Többször kinyitottam meg becsuktam a szemem, hogy végre eltűnjön a köd, s mikor újra feltárult előttem a világ, Aresa már ott térdelt mellettem és igen szánakozva nézett.

- Melissa... Fel tudsz állni? Iszonyúak a sebeid...

- Hát... Meg... megpróbálhatom... - nagy kínlódva felhúztam magam és megpróbáltam felülni. Aztán sikoltva estem az oldalamra. Az nem kifejezés, hogy milyen fájdalmas volt az ülés most...

Aresa kinyújtotta a kezét, és valahogy talpra rángatott. A földön heverő, ruhákra nézett... Aztán rám.

- Azt hiszem, ezeket most valahogy nem tudnád viselni, igaz?

Bólogattam. Elviselhetetlen volt a gondolat, hogy valami ennyire szűk most a bőrömhöz érjen... Ekkor a démonlány valahonnan előkapott egy lángvörös, csuklyás köpenyt és a vállamra terítette.

- Tessék. Burkolózz ebbe. És most gyere velem. Hálából... mert megmentettél, ellátom a sebeidet. Jöjj...

Megfogta a kezem. Kérdőn néztem rá.

- Hová viszel?

Elmosolyodott.

- Szerintem itt lenne az ideje, hogy te is látogatást tegyél nálam...

Azzal a másik csuklómat is átfogta, majd rám nézett.

- Hunyd le a szemed - javasolta - lehet, hogy kicsit kellemetlen érzés lesz...

Úgy tettem, ahogy tanácsolta. Lehunytam a szemeimet, majd egy pillanattal később újra kinyitottam... És ámultan néztem körül, mert már egészen máshol voltunk, mint ahol álltunk az előbb. Hogy a két időpillanat között mi történt, azt elfelejtettem.

- Aresa... - kérdeztem csodálkozva - hová... hoztál engem?

- Ez itt a Tűz birodalma - mutatott körbe - nekünk, tűzdémonoknak ez a lakhelyünk.

- Értem...

Lassan elindultunk előre, s én mentemben, csodálattal nézegettem a lehetetlenül vörös színű sziklákat, a feketére égett talajt, mely most már nem perzselte meztelen talpamat, csupán kellemesen melengette, a fejünk felett az ibolyaszínű eget, melyet át- meg átszőttek időnként valami furcsa, sárgás színű villámok... Itt nem sütött a nap, és - ahogy láttam - éjszaka sem volt teljesen sötét... Talán minden napszak egyforma itt? Mindig ezt a csodálatoskék, festő ecsetjére kínálkozó eget lehet látni? Meg is kérdeztem Aresa-t.

- Hé... Itt mindig ilyen az ég? Nincs nappal meg éjszaka?

- Többnyire - bólintott lélektársam - kivéve, ha háborúzunk, mert akkor vérvörössé válik, és a villámok feketén cikáznak rajta...

- Akkor... Ez valami hangulatjelző nálatok?

Aresa elmosolyodott.

- Annak is lehet nevezni.

Ezenközben már meg is érkeztünk utunk céljához: a leghatalmasabb, és legvörösebbnek látszó sziklához. A hegy falában számos lyuk, rés és kerek meg mindenféle alakú nyílás látszott. Előttünk viszont ugyanolyan cirádás kapu ásított, mint amilyen Lucifer rezidenciájába is vezet... Aresa röpke tanulmányozás után végighúzta kezét egy sor bevésésen, melyek a kaput díszítették, mire az nagy nyikorgással kitárult.

- Ügyes... - ismertem el - legalább nem kell kopogással bajlódni...

- Nehogy azt hidd - mosolygott Aresa - csak az idevalók tudják ezt a trükköt...

Elmosolyodtam a naivságomon és megvontam a vállam. Beljebb léptünk, majd végigsietve egy embertelenül hosszú folyosón, elérkeztünk egy egyszerű, vasból készült ajtóhoz. Aresa mormolt valamit előtte, mire ez a bejárat is sarkig tárult. A démonlány invitáló mozdulattal mutatott előre.

- Lépj be - mondta - íme, szerény hajlékom...

Szerény hajlék?? Ahogy körülnéztem, nekem nem ez jutott az eszembe... A lakás nagyon is fényűzően volt berendezve, és három helyiségre volt osztva: az lehetett a fogadószoba, ahova az imént léptünk be. Itt két, kényelmesnek tűnő, bársonnyal borított amolyan római stílusú nyugszék állongott, előttük pedig márványból faragott asztal, a lapján sakktábla-mintás berakással, melyben a fekete kockák valószínűleg onixból, a fehérek pedig carrarai fehér márványból készülhettek... Ámuló szemem még ablakot is felfedezett, egy boltíves, kissé egyenetlen nyílást, melyet két vörös színű selyemfüggöny keretezett.

A falakat is mindenhol a vörös minden árnyalatában pompázó bársony kárpit fedte, rajtuk különböző harci jelenetek, valamint erotikus képek díszlettek. A szobában szanaszét márványszobrok álldogáltak, és még egy fésülködő asztalt is láttam, diszkréten eltakarva egy beugróban, ugyanis a szoba alapja nem négyzet vagy téglalap, hanem zegzugos, konkáv síkidom alapú volt. Ha felülről nézte az ember, leginkább egy nagy Z betűre hajazott. A Z felső szárából nyílt a - gondolom - hálóhelyiség, innen olyan hang szűrődött ki, mintha vízesés lenne a közelben...

Aresa még beljebb terelt, majd hellyel kínált az egyik nyugszékben és míg megpróbáltam elhelyezkedni rajta, kínunkban nagyon sokat nevettünk.

- Jaj, te szegény... - sajnálkozott démonfelem - azt hiszem, minél hamarabb szükséged van a gyógyító fürdőre... Megyek, előkészítem neked.

Hamarosan vízcsobogás ütötte meg a fülem, s Aresa is előkerült.

- Gyere - segített feltápászkodni - megmutatom, hol van a fürdőszoba.

Átléptünk a másik helyiségbe. Valóban, jól gyanítottam, ez volt a háló. Ezt demonstrálta a hatalmas ágy, mely rögtön magához vonzotta a belépő tekintetét, impozáns méretével és mélyfekete baldachinjával, mely éles kontrasztot alkotott a márványszínű falakkal. És... Hát akkor jól hallottam...! Közvetlenül az ágy mellett, ott volt a vízesés!

Valahonnan a mennyezet magasságából - melyet nem is lehetett látni szinte) hullott alá az irtózatos robajjal zuhogó vízfüggöny, egy mesterségesen kialakított, amolyan gyerekmedence méretű, kőtálba.

A vízesés mellett szintén egy bejárat látszott, vörös függönnyel eltakarva. Aresa a függönyre mutatott.

- Amott a fürdő. Ha valamire szükséged van, csak szólj.

Bólintottam. Félrevontam a függönyt, s beléptem a fürdőszobába. Hm.... Itt is márvány és az a furcsa, vörös kő...

A falak itt nem voltak beborítva semmivel, ezért a nem mindennapi színű sziklától, minden olyan sejtelmes hangulatú, vörös fényben izzott. A szoba közepén gyönyörű, márványmedence hívogatott, melynek mélyébe, két lépcsőn lehetett lejutni. A medence két oldalán démon alakú vízköpők állongtak, szünet nélkül folyatva a vizet a szájukból... Vizet? Közelebb léptem s megvizsgáltam... Nekem nem víznek tűnt, ami a medencében ringott... Olyan színű volt, mint a nagyon felhígított tej. Vajon a démonok földjén még a víz is más mint a felszínen? Ledobtam magamról a köpenyt s beléptem a medencébe. Ahogy alámerültem, s a fehéres színű víz összecsapott felettem, hirtelen minden fájdalom és gyötrelem eltűnt a testemből, s olyan emberfeletti nyugalom szállt meg, hogy el tudtam volna ott helyben aludni. Ekkor értettem meg, mit ért Aresa "gyógyító fürdő" alatt. Hát, ez a víz tényleg gyógyít. Lenéztem a testemre, s szemem előtt húzódtak össze sebeim, s hegedtek be, szinte nyom nélkül. Tettem néhány tétova tempót, de a fáradtság tovaszállt, s újra erősnek és egészségesnek éreztem magam. Felálltam, s megráztam nedves hajamat. Kezem a hátsómhoz csúszott, s ujjamat végighúztam a vájaton, de ekkor a szinte elfelejtett fájdalom újra elővett magának. Na igen. Ott még valahogy... Ott még fájtam. Mindegy. Már az is nagy eredmény, hogy nem akarok minden pillanatban összeesni. Kimásztam, magamra tekertem az oda készített, puha gyolcs fürdőlepedőt, s elhagytam a helyiséget.

- Na, jót tett a fürdő?

Aresa az ágyon heverve fogadott. Bőrruháját puha köntösre cserélte, haja összefogva, a feje búbján kontyba tekerve pompállott. Mosolyogva nézett végig rajtam. Leroskadtam mellé, nem is véve észre, hogy ülni... Azért tudok.

- Igen. Remekül érzem magam, minden sebem begyógyult... Kivéve... - elpirultam - a fenekemet... Az bizony, még sajog egy kicsit.

- Ó... Sebaj. Arra van külön gyógyírem...

Egy kis tégelyt vett elő az ágy mellett álló, mahagóniból készült éjjeli szekrényke felső fiókjából. Rám kacsintott.

- Ne félj, ez tényleg segít... Én is ezt használom, ha... Nos... Ha túl sok férfival szeretkeztem egyszerre, és kissé kifacsartnak érzem magam...

- Aha... Figyelj, csak Aresa... Nálatok démonoknál hogy van ez? Ti is szoktatok szerelmes lenni egymásba, meg együtt élni?

Megrázta a fejét.

- Nem. Itt mindenki, mindenkié... Ha valakire kedvem támad, egyszerűen elcsábítom... Aztán, ha úgy találom, hogy jól teljesített, akkor meginvitálom ide magamhoz, hogy hosszasabban is eljátszadozhassak vele...

Elgondolkodtam. Ez a szabadosság valamiért taszított. Ha majd itt kell élnem... Meg fogom szokni egyáltalán?

<font style="f