- Nos, rendben - bólintott - ennyit igazán megtehetek egy leendő alattvalóm kedvéért... - mosolygott.

Fújtam egyet. És kétségbeesetten hallgatóztam, hallom-e Aresa megkönnyebbült hangját a fejemben... De csak a saját, rémülten verő szívem izgatott dobolása zengett bennem...

- A démonod szabad - hallottam Lucifer hangját valahonnan nagyon messziről - te pedig várj itt rám. Azonnal visszajövök.

Úgy éreztem rögtön elájulok. A nem várt nehézségek teljesen letaglóztak. Jaj, Aresa... De legalább megmenekültünk...

- Köszönöm... Köszönöm neked Melissa... És... Bocsáss meg... Amiért hallgattam...

Megkönnyebbülten nevettem fel.

- Te hülye - szidtam a szédült tyúkot és észre se vettem, hogy könnyek folynak a szememből - szólhattál volna, hogy a piacra kell dobni a lelkemet is...

- Féltem, hogy akkor nem teszed majd meg...

- Ugyan, miért nem? Még élni szeretnék egy darabig... Élvezni az életet... Hogy hova kerülök a halálom után, őszintén szólva, most az érdekel a legkevésbé... De te... Jól vagy?

- Ahogy vesszük... A folytonos gyógyulás-sebesülés kivette minden erőmet... Pihennem kell... De hamarosan rendbe jövök.

- Az jó... Te... Aresa... Kiderült, hogy... Apáddal is le kell feküdnöm...

Aresa meglepetten sikkantott.

- Samael Nagyúr is igényt tart rád? Ó, Pokol minden tüzei...

- Kösz a biztatást. Nincs valami tipped, hogyan élhetném túl?

- Várj... Ha... Működik... a kapcsolat köztünk, talán sikerülhet...

- Micsoda?

- Hogy megosszam veled az erőmet... Legalábbis a védekező mágiámat...

- Aha. És hogyan gondolod?

- Semmi különös. A kritikus pillanatban mormold el azt a formulát, amit hallottál tőlem...

- Azt a "én, Aresa, a tűz leánya...

- Azt. Csak a saját nevedet mondjad. Sikerülnie kell... Mert csak ez a mágia védhet meg attól, hogy halálodat ne leld rögtön abban a pillanatban, ahogy Samael Nagyúr hozzád ér...

- És ha nem sikerül?

- Akkor meghalsz. És... Én is eltűnök... Örökre.

- Furcsa nekem ez a "együtt élünk-együtt halunk" dolog - morfondíroztam.

- Nekem is - Aresa hangja egykedvűnek tűnt - de ez van. Azt hiszem, tudom is, hogyan sikerülhetett...

- Ne törd a fejed, én már rájöttem. Megkívántam Lucifert... És abban a percben lelkem a sötétség foglya lett.

- Igen... Én is valami ilyenre gondoltam... De most... Mennem kell. Már csak az, hogy kapcsolatba léptem veled, több erőmet szívja el, mint eddig szokott...

- Oké, tűnj el. Szedd össze magad, aztán remélem, hamarosan látjuk egymást.

- Ki tudja? - Aresa hangja titokzatossá lett - lehet hogy lesz rá mód, hogy lássuk végre egymást...

Ez volt a végszó. Aresa hangja elhallgatott, s ebben a pillanatban Lucifer is visszatért. Nem mondom, hogy valami nagy bátorsággal néztem az elkövetkezendők elé... Őszintén szólva, szerettem volna elmenekülni, ha lehetett volna... Hiába emlékeztettem magam, hogy ezt a pillanatot én már nagyon régen várom, valahogy mégsem úgy jött össze, ahogy annak idején százszor is elképzeltem...

Lucifer odalépett hozzám és végigsimított az arcomon.

- Légy üdvöz a Pokolban, Melissa... - mondta.

Nyeltem egyet. Azon gondolkodtam, hogy milyen kár, hogy nincs nálam kokain vagy speed, esetleg fű, mert az nagyon tudja oldani az ilyen feszült hangulatot...

Fogalmam sem volt, hogyan is kezdjem el. Egyáltalán, hogy nekem kellene-e kezdenem... Csak álltam és néztem Lucifert, és arra gondoltam, hogy normális esetben most megcsókolnánk egymást, de hol volt ez a szitu, a normális esettől? Közelebb léptem. Aztán még közelebb. Kifűztem a szexi bőrnadrágom fűzőjét, és lehámoztam magamról, amit a felsőm követett. Meg sem lepődtem azon, hogy a bőrcucc alatt nem viselek semmit... Felnéztem Luciferre. Csak most tűnt fel, hogy milyen magas. Alig értem a válláig...

- Mondd - szólaltam meg kissé rekedten - mondd meg, mit akarsz, hogy tegyek?

Nem válaszolt. Továbbra is csak állt előttem, mint egy szobor. Valóban. Azt sem láttam, hogy lélegzik... Egészen közel merészkedtem hozzá... Végigsimítottam a mellkasán... Felágaskodtam hozzá, és megcsókoltam a száját... A nyakát... Nyelvemet lassan végighúztam a nyaka ívén, a mellkasán, körbenyalogatva a mellbimbóit, majd a hasán kalandozva még lejjebb és lejjebb... Letérdeltem elé, s kioldoztam ágyékkötőjén a csomót, s míg a könnyű, selyem a földre hullott, ujjaim már körbe is fogták impozáns férfiasságát... Behunytam a szemem, mikor a nyelvemet is végighúztam rajta... Majd a számba véve a démoni szerszámot, próbáltam tudásom legjavát nyújtani... Gabriel nem egyszer jegyezte meg, hogy az összes nője közül messze én értek a franciázáshoz a legjobban... Nos hát, lássuk csak, mitől is őrülnek meg úgy a pasik...? Ami zavart, hogy nem volt visszajelzés. Fogalmam sem volt, hogy jó-e amit csinálok, hogy folytassam-e vagy hagyjam abba, vagy inkább harapjak bele a csuklómba és folyassam rá a véremet,esetleg késpengével hasogassam fel a combjaimat,vagy... Míg ezek az őrült gondolatok keringtek agyamban, egy pillanatra sem hagytam abba Lucifer kényeztetését, és egyszer csak... Mintha... Mintha meghallottam volna valami nagyon halk, zihálás-félét. Ugyanebben a pillanatban vasmarkok záródtak csuklómra, melyeket eddig a démoni férfi derekán pihentettem. Felnéztem, mert ez igenis fájt. És amikor tekintetünk találkozott... Ó... Hát az... Egyszerre volt félelmetes és izgató... Lucifer nyitott szájjal lélegzett, fájdalmasan markolta a csuklómat, és szinte eltépte a fejemet magától... Ahogy rám nézett... A Pokol Örök Tüzét láttam égni a szemeiben... Rálökött az ágyra, hogy majdnem a fejemet vertem bele a támlába, majd fölém ereszkedett. A szemeiben továbbra is ott égett az a tűz... A tűz, mely most engem készült magába nyelni.

- Felizgattál, Melissa... - mondta valami olyan nem evilági hangon, hogy ha eddig esetleg kétségeim lettek volna, afelől, hogy nem földi halandóval játszadozom itt, akkor most bizonyságot nyerhettem felőle, hogy nem. Viszont... Valahogy elillant a félelmem. Bólintottam.

- Az volt a szándékom - mondtam.

- Hogy merészelted? Soha... Érted, Melissa? Soha ne akarja megismerni egy halandó lány, milyen az, amikor Lucifer elveszti az uralmát az ösztönei felett!

Pislogtam. Szó se róla, megijesztett... Szemében villámok cikáztak, a teste olyan forró volt, mint a tüzes vaskályha, és egyre erősebben szorította a csuklómat, annyira, hogy azt vártam melyik pillanatban roppantja ketté a csontomat...

- Most már mindegy... - suttogtam - miért nem szóltál, hogy mit lehet tennem és mit nem?

- Most már mindegy... - bólintott ő is - az áldozat pedig attól áldozat, hogy elfogadom, amit adni akarsz...

- Úgy látom... Kicsit túl jól sikerült, amit akartam...

Sötéten bólintott. Lehajolt hozzám és vadul megcsókolt. Fogai a húsomba martak, tépte és harapta a számat, míg egyik kezével elengedve a kezemet, a combjaimat tárta szét maga alatt, és merítette bele vagy négy ujját szemérmem barlangjába, mely még nem volt felkészülve ilyen heves közeledésre. A fájdalom hirtelen és élesen lepett meg, vonaglottam és sikoltottam is volna bizonyára, ha a szám nem lett volna elfoglalva Lucifer démoni és véres csókjával...

"Nem is kell ide Samael - gondoltam - már ebben a menetben tuti kinyiffanok, nem bírom én ezt a szado-mazosdit... Bár...

A következő percben meglepetésként ért a kéj. Kinyitottam a szemem. A kezeim szabadok voltak, Lucifer pedig mélyen bennem volt ekkor, kezeire támaszkodva hevesen mozgott, szemei most csukva voltak, és... Még gyönyörűbbé tette az átélt gyönyör, amit az.. én... testem... Ahh! Ebben a percben minden gondolat elillant agyamból, mert a következő mozdulat olyan gyönyöráradatot indított el bennem, amit úgy éreztem, élve túl sem lehet élni, és ekkor... Igen ekkor élvezni kezdtem az egészet, és felvettem a Lucifer által diktált ritmust, csípőmet nekinyomva, biztattam őt még gyorsabb és keményebb mozgásra, és úgy látszik, nem csak ő, de én is elvesztettem a kontrollt, mert azon vettem észre magam, hogy vörös vonalakat karmolok a Pokol urának hátába, miközben extázisban fetrengve kiáltom a nevét... Elélvezek...? Most? Itt? Így? A kérdésre... Egy hatalmas, gyönyörteli sikoly volt a válasz. Az én sikolyom. Aztán elsötétedett előttem minden.

Amikor magamhoz tértem, még mindig ott feküdtem az ágyon, és Lucifer helyett, most egy hasonlóan gyönyörű, bár talán nem olyan szoborszerű, inkább élőbb, markánsabb vonásokkal rajzolt férfiarc nézett rám. A haja vörös volt, mint a legmagasabbra csapó lángok színe, a szemei keskenyek és bíborszínben izzottak, mintha mögöttük valami hatalmas máglya égne. A bőre is vöröses árnyalatú volt, és a karjain kétoldalt furcsa ábrák voltak beleégve.

"Samael - gondoltam - szóval, ő Samael, a Tűz ura. Most segíts Aresa... Hogy is van az a varázsének...? Én, Melissa a Tűz leánya, lángja engem meg nem éget... Te jó ég... Mindjárt hozzám ér, látom a szemében...