*Lissaa! Már mondhatod! *

"Miii, már megy?! Rohanok! (dobogó léptek zaja. Fékcsikorgás - effekt - zihálás)"

Nna. Itt vagyok. Izé... A nevem Fekete Gyöngyvér Melissa - ebből a Melissát használom. Születtem Budapest, élek Budapest. Járok egyetemre - néha mellé. Leszek: filmkritikus-esztéta; "nyelem-az-éhkoppot-irodalmár. Ha. Elvégzem. Az. ELTE Bölcsészkar Magyar-esztétika-film szakot. Bocs a tőmondatokért, csak nem kapok levegőt *zihál* Húúúúúú... Sokat futottam, míg felértem... Na. Folytatom. *mély levegő* Szóval a fenti egyetem másodéves hallgatója vagyok, egy budapesti, ósdi bérház második emeleti lakásában lakom - harmadmagammal - és, nem mellesleg, anime-manga rajongó vagyok. De tényleg. Több száz DVD-m van zsúfolva animékkel, és a könyvespolcomon a szakkönyvek mellett, szinte csak mangák sorakoznak és...

- Khm, Lissa, ezt talán nem kéne ennyire részletesen...

- Bocs, Hédi, elragadtattam magam... Akkor visszaveszek.

Szóval, aki az előbb közbeszólt, ő az egyik lakótársnőm, Balogh Hédi, szintén ELTE, csak ő TTK-s. Matek-fizika szak. Jól összeillünk: ő a száraz és egzakt tudomány, én a bohém művészet. Különben középiskola óta ismerjük egymást. A harmadik lány hirdetés útján csapódott hozzánk, nem ismerjük annyira, olyan se hús, se hal. A pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem kihelyezett pesti tanszékére jár (ez egy református egyetem egyébként), teológiát hallgat meg magyar történelmet, de amúgy meg buddhista. :) NAMASZTÉ! (izé, ez egy szankszrit köszönési forma volt, azt jelenti: "köszöntöm benned az Istent). És azért, mert most ő is megjelent... *integet*

- Helló Laura! Nem is tudtuk, hogy itthon vagy... Éppen videonaplót készítünk...

- Aha... *Laura el*

Na, most hallottátok ezt az enyhén unott tónust? Komolyan mondom, néha fogalmunk sincsen Hédivel, hogy mihez is kezdjünk vele... De nem is erről akartam beszélni. Hanem... *ráncolja a homlokát* Most éppen nem jut eszembe. Mindegy. Majd legközelebb. Pá!