Az ajtó egy fáklyákkal megvilágított folyosóra nyílt, ahonnan szintén több ajtó volt a falba vágva. Ezek már nem hivalkodtak semmilyen díszítéssel, egyszerű fából volt mindegyik, vaspántokkal a derekukon. Remek. Melyik lehet Lucifer szobája?

Ahogy ott tétován vizsgálgattam az ajtókat, ismét nyílt a hátam mögött a bejárat. Majd be is csukódott. Hátrafordultam és egy nagyon meglepett, és meglehetősen csinos démonlánykával találtam szembe magam.

- Mit keresel te itt? - rivallt rám. Engem viszont a segíteni akarás és közelgő közös halálunk tudata, nagyon merésszé tett.

Hasonló pikírt hangnemben válaszoltam hát.

- Ezt én is kérdezhetném... Úgy tudom, a Nagyúrhoz csak a halandók léphetnek be bejelentés nélkül...

Elvörösödött.

- Igen, ebben igazad van, de nekem... Nekem nagyon fontos, hogy...

- Nekem is. Mi lenne, ha összefognánk? Te megmutatod, melyik a Nagyúr lakosztálya, én meg beviszlek magammal?

- Nem... - ijedt meg a saját merészségétől - nem, mégsem megyek be. Képes és hamuvá porlaszt, ha rossz hangulatban találom... De neked szívesen megmutatom, hova menj...

Szó se róla, megcsinálták nekem a kedvet ahhoz, hogy szemtől szemben álljak ezzel az igen szigorú uralkodóval... A démonlány rámutatott a bejárattal szemközti, legutolsó ajtóra, s már ott sem volt. Hát, én nem tudtam hová menni.. És különben is... Megígértem Aresa-nak... Isten neki! Lenyomtam a kilincset.

Ahogy kinyílt az ajtó, bentről őrületes forróság áradt kifelé, mely széllé változva, mintegy befújt engem egyenesen Lucifer elé. Aki igen csodálkozva méregetett engem, kényelmes karosszékéből, ahol éppen üldögélt, kezében vaskos könyvet tartva. Valószínűleg éppen azt tanulmányozta, mikor rátörtem.

- Mit akarsz tőlem, halandó? - kérdezte és letette a könyvet - nincs szokásban, hogy csak úgy...

- Tudom... - hajtottam le a fejemet - de... egy barátom bajban van, és nekem... úgy éreztem, ha tudok segíteni, akkor... Segítek.

- Értem... De ehhez minek kellek én?

Sóhajtottam.

- Az a barátom jelenleg a te büntetésedet nyögi, Lucifer Nagyúr... - mondtam merészen, teljesen elfelejtve Aresa tanácsait. Felnéztem a Pokol urára, és - remegve ugyan - de álltam kutató pillantását.

- Azért jöttél, hogy a szabadulásáért könyörögj?

- Azért jöttem, hogy cserébe a szabadulásáért, felajánljam magam...

- Áldozatot adsz, halandó?

- Melissa - dacosan néztem Lucifer szemébe. Kezdett elegem lenni abból, hogy senki nem szólít a nevemen. Pedig van. És ha most ezért agyonsújt egy villámmal, esetleg engem is bevág Aresa mellé egy hasonlóan finom kis wellness fürdőbe... Ám legyen. De nem tette egyiket sem. Hanem továbbra is csak kutatva nézett rám.

- Melissa? - kérdezte sokára.

- Igen. Melissa. Ez a nevem.

Csönd. Engem kezdett már idegesíteni, hogy csak néz és nem tesz semmit. Arra gondoltam, vajon Aresa meddig bírja még... És hogy tényleg várnom kell most az idők végezetéig, míg kegyeskedik elfogadni, vagy elvetni az áldozatot? Hirtelen felállt, s az ablakhoz sétált. Kint már sötét volt, és - Hold nem lévén - furcsa, csillagokhoz hasonló égitestek látszottak a tintakék égen, melyek szintén hasonlóan halovány fényt árasztottak. Ezeket a "csillagokat" nézte elmerülten egy darabig, majd megszólalt.

- Pontosan hét eon telt el azóta, hogy egy halandó feláldozta magát a Pokol egy teremtményéért...

Aha. De vajon ennek mi köze ehhez a dologhoz?

- Az a lány nem lett boldog választottjával - nézett hirtelen rám - senki sem fogadta be őket... Sem itt... Sem pedig a fenti világban. Örök kitaszítottság lett osztályrészük, és végül... A lány maga kérte démon szeretőjét, hogy ölje meg... A démon teljesítette a kérést... Majd ő maga is az Örök Tűzbe vetette magát, nem tudván tovább elviselni a létezést szerelme nélkül...

Pislogtam. Ez nagyon szép és megható történet, de... Nem igazán illik ide. Itt nem szerelemről van szó, hanem...

- Szereted azt a démont, Melissa?

A hirtelen feltett kérdéssel először nem is tudtam mit kezdeni, aztán... Elkezdtem gondolkodni rajta... Hát... végülis... aggódom érte, és sajnálom, hogy szenved... Hát, fogjuk rá, hogy szeretem.

- Igen - válaszoltam, miután végiggondoltam a fentieket.

Lucifer visszafordult az ablaktól és komolyan nézett rám.

- Jól gondold meg, Melissa. Az áldozatod nagy veszteséggel jár... Mert nemcsak a testedet, hanem a lelkedet is felajánlod ezzel... Abban a pillanatban, hogy a tested magába fogad engem, a lelked örök időkre a Pokol része lesz...

- Úgy érted... Hogy elkárhozom?

Bólintott.

- Soha nem lesz lehetőséged újra születni, és folytatni azt, amit elkezdtél... Hogy végül ráismerve létezésed értelmére, a magasba törhess, vagy a földön maradhass ha úgy akarod. Nem. Halálod után ide kerülsz, és innen semmilyen áldozat, vagy varázslat meg nem szabadít többé. Vállalod ezt, azért a démonért? Ér ő neked annyit?

Hallgattam. A rohadt életbe, Aresa... Te aztán jól behúztál a csőbe. Arról nem volt szó, hogy a lelkemet is... El kell adnom... Vagy... Gondolkodjunk csak. Nem... adtam már el... a lelkemet... amúgy is...? Aresa-nak... Hiszen, hogy kapcsolatban állunk... Az már... Az már azt jelenti, hogy fél lábbal már a Pokolban vagyok. Ő a démoni énem? A fél karomat odaadnám, ha megérthetném pontosan, hogy ez mit jelent... De vajon mikor... Mikor tudott közel férkőzni egy démon hozzám? Jó, nem vagyok szent, de azért... Melyik volt az a pillanat, amikor... Amikor ez az egész rémálom elkezdődött? "emlékezz csak Melissa... - susogott a fülembe ekkor egy halk, gúnyos kis hangocska - abban a pillanatban eljegyezted magad a sötétséggel, ahogy életedben először megkívántad a Pokol urát..."

Megkívántam? Mikor? Óóóó... Igen... Most már emlékszem... Mikor a "Jéghegyek népe" c. könyvet olvasva, eljutottam ahhoz a részhez, amelyben Lucifer szerelméről írnak... Igen. Megkívántam a Pokol urát. Nos hát, most megkapom érte a büntetésemet. Mindegy. Aresa-nak élnie kell! Most már csak azért is élnie kell! Csak azért is megmentem... Felszegtem a fejem.

- Aresa-nak élnie kell - mondtam ki hangosan is - vállalom. Vállalok mindent.

Lucifer gúnyosan elmosolyodott.

- Ó... Vállalsz mindent? Rendben... Akkor mit szólnál hozzá, ha nemcsak nekem szolgálnál... Hanem annak is, aki utánam a második leghatalmasabb itt?

A második leghatalmasabb... Úristen, ki lehet az???

Lucifer látta szememben, hogy nem vágom, kiről lehet szó.

- Aresa is az ő gyermeke...

Na, ekkor leesett. Ez nem lehet más, csakis Samael, a Tűz ura. Mivel Aresa tűzdémon, kézenfekvő, hogy hozzá tartozik... Na ez cifra lesz. Aresa szerint a tűzdémonok halálra égetik a halandókat az érintésükkel... Bele sem akarok gondolni, mit tehet velem az, aki megteremtette őket... Mindegy. Most már nem visszakozhatok...

- Rendben. De cserébe... Én is kérhetek valamit?

Felvonta a szemöldökét.

- Most azonnal engedd el Aresa-t. Kérlek. Ne szenvedjen már tovább... Én úgyis a tiéd leszek, akár halálra kínzod, akár nem. Ráadásul... Ha ő meghal... Akkor én is követem, és neked semmi, de semmi hasznod nem lesz az egészből...

Továbbra is felvont szemöldökkel méregetett.

- Azt akarod mondani... Hogy kapcsolatban álltok?

- Igen. Mint ahogy azt már többször próbálta neked elmondani, csak nem hittél neki. Igaz, nem tudom, hogy van ez itt, de... Az emberek világában lehetséges... Hogy két lélek annyira egy hullámhosszon legyen, hogy örök időkre szóljon köztük a kapocs... Persze... Az nem ennyire misztikus...