Egyéb itthoni híreink" között találtam meg. Ahhoz képest, hogy tavaly, mikor Sirius-ra akarták kenni, az első oldalon hozták Lestrange-ék szökését….

Különben, azt rebesgetik, hogy Caramel visszahúzódott a házába és nem is törődik a hivatalával… Jövőre új mágiaügyi minisztert választanak. Kíváncsi leszek, hogy ki lesz az új miniszter. Remélhetőleg az utód okosabban fog viselkedni. Bár… Ha belegondolok, nincs nagy előnyünk. Az óriásokat és a dementorokat már maga mellé állította, a koboldok ahhoz húznak, akik jogokat ad nekik, és biztos vagyok benne, hogy megkörnyékezte, vagy meg fogja környékezni a vámpírokat is…

Mi viszont ismerjük a jóslat teljes szövegét…

Ginny naplója - május

Hát megtörtént, amitől rettegtünk. Különben megvoltak a vizsgák is. De ez most annyira, nem érdekel. Tudodki ismét hallatott magáról. Még áprilisban újabb négy halálfaló csatlakozott hozzá, és ha jól sejtem, ezzel teljes a csapat. És most… Kiirtottak több családot Kingsley-ben és Newcastle-ben is. Csupa olyan ember halt meg, aki a minisztériumban dolgozott, vagy dolgozik. Felelős beosztásban. A hallhatatlanok közül is nagyon sokan… És a Wizengamot tagjai közül… Persze, úgy van beállítva, hogy valami rejtélyes kór támadta meg őket, de akinek van esze, rájön az igazságra. Ezek az emberek, a kezdetektől Tudodki ellen voltak, és tudnak védekezni az Imperius-átok ellen.

Bevallom, félek. Még egy hónap, és vége a sulinak. És itt, legalább biztonságban vagyunk. Míg odakint…. Minden reményem Harry-ben van…. És nemcsak az enyém…

Anya pedig agyonaggódja magát. A mi családunk mindig is szembenállt Tudodkivel, és csatlósaival, és a fél család benne van a Rendben.

De… Furcsa azt elképzelni, hogy ilyen fiatalon meghaljak, de ha kell… Legalább valami jó ügy érdekében haltam meg. És majd tanulni fognak rólam…

Egy átvirrasztott éjszaka

Harry gyilkos dühvel nézett Voldemort vöröslő szemei közé.

- Hol van Ginny?! - sziszegte - Azonnal engedd el!

- Sajnos, nem tehetem -sustorgott a hófúvás-szerű hang - nincs olyan állapotban, hogy a saját lábán menjen el innen…

Azzal Voldemort intett, s Harry előtt feltárult a kamra egyik fala, mint valami ajtó, s mögötte… Ott feküdt Ginny. Sebekkel borítottan, reszketve. Mellette pedig, kivont pálcával egy fekete csuklyás halálfaló… S szájával éppen "crucio"-t formál… Ginny felemeli elgyötört arcát… És ránéz Harry-re. A kék szemek most fénytelenek, tompák. Ott lüktet bennük az elviselhetetlen fájdalom.

- NEM! - ordítja Harry és rátámad Voldemort-ra… De az csak kacag, lendíti pálcáját és…

Harry felriadt. Rémülten nézett körül, mert az álom olyan valóságos volt, hogy egy pillanatra azt hitte: abban a kamrában van. De aztán megnyugodva konstatálta, hogy itt ül, a saját ágyában. Zsibbadtan masszírozta a homlokát. Ez már nem az első eset volt, hogy rémálmából felriadva, iszonyúan megfájdult a feje.

"De eddig legalább csak én szerepeltem ezekben az álmokban" - gondolta fájdalmasan, és újfent felidézte a lány szenvedő alakját. Összerázkódott. Nem. Ezt nem. Mindent, csak ezt nem! Ginny… Ginny-t meg kell védenie. Ha Voldemort rájön, hogy fontos neki a lány, akkor ugyanúgy felhasználja majd, mint Sirius-szal is tette. "Az nem számít, hogy én meghalok - gondolta - de ő… Neki nem kellene vállalnia a veszélyt. Azt a veszélyt, amit én jelentek számára" - állapította meg keserűen. Sóhajtott. Pedig olyan gyönyörű volt minden… Amióta együtt vannak Ginny-vel, számára valahogy megszépült a világ. Kínzó gondolatai is egyre ritkábban törtek rá… És a lánnyal mindent meg lehetett beszélni, ami csak foglalkoztatta őt. Melengette Ginny határtalan szeretete, feltétlen bizalma abban, hogy le tudja győzni a feketemágust, ha eljön az idő… Ginny szerelme erőt adott neki. Biztonságot. Kétszer olyan nagy hévvel tanulta és gyakorolta az okklumenciát, mint ahogy elkezdte, és a vizsgáira is több kedvvel készült. Úgy tűnt, talán nem is olyan kilátástalan ez a harcos jövő… Bízni kezdett magában, újra kutatni kezdett az ellenátok után, mert úgy érezte: van miért. Sirius halála után nagyon magába roskadt, de Ginny kihúzta a gödörből… Amiért nagyon is hálás volt a lánynak.

Most május van. Három boldog hónapot tudhat maga mögött, melyekre azért rá-rávetült az árnyék, de mégis… Ha valami baj jött, egymást vigasztalták. És Harry élvezte, hogy van mellette valaki, aki szereti, és akit szerethet. Nem úgy, mint a barátait, vagy mint a szüleit; hanem másképp. Szenvedéllyel. Félelemmel és vágyakozással… Néha-néha elhitte ilyenkor, hogy az élet még szép is lehet…

De most… Ez a rémálom… Ez mindent megváltoztatott. Rádöbbent arra, hogy az ő szerelme, veszélyforrás Ginny számára. Mert Voldemort gyötörni akarja őt. El akarja pusztítani… És ha ehhez Ginny az eszköz, habozás nélkül használni fogja. Márpedig azt nem akarhatja, hogy a lány szenvedjen. Azért a röpke boldogságért, amit ő adhat neki, nagy ár, kínok között meghalni.

"Lehet, hogy nem sikerül legyőznöm - jutott eszébe az eltemetett, komor gondolat - Voldemort megöl. Dumbledore talán legyőzi, és minden visszatér a régi kerékvágásba, de akkor is, én már halott leszek. Nem leszek ott Ginny-nek. És ha ő szeret… Akkor fájni fog neki a halálom… Mint ahogy nekem is fájna, ha ő meghalna…

Elkeseredetten bámult maga elé. "Ginny"- mondta ki magában a lány nevét, s valami édes melegség lopakodott a szívébe. "Nem kellett volna közel engednem magamhoz - gondolta szomorúan - nem kellett volna elfogadnom a szerelmét, nem kellett volna kimutatnom, hogy én is szeretem… El kellett volna marni magamtól, elkergetni, kigúnyolni, hogy féljen, hogy meggyűlöljön… Mert akkor most, nem fenyegetné semmi."

Ledobta magáról a takarót, s felkelt az ágyból. Felvette a köntösét, magához vette a pálcáját, s már indult volna, mikor észrevette, hogy nem lát semmit… Visszabotorkált, orrára biggyesztette a szemüvegét, s lement a klubhelyiségbe.

Sötét volt, a kandallóban alig pislákolt a tűz… "Lumos…!" - suttogta, mire pálcájának hegyén kis fénykör jelent meg. Magasra emelte, s körbenézett. Ahogy sejtette: az esti tanulás nyomai még látszottak a kandalló melletti asztalon; mindenfelé pergamenlapok hevertek, könyvek, jegyzetek… És Hermione egy régi pennája. Kézbe vette, s letépve egy darabot, az egyik pergamenről, sietősen néhány szót rótt rá. Aztán összehajtotta és zsebre tette. Letette a pennát, és visszalopózott a fiúhálóba. Levette a köntöst, a szemüveget letette az éjjeliszekrényre, mellé a pálcáját, s bebújt az ágyba. Kimerülten hunyta le a szemét, s próbált nem gondolni semmire.

Kész, vége, befejeztetett. Ez lesz a legjobb mindkettőjüknek. Moccanatlanul feküdt, az elmeblokkoló varázsigét mormolva magában, de nem ment az összpontosítás… Csak arra a pergamendarabra tudott gondolni, amit másnap el fog juttatni Ginny-hez, és az elhatározására, hogy bármennyire is a szíve szakad meg; de szakítani fog vele.

Ginny naplója - Május

"Kedves Ginny! Találkozhatnánk ma, este? Gyere 10-re Badar Barnabás képéhez. H"

Ez az üzenet volt becsúsztatva az "Ezer bűvös fű és gomba"-könyvembe. Óra után találtam meg, mikor utána akartam nézni a holdkő tulajdonságainak. Az, az igazság, hogy megijedtem. Harry eddig csak egy üzenetet küldött, az is egy Valentin-napi jókivánság volt. Ha randizni akartunk, a DS-galleont használtuk. Nem értettem, hogy most miért ír… És a szöveg sem tetszett igazán… Nagyon komolyan hangzott. Vajon mit akarhat? Stop.

Egész nap Harry üzenetén törtem a fejem. Alig tudtam odafigyelni az órákon, és Legendás Lények Gondozása órán, annyira elgondolkodtam, hogy véletlenül egy acsarkára akartam tukmálni a nálam lévő tejet a közönséges sün helyett. Jól meg is harapott…

Mágiatörténet órán, meg egyszerűen nem tudtam megjegyezni, hogy az 1774-es koboldfelkelést Mosdatlan Ulrik, vagy Mocskos Urg robbantotta-e ki. Végül felírtam mind a két nevet… És most valahogy nem is érdekelt Binns prof. meséje, pedig máskor mindig szívesen hallgattam a magyarázatait. De most nem a koboldokon járt az eszem.

Csigalassúsággal mászott az idő. Alig vártam már, hogy tíz óra legyen.

Aztán nagy nehezen elütötte a tizet, én, pedig szívdobogva lopakodtam fel a harmadikra. Ma Piton az ügyeletes, és ha rajtakap, hogy éjszaka mászkálok… Bele se akartam gondolni.

Szerencsére, mindenkit sikerült elkerülnöm, beleértve Fricset is, mikor megérkeztem a harmadik emeletre, és ahogy végigosontam a folyosón; azt hittem megáll a szívem: mintha Mrs. Norris porszürke bundáját véltem volna felfedezni egy folyosómenti fáklya fényében… Gyorsan elrohantam onnan. Így kissé zihálva érkeztem meg a találkahelyre. Harry már ott ácsorgott, és együttérzően nézett rám.

- Csak nem Frics elől rohantál? Engem is majdnem elkapott…

- Nem, nem - ráztam a fejem - de mintha Mrs. Norris itt ólálkodna valahol…

- Jól van, menjünk be - intett Harry fejével a díszes ajtó felé, ami most hirtelen feltűnt a semmiből, pont úgy, mint tavaly. Beléptünk… Bevallom, meglepődtem. Valahogy arra számítottam, hogy a tavalyi DS edzések helyiségét látom viszont. De sehol egy gyanuszkóp, vagy álságdetektor… Még a párnák is eltűntek. Helyettük, egy kellemes hangulatú, a Griffendél klubjára emlékeztető, szoba fogadott. Az ablakokon bársonyfüggönyök, és a szemközti falnál ott ásított egy kandalló is, melyben csendesen pattogott a tűz. Előtte fehér szőrme, talán egy hófarkasé. És két, kényelmes karosszék. De egyvalami különbözött a klubhelyiségtől, ugyanis itt - dívány helyett - egész hátul, a sarokban, egy ágy is terpeszkedett. Szép nagy, és baldachinos, mint a hálótermeinkben. Elpirultam, mikor tekintetem rátévedt. Vajon mi járhatott Harry fejében, mikor előhívta ezt a szobát?

Letelepedtünk a székekbe, a tűz elé. És… Csak hallgattunk. Végül, én törtem meg a csendet.

- Mit is kellene megbeszélnünk?

Harry felriadt gondolataiból.

- Igen… Ginny, kérlek, ne haragudj rám, de talán jobb lenne, ha nem folytatódna ez a dolog kettőnk között…

Jéggé dermedtem.

- Rájöttél, hogy mégis jobban tetszik Cho, igaz? - kérdeztem anélkül, hogy belegondoltam volna a kérdésbe.

- Hogy jön ide Cho? - ráncolta össze a homlokát Harry, és kérdően nézett rám.

- Hogy-hogy, hogy? - kérdeztem - hát úgy, hogy biztos rájöttél, hogy inkább ő kell neked, mint én… Megértem… Sokkal idősebb… És szebb is…

- De Ginny, miről beszélsz? - fogta meg Harry a kezemet - szó sincs ilyesmiről. Kizárólag miattad, lenne jobb, ha szakítanánk.

- Miattam?

- Jaj, Ginny, te nem figyeled a híreket?! - tört ki Harry - Voldemort visszatért! Halomra gyilkolja az embereket! A minisztérium, pedig ölbe tett kézzel tűri. A dementorok eltűntek Azkabanból… Bár nem kár értük…. És nekem kéne megállítani ezt az egész őrületet. És én nem tudom, hogy hogyan. Nekem nem csak a csatára kell felkészülnöm, hanem arra is, hogy nem élem túl. Ha úgy vesszük, én halott ember vagyok, Ginny. És… És, én nem akarom, hogy te… Hogy még jobban… Hogy esetleg bántsanak, mert nekem azzal fájdalmat tudnak okozni. Felejtsük el egymást, még most az elején, és legyünk újra csak… Ismerősök. Neked nem, muszáj szembenézned a veszéllyel, nekem igen… Te választhatsz. És én szabaddá akarlak tenni, és…

- Várj, Harry! - vágtam közbe - Te ezt nagyon szépen kigondoltad, csak engem hagytál ki belőle. Igen, választhatok. És azt választom, hogy melletted maradok, bármi történjék is. És ha most azzal jössz, hogy azért akarsz szakítani velem, mert nem akarod, hogy még jobban belédszeressek, akkor közlöm, hogy felesleges. Ennél jobban, ahogy most szeretlek, talán már nem is tudlak. És ha te most lovagiasan meg akarsz óvni magadtól… Akkor azzal már elkéstél.

Harry hosszan és sokáig nézett a szemembe. Aztán kinyújtotta a kezét és megsimogatta a hajam.

- Bolond vagy, Ginny… Miért is nem maradtál inkább Dean-nél?

- Ezt meg se hallottam - ráztam meg a fejem - aztán, hirtelen ötlettől vezérelve, odatérdeltem elé és a fejemet az ölébe hajtottam.

- Ne hadakozzunk a sors ellen - suttogtam - valami oka biztos van, hogy téged választottalak…Hátha hasznodra lehetek még…

- Ha ez ilyen egyszerű lenne… - sóhajtott.

- Bízz magadban Harry…! - suttogtam felemelve a fejem, hogy egymás szemébe lássunk - Te fogsz győzni! És mi mind segíteni fogunk…! Még ha meg is kell halnunk… Tudod, vannak olyan dolgok, amikért érdemes meghalni.

- Sirius is ezt mondta - dünnyögte Harry. Letérdelt mellém és szorosan magához ölelt.

- Tudod, milyen nehezemre esett meggyőzni magam, arról, hogy az lesz a legjobb, ha szakítunk?

Mosolyogtam. Ez igazán jólesett.

- Most még jobban gyűlölöm Voldemortot - tette hozzá, és elsötétült a tekintete, és ökölbeszorította a kezét.

- Annál is jobban, mint eddig?

- Igen… Eddig csak azért gyűlöltem, mert elvette tőlem a múltamat - itt rám nézett, és megsimogatta a hajam - de most rá kellett döbbennem, hogy a jövőmet is elvette.

- Jaj, Harry… - suttogtam, s vigasztalóan megcirógattam az arcát.

Elkapta a kezem és megcsókolta. Aztán egymásra néztünk… S a következő pillanatban, már szenvedélyesen csókoltuk egymást. Majdnem úgy, mint azon az éjszakán. Csak most semmi sem zökkentett ki minket.

Kizökkentettük mi, magunkat. Gondolom, Harry-nek eszébe jutott, mit ígértettem meg vele. Eltolt magától egy pillanatra, de aztán megint magához vont, s beletúrt a hajamba és így maradtunk nagyon sokáig…

Csendben hallgattam szívem őrült dobolását. Alig akartam lenyugodni. Az előbbi édes pillanatok ugyancsak kibillentettek megszokott kerékvágásomból. S kezdtem megérteni, hogy mire gondolt Harry… Lehet, hogy tényleg, egyszer, nem bírunk majd ellenállni a kísértésnek? "De miért is kéne ellenállni - szólalt meg bennem a kobold - Lehet, hogy még ezen a nyáron megöl Tudodki, és úgy haljak meg, hogy nem éltem át a gyönyört?" Megijedtem ezektől a gondolatoktól. Kibontakoztam az ölelésből és felálltam. Harry is így tett. Láttam rajta, hogy az ő fejében is hasonló gondolatok jártak, mint az enyémben. Hallgatagon indultunk vissza a klubhelyiségbe. Ezúttal nagyobb biztonsággal, hiszen nálunk volt a Tekergők Térképe, pontosabban Harry-nél. Minden baj nélkül megérkeztünk hát a Kövér Dámához, elsuttogtuk a jelszót - tevepúp - és bemásztunk a portrélyukon.

Aztán a lányokhoz vezető lépcső előtt megálltunk, hogy elbúcsúzzunk egymástól.

- Hát… - mosolygott kényszeredetten Harry - nem tudtalak lebeszélni magamról…

- Pedig nagyon igyekeztél - mosolyogtam én is.

Vállat vont.

- Majd eldől, hogy jól döntöttél-e.

- Most ne edd magad ezen - hajoltam hozzá és adtam neki egy búcsúpuszit - Inkább próbálj meg aludni. Jó éjt!

- Jó éjt, Ginny! -  mondta, és ő is adott jóéjt puszit. Csak valahogy a számra sikerült…