Konnichi wa! Be... kell... valljam... Alighanem... Aresa... igazat mondott. Gomen nasai... Ha... kissé érthetetlen lesz a mondan...dóm... De... Brrr... Ez a fázás is... Megyek, hozok még egy takarót...

Na. A suliban nem bírok... koncentrálni. Nem tudok... kikerülni egy villanyoszlopot. Nem... fogom fel a kérdéseket, amiket hozzám intéznek. Belassultam. Leszedáltak. Aresa, az a ribanc, ópiumot, vagy heroint nyomdos magába, ez hóttziher, vagy mákteát vedel literszám... Mástól... Nem lehet ennyire... Málé az ember. Hédi már a kést sem meri a kezembe adni. Főleg, mikor a múltkor nekiálltam - a krumpli helyett - az ereimet nyiszálni...

Gabriel minden randin jeges teával és forralt borral itat - ezután érzem csak valahogy magam - aztán bemegyünk valami nagyon... meleg helyre, mert csak zsúfoltságban és minimum ötven fokban tudok létezni mostanában. Meg is jegyezte, hogy egyedülálló élmény... volt... A harminc fokos vízben kufircolni - ellenkező esetben azonnal beájulok. És fázom. Rettenetesen fázom. Éjjel-nappal. Hat pulóverben és nyolc takaróval. És a legborzasztóbb az egészben, hogy érzem... Ahogy hűl ki a testem... Most is... Ahogy itt ülök, ráz a hideg... Remegek. Ujjaim reszketnek a tűzforró bögrén, melyben a frissen főzött tea száz fokon gőzölög... Másnak égetné a torkát, csípné a szemét... Én... Totál... langyosnak... érzem... Hideg van... nagyon... hideg... és hozzá... Aresa tébolyodott sikoltozása a fejemben...

Hideg... van...

Hédi hullafáradtan lépett be a közös lakás ajtaján. Agyában számadatok és bebizonyítandó tételek hemzsegtek, a közelgő ZH főbb pontjai. Úgy döntött, egy jó kis forró fürdő és tea után bevackolja magát az ágyba és nekilát a tanulásnak.

"Milyen csönd van - mormogott magában, míg lerúgta hótaposóját és kigombolva kabátját, felakasztotta a fogasra - igaz, Laura ma hittan oktatásra ment, de... Lissa mindig kidugja a fejét, ha kulcscsörgést hall... Ma randi napja lenne?"

Tűnődve lépett beljebb, a könyvekkel telitömött aktatáskát nyögve cipelte a hóna alatt, alig várva, hogy letehesse. Ekkor Melissa szobája felől irtózatos robaj hallatszott. A táska hatalmasat puffant a földön, Hédi mindenről megfeledkezve rohant be barátnőjéhez. Fel a galéria lépcsőjén... Ahol meglepő és riasztó látvány fogadta. Melissa holtsápadtan feküdt a földön, kezében félig telt teásbögrét szorongatva; mellette a felborult kameraállvány és a még mindig zümmögő kamera. Hédi kinyomta a zölden villogó "szemet".

"Kész szerencse, hogy padlószőnyeg van - gondolta - Lissa most vehette volna meg az unokanővérének... De miért is ilyeneken agyalok?! Orvost, azonnal!"

Leszáguldott, a lépcsőn, vissza az előszobába a telefonhoz. Míg a kapcsolásra várt, idegesen állt egyik lábáról, a másikra. Mit is mondjon? Úgy döntött, a tényeket közli szárazon. A mentőközpontos még feltett néhány kérdést... Azt a húsz percet, míg a mentőcsapat oda nem ért, Hédi folytonos fohászkodással töltötte. Lissa... Ha lehet, ne halj meg....

Elájultam? Észre se vettem. De most vajon hol vagyok? Fehér minden... És ez a rácsos ágy... Jesszus. Kórház? Fejemben egyfolytában Aresa sikoltozik. Most először gondolok rá szeretettel és féltéssel. Mint egy ikertestvérre. Persze, ez az "iker" zavarba ejtően sok mindent tud rólam, míg viszont én semmit róla. Hol itt az igazság?

- Melissa... Most már elhiszed?

- El...

- És segítesz? Mielőtt mind a ketten itt hagyjuk a fogunkat.

- Segítek...

- Hurrá... Akkor...

- De... Aresa... Hogyan segíthetnék?

- El kéne menned Lucifer Nagyúrhoz - sóhajtott.

- Hmm...

- Ne kéjelegj. Bár... Éppen azt kéne tenned, amit olyan nagyon akartál...

- Ó... Arra gondolsz, hogy...

- Pontosan. Elmész hozzá, és felajánlod a testedet számára. Találóan fogalmaztál... A Nagyúr nem veti meg az új húst. Kivált, ha egy halandó lány zsenge, szűz teste az...

- Ok. De egy bökkenő van.

- Ne idegesíts...

- Már nem vagyok szűz.

- Ja, azt tudom... Az annyira nem is lényeges.

- Na várj csak. Honnan tudod?! Aresa, csak nem... Olyankor is...

*elhaló kuncogás*

- Akkor értettem meg, hogyan szövődhetett köztünk kapcsolat. Sok tettedben magamra ismertem.

- Na ácsi. Ha most azt mondod, hogy kukkoltál engem és Gabrielt, miközben szeretkeztünk...

- Az nem olyan "kukkolás"... Mindössze jelen voltam én is.

- Mindössze... Kösz.

- De most... Jaj, ne megint kezdődik... Fááááj!

Iszonyatos fájdalom mart belém ebben a pillanatban. Összerándultam, azt hittem, meghalok. Sajnáltam Aresa-t. Igazán nagyon sajnáltam. Szegény... Mit kell kiállnia ezért a hülye felemás helyzetért...

- ... szóval nem a kefélésről van szó - hallottam megint a nyugodt, alt hangot, mely most kissé fátyolos volt - illetve nem olyan értelemben. Tehát elmész Lucifer Nagyúrhoz és illedelmesen felajánlod magadat. Ha megkérdi - és csak akkor! - hogy mit kérsz cserébe; miért adod az áldozatot, azt feleled: Aresa szabadságáért. Ennyit mondasz, és nem többet.

- Rendben. És aztán?

- Vársz.

- Aha. De, Aresa, mi van ha nem kérdezi meg?

- Akkor meghalunk. Mind a ketten - hangzott a velős válasz, meglehetősen fájdalmas hangon.

- Ha lehet, kihagynám...

- Én is így vagyok vele...

- Aresa...

- Hm?

- Miért dühös rád Lucifer?

- Mert beleszerettem egy halandóba. És mert feljárok a Felszínre.

- Ez olyan nagy baj?

- Na hallod? Mivé lenne a világ, ha a démonok csak úgy grasszálhatnának itt? Amúgy meg... Halandót szeretni... Csak a Nagyúrnak van meg a joga és képessége hozzá. A fehér köpenyes öregtől kapta még az idők kezdetén... Még a démonok sem léteztek akkor...

- Fehér köpenyes? Te most Istenről beszélsz?

- Ja, ti Istennek hívjátok? Nálunk ki, hogy...

- Várj. Azt mondtad, képesség is kell hozzá.

- Ja. A mi testünk... A démonok teste... Veszélyes a halandókra. Az enyém például... Halálra égeti azt, aki meg akar érinteni...

- Hű... Hát ez iszonyú...

- Az. Ezért vágytam mindennél jobban egy halandó testre. De úgy látszik valamit elszúrtam. Nem a testedet vettem célba... Hanem... A lelkedet. És most örök kapocs van köztünk.

- De... Nekem úgy tűnt, mintha testet tudnánk cserélni...

- Ja. De csakis a Pokol világában, máshol sehol.

- Szóval nem jutottál sehova.

- Nem... De... Azért...

Aresa hangja hirtelen elhalt, s mikor újra szólongatni kezdtem, a válasz egy gyötrelmes sikoly volt. Úgy véltem, a kedélyes csevegésre a kínzások szüneteiben kerülhet sor, de kis idő múlva kezdődik az egész elölről.

- Siess...! - nyögte Aresa néhány pillanattal később - már... nincs... sok.. időm...

- Jó, de hogyan? Hogy jutok le hozzátok?

- Használd... Az... árnyék... testet...

- Árnyék... test?