Hogy tudd…

Gyújtsd meg gyertyád a tűzhányó szikrájával

Szedj csokorba havasi gyopárt,

Táncolj mezítláb az első friss havon,

S megérted:

Milyen extra dolog szeretni téged.

Bagolyposta

Hussanj Hedvig

Hatalmas hóbagoly

Havas tájakon

Huhogva hussan

Hóvirágot hoz

Hószín horgas csőrében

Hallhatatlan postás

Hussanj Hedvig!

Hideg szelek szárnyán

Vidd a híreket…

Ars? Poetika?

Soraimat nem én rovom

Táncolok a sok-sok romon

Nevetve sírok a kínokon

S várom a hideg Éjszakát…

Maximus

Esőcseppek másznak szívemben

Tovább záporoznak a könnyek

Miértje mindig valami

Zavart érzés mely

Itt lappang a testben

Lélekben még „ott” vagy

De az agyaddal érzed

Még „itt” kell egy kicsit kibírnod

Hogy tiéd legyen

A világ minden gyémántja

Arc és Poétika

Azt mondtad, verset te sem tudsz írni

Mert sose ettek tenyeredből a szavak

Csak rád morogtak, elfutottak melletted

Mert te pórázzal közelítettél feléjük

És ők nem szeretik a bezártságot

A hangok szeretnek téged és engem is

Körbefonnak nem eresztnek

Nagy hálót szőnek közénk

Hogy soha többé ne lássuk

Elrontott életünket lecsorogni a Nagy Kanálison

Pillanatkép

Az édes alkony hajnalpírja

Megcsillan a járdára dobott cukrospapíron

Ezüst hajszálvékony pókhálószövedék derengi be

A poros csatornarácsot

Mintha reggel lenne

Pedig az este már itt trappol nehéz

Szöges bakancsban ablakom alatt

S én csak hallgatom csodálkozva

Ahogy

A Halak és Angyalok dalolásznak

A sosemvolt Trónus előtt…

Talán már sose virrad meg ezután

Karma

Hiába kapaszkodsz

Elképzelt emlékeidbe

Hiába akarod

Hogy ő is szeressen

Hiába áltatod magad

Hogy jelent neki valamit

Hiába vágyod

Hogy ő is keressen Téged.

Mert

Két világban éltek

Két párhuzamos vagytok

Mely nem találkozik soha.

A Végtelen meg olyan messze van

És lehet soha nem értek oda.

Két világban éltek

És nem fér össze a másik

Az egyikkel és egyikkel a más

És úgy érzed

Csak a Halál lehet a megoldás

Két világ

Mely nem látja egymást

Két lélek

Mely nem találja egymást

Két szív

Mely egyszerre sosem dobban

Két test

Mely sosem fekszik egy sírban

Kárhozatban, bűnben éltél talán valamikor

Hogy most a Bírák

Ezt a büntetést rótták ki rád:

Hogy tudod, te az övé vagy

S látnod kell ahogy,

Elmerül valaki másban,

S tán örökre magadra hagy.

Fohász

Ó, én szép angyalom

Most minden bajom-gondom

Rád zúdítom – cipeld Te.

De mégse, mégse

Mert tudom

Ha válladra veszed

Gondom-bajom

Leteper a mocsokba

Ócska nyomokba

Szád tele homokkal

Ember leszel Te is

Tele búval-bajjal

Pedig én nem akarom

Hogy Te itt most meghalj

Repülnék én Veled

De mindig küzdök az Árnnyal

Ó, én szép angyalom

Ne légy ember értem

Maradj Te csak, aki voltál

Igazi angyal, nagy, pihés szárnnyal

Sappho a szövőgyárban

Ó, Anyám!

Nem csattognak most a gépek…

Mert hogy’ is gombolyíthatnám föl

Sokszínű fonalát éltemnek

Mikor a Szerelem szava hív

S én áldozni a szép Aphrodité

Lábához térdeplek

Gyönyörök forrásából kéjnedveket hörpölni?

Jobbra az első hajnal

Akkor éjjel

Mikor nappal volt

S a vízcsobogásban a te nevetésedet hallottam

Akkor éjjel

Mikor hajnal volt

S a kinti zörejekkel egybefonódva

Csengett hangod az agyamban

Akkor éjjel

Mikor meghalt mindent remény

Akkor éjjel

Mikor új életre ébresztett a Fény

Akkor éjjel

Rájöttem:

Te csak álom lehetsz

Tétova tünemény.

A Lázadás fokozatai

Ha kétségbeesetten menekülsz

Mert úgy érzed megőrülsz

Ebben a világban mit a Pénz mozgat

S úgy gondolod felcsapsz

Számítógép-kalóznak

Mert valamit tenni kell

Elvégre te vagy a Lázadó

Gondold el: semmi jó

Nem sül ki ebből.

Szökni azt kell, nem tagadom,

De nem autón- álomfogaton

Törj át a Nagy Kék Falon

Ha te is rohannál vakon

Bele a Végtelenbe

Mert érzed még ott is jobb a Semmiben

És hited már elvesztetted

A hazudott idillben

Lassúdj!

S gondold el: vajh’ hova rohan a többi?!

Szökni persze kell, nem tagadom

De nem űrhajón – álomfogaton

Legyél te az ki áttör

A Nagy Kék Falon

S eljut Odatúlra a Valón innen…

Felkészültél az útra?

Még nem?!

Úgy; hát pihenj.

Memento

Amikor tükörbe nézek

Az ő arca néz rám

Az ő szeme csillog…

Ilyenkor úgy szeretnék sírni

De nincsenek már könnyeim

Minden gyémántot elvitt a Tél.

A világmindenség morzsái

Víz-haiku

Ha elbűvöl a Tenger határtalansága

Mit érzel, mondd a szívedben

Mikor az Óceán hömpölyög előtted?

Föld-haiku

Elringat és elaltat.

Növényt nevel hátán

Szelíd vadakat.

Mindent tud. Bölcs.

Nyugodt és hallgatag.

Tűz-haiku

Láng lángol lobogva.

Levegő-haiku

Langy szellő simogatja arcod…

S lám ez a szellő olykor hegyeket hord el

Liber Aequinoctii

Sötétség nyisd ki könyvedet

Hadd lapozzam fel

A hamuszürke oldalakat

Ahol megjósolják a Végtelent

Még valahol az Idő kezdete előtt…