Valentin-nap estéje

Ginny elmélázva üldögélt az ágyon, s a délután eseményeit rendszerezte magában. A főhelyen természetesen a Harry-vel való találkozása állt. Még most is csodálkozik magán, milyen könnyen el tudtak beszélgetni. Beszéltek a kviddicsről, a Roxfortról, az auror-kiképzésről, valamint Harry - némi gondolkodás után - megosztotta Voldemorttal kapcsolatos aggályait Ginny-vel. Ám ebben nem volt jó partner a lány; ő feltétel nélkül bízott Harry-ben.

"Még most is alig hiszem el, hogy megtörtént! - suttogta magában - beszélgettem vele, egy köpeny alatt álltunk, odavont magához egész közel… Merlin szakállára! Ha én is azt csinálhatnám vele, mint Hermione, Ronnal…"

Ekkor nyílt az ajtó, s belépett Hermione.

Ginny nyelt egyet. Most hogy nézzen barátnője szemébe, azok után, hogy - akaratlanul ugyan - de kileste? Végül döntött: kitalál egy történetet, de Harry nem fog szerepelni benne.

- Szia, Hermione! - fogadta vidoran a belépő lányt. - Milyen volt a séta?

- Varázslatos… - sóhajtotta Hermione, s leereszkedett Ginny ágyára - Neked elmondom, képzeld, csókolóztam Ronnal! Szeret engem! Vagy valami olyasmi… Szent Szalamandra, még most is alig hiszem el! - s két kezét a szívére szorította és mosolygott.

Ginny elpirult.

- Hermione… Kérlek, ne haragudj, de ha nem mondtad volna is el, akkor is tudnám, hogy a bátyám megcsókolt, mert véletlenül láttalak titeket…

Hermione összeráncolta a szemöldökét.

- Hogyan? Ugyanis rajtunk kívül nem volt ott senki…

- Hát… - Ginny belátta, hogy ezt Harry nélkül nem tudja kimagyarázni. Elmesélte hát a történetet elejétől, a végéig.

Hermione szeme tágra nyílt.

- A manóba, Harry is?! Hogy nézek ezután a szemébe?

- De Hermione… Nincs abban semmi rossz, hogy szeretitek egymást Ronnal. Hidd el, semmilyen megjegyzést nem tett rátok…

- Na, még szép… és utána? Mi történt? Egészen az iskoláig rohantatok?

- Nem, csak a Három Seprűig. Aztán bementünk meginni egy vajsört. Harry meghívott.

- Nocsak… - vonta fel Hermione a szemöldökét.

- Ne gondolj semmire - mondta Ginny búsan - szigorúan baráti alapon beszélgettünk… De én azért ábrándoztam… Tudod, még azt is elmondta, hogy úgy érzi, ő fog meghalni, nem Tudodki.

- Szóval ezen rágja magát… - mondta halkan Hermione.

- Mostanában nem vagytok annyit együtt, mint régen, nem? - kérdezte félénken Ginny.

- Hát… Nem. De hagynunk kell Harry-nek időt, hogy rendbejöjjön magával. Nem adhatja fel…

- Fel biztos nem adja - rázta a fejét Ginny - de fél, hogy nem sikerül…

- Azt megengedjük neki, hogy féljen - mosolygott Hermione - Na jó, én megyek vacsorázni. Jössz te is?

- Aha.

A vacsoránál Harry, és barátai is, elég szótlanak voltak. Mindannyian a maguk gondolataival voltak elfoglalva, ezért Dean és Neville beszélgetés-kezdeményezésére sem figyeltek oda.

Harry a délutánon agyalt. Folyton úgy látta maga előtt Ginny-t, ahogy felbukkant a Szellemszállásnál, mosolygósan és kedvesen. Mintha nem tudná kitörölni a lány képét a fejéből, újra és újra megjelent. Később az is az eszébe jutott, milyen könnyen elbeszélgettek a kocsmában. Teljesen más volt, mint Cho-val… És az az igazság, hogy még most sem tudja megfejteni, hogy mi ütött belé, mikor Ginny-nek elmondott olyasmit is, amit még Ronnal és Hermionéval sem osztott meg. Nincs más magyarázat: megőrült.

Ron fejében is a roxmorts-i látogatás járt. Felidézett minden szót, amit mondtak, és újra és újra átélte gondolatban, azokat az édes perceket, míg Hermionét a karjában tartotta. És azt vette észre: már a következő alkalmat tervezgeti.

Hermione kicsit szégyellte magát. Lopva rá-rápillantott Harry-re, de a fiú arcán nem látott semmi helytelenítést, vagy elutasítást. "Végülis tizenhat évesek vagyunk - gondolta - már majdnem felnőttek!" S mikor ez átfutott az agyán, meg is nyugodott és folytatta az evést.

Vacsora után még tanulgattak kicsit. Hermione befejezte a számmisztikát, Ron pedig ugyanannak a bájital dolgozatnak állt neki, amit barátja is elkezdett délelőtt.  Harry is lehozta a könyveit, hogy tanuljon, de nem nagyon fűlt hozzá a foga. Inkább Ronnak adott tippeket, hogy szerinte mire is használták a bezoárt.

Lassan este, majd éjszaka lett. A griffendélesek nagy többsége, már aludni ment. Legutoljára Ron és Hermione búcsúzott el Harry-től, aki úgy döntött, még elolvas pár jegyzetet a hétfői átváltoztatástanra.

Aztán, mikor kiürült a klubhelyiség, a hirtelen rászakadt csöndben képtelen volt koncentrálni. Egyre csak egy tavaly októberi éjjel járt a fejében, s érezte, hogy megint könnyek gyűltek a szemébe.

Levette a szemüvegét, megtörölte a szemét, aztán csak bámulta a kandallóban táncoló lángokat, melyek pont olyan vörösek voltak, mint kell; eszük ágában sem volt smaragdzöldre változni.

Ginny nem tudott aludni. Egyre csak a délután történtek jártak a fejében. S bár sok minden nem történt, neki ez is elég volt, hogy felkavarja a lelkivilágát. Hermionétól tudta, hogy Harry még mindig lent van a klubhelyiségben. Talán elbeszélgethetnek kicsit… Óvatosan felkelt, felöltözött s lement a klubhelyiségbe. Nem csalódott: Harry ott volt. Ült a kandalló előtt, nézte a tüzet és törölgette a szemét. Bár Ginny nem tudott Sirius illegális megjelenéséről, itt a Griffendél-ház kandallójában, csalhatatlan női ösztönnel ráérzett, kire gondolhat Harry. Szép csendben odalépett a háta mögé és a vállára tette a kezét.

- Nagyon hiányzik, ugye? - kérdezte halkan.

Harry összerezzent és hátranézett. Mivel nem volt rajta a szemüveg, nem látta tisztán ki áll mögötte.

- Ginny? - tippelt.

A lány elmosolyodott, és Harry kezébe adta az okulárét.

- Igen, én. Láss, ha akarsz!

Harry az orrára biggyesztette a szemüveget, s jól megnézte a lányt. Szó se róla, a tűz vérvörös fénye nagyon jól állt Ginny-nek.

- Honnan tudod, hogy épp Sirius-ra gondoltam? - kérdezte Harry, majd helyet mutatott Ginny-nek a szomszédos székben.

- Nem tudtam - vont vállat Ginny és leült - csak ráéreztem. De ne szégyelld, hogy sírtál. Mindenkivel megesik néha.

Harry sóhajtott.

- Igazad van… Nagyon hiányzik.

Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy meghalt! Az egyik pillanatban még nevetett, a következőben meg: BUMM! És vége volt. Átesett a Függönyön…

- Én is nagyon sajnálom őt - mondta halkan Ginny - nagyon jó ember volt, és nagyon szeretett téged.

- Tudom… - Harry hangja lemondóan csengett.

- Ne légy szomorú, Harry - próbálta vigasztalni Ginny - Luna szerint, ha meghalunk, mi is a Függönyön túlra kerülünk… És akkor majd találkozhattok.

- Lehet, hogy nem is lesz az olyan sokára - mondta sötéten Harry.

- Jaj, Harry, ne mondj ilyet - csuklott el Ginny hangja - nem fogsz meghalni, élni fogsz! Legyőzöd Tudodkit… Majd mindannyian segítünk… Az egész DS…

- Kedves tőletek - mosolygott Harry - de a végső csatát, érzésem szerint ketten vívjuk majd: én és Voldemort.

Ginny összerázkódott. Még mindig nem tudott hozzászokni, hogy Harry kimondja Tudodki nevét.

Egy ideig csendben nézték a tüzet. Aztán Harry törte meg a csendet.

- Tudod… Azért is sajnálom, hogy Sirius meghalt, mert szerintem ő lehetett volna az egyetlen ember, aki le tudja győzni… Hiába engem jósoltak meg. Hátha tévedett? Alig tudok valamit…

- Én feltétlenül bízom benned Harry - mondta Ginny magabiztosan Harry szemébe nézve - Ha valaki… Hát te legyőzöd. Már tizenhároméves korodban több átkot tudtál, mint most mi együttvéve. És ha egyedül nem mersz belevágni… Én szívesen veled tartok. Akár az életemet is feláldoznám érted - az utolsó szavaknál Ginny világoskék szeme ezüstösen felizzott, mint a pálca, mikor patrónust bocsát ki.

Harry meglepődve nézett a lányra. Ismét úgy érezte, egy idegen Ginny ül előtte, nem az, akit eddig ismert. Ginny szenvedélyes szavai gyógyírként hatottak sebektől szaggatott lelkére. S a lány szemébe nézve ismét megrohanták azok a furcsa érzések, mint délután a köpeny alatt…

Ginny háttal ült a tűznek. Vörös haját beragyogták a skarlátszínű lángok, fehér bőrét még jobban kiemelve. Szemei, mint két izzó holdkő… Olyan gyönyörű volt így, hogy Harry azon vette észre magát, hogy már jóideje csak szótlanul bámulja, s fejében ott visszhangzanak az elhangzott mondatok; belsejében, pedig felparázslik és lángralobban valami…

Újfent eszébe jutott a délután és az azzal kapcsolatos gondolatai. Aztán megint a lány szavai zsongtak a fejében: "… az életemet is feláldoznám… Én feltétlenül bízom benned…"

S mielőtt átgondolhatta volna, felállt, s odatérdelt Ginny elé. Belenézett a lány csillogó szemeibe, s úgy vélte, azokra a kérdésekre is  megkapta a választ, melyeket fel sem tett.

- Ginny… Te… Szeretsz engem?

- Igen, Harry - súgta pirulva a lány.

- És feláldoznál mindent…

- Mindent…

- Komolyan, feltétel nélkül, ennyi éven át? És én… Én észre se vettelek…

- De most észrevettél… - mondta csöndesen Ginny - és ez nekem elég.

- De ne legyen elég…! - suttogta szenvedélyesen Harry és megfogta a lány kezét - Engedd, hogy viszonozzam, Ginny, hiszen most jöttem rá, hogy én is…

- Merlin szakállára…! - suttogta Ginny elkerekedő szemmel - Te is Harry? Te is…?

- Igen… és most döbbentem rá, hogy már én is régóta… Csak hülye voltam, nem jöttem rá…

- Nem baj… Nekem is kellett futni egy-két fölös kört, míg rájöttem, hogy téged nem lehet elfelejteni…

- Ginny… Másodikban, Valentin-napon, kaptam egy verses-zenés üdvözletet…

- Igen, én voltam… - suttogta a lány lesütött szemekkel - Azóta is szégyellem érte magam.

- De nem kell - simított végig Harry, Ginny haján, mire a lány felnézett - Nagyon kedves dolog volt… Csak akkor még nem tudtam mit kezdeni vele… - egymásra mosolyogtak.

Ginny szíve a torkában dobogott. Alig tudta elhinni, hogy ez megtörtént vele: Harry itt térdel előtte, fogja a kezét, és arról beszél, hogy szereti… Hogy már régóta…

Harry pozíciót váltott, ahogy ott térdelt Ginny széke előtt; most a másik kezét fogta meg, s a szabadon maradt kezével a lány arcát simogatta…

- Kedves Ginny… Te őszintén bevallottad, mit érzel… Most rajtam a sor, hogy kimutassam…

Azzal odahajolt Ginny-hez és lágyan megcsókolta a száját. Ginny-n remegés futott végig. "Ó Merlin! - gondolta - mennyivel másabb ez, mint Dean-nel… Finomabb, édesebb…"

Átkarolta Harry nyakát és visszacsókolta a fiút, aki egy pillanatra meglepődött, de aztán nagyon hamar belejöttek a csókolózásba… Ginny már egész testében remegett, maga is meglepődött micsoda szenvedélyek szabadulnak fel lelkében.

Harry is közel volt hozzá, hogy elveszítse a fejét. Mikor Ginny közelebb simult hozzá, gondolkodás nélkül magával húzta a lányt, s a padlóra huppantak. De ez egyiküket sem zökkentette ki. Lázasan csókolták egymást, egyre inkább engedve a testükben növekvő, eleddig ismeretlen vágynak. Harry széthúzta a lány talárját és kezét becsúsztatta a pulóvere alá, hogy érezze a bőrét… Ginny remegett, és ő is próbálta viszonozni a kedveskedést, beletúrt Harry hajába, aztán ő is a ruha alatt kezdett kutatni… Már nem is voltak tudatában annak, amit tesznek, az ösztön hajtotta őket, még többet, még merészebben, egészen a beteljesülésig… De erre - most - nem került sor, s ez nem kettejükön múlott…. Hirtelen ugyanis zajt hallottak a portrélyuk felől. Szerencse vagy szerencsétlenség?

Harry egy pillanat alatt kijózanodott. Felsegítette Ginny-t, s gyorsan a kandalló mögé osontak, onnan hallgatták az éjszaka neszeit. De minden csendes volt.  Talán Hóborc dobhatott neki valamit a Kövér Dámának…

Ginny és Harry, zihálva, tágranyílt szemmel néztek egymásra.

- Harry…

- Ginny…

Nem jutottak tovább. Újra összeölelkeztek, egy búcsúcsókra. Ginny szedte össze előbb magát. Kibontakozott az ölelésből, s komolyan nézett Harry-re.

- Harry…

- Igen…?

- Azt hiszem, ezt többet nem kéne csinálnunk… Legalábbis egyelőre…

Harry elmosolyodott.

- Gondolod, hogy kibírjuk, Ginny?

- Próbáljuk meg…

- Ahogy akarod… De - s közelebb vonta magához a lányt - egy-egy csókot azért engedélyezel?

- Azt igen… - mosolygott Ginny.

A fiú szaván fogta, mert újfent megcsókolta, olyan gyengéden és érzékien, hogy Ginny azt hitte, elájul a vágytól. Viszonozta, ám aztán elfordította a fejét. Bár neki is nehezére esett tilalomfákat felállítania, hiszen csak most ízlelte meg az érzéki örömöt, és szíves-örömest vizsgálódott volna tovább is… De…

- Kérlek Harry. - húzódott ismét hátrább - Még csak tizenöt vagyok. Még nem akarom elveszíteni a szüzességem. És anyának is fiatal lennék.

Harry bólintott, és megsimogatta Ginny arcát, jelezve, hogy beleegyezik a fentiekbe. Aztán arcon csókolta a lányt.

-Jó éjt! Holnap találkozunk? - kérdezte bujkáló mosollyal.

- Csakis, Harry - mosolygott Ginny is, és viszonozta a csókot - Csakis.