Boszorkánykör

Jöjj, Démon

Ha hívlak,

Égess el,

Nekem ez a test,

Már nem kell

Jöjj, Démon,

Ha hívlak

Édes-bűnös vágy

Éget érted

Égess el,

Áldozz fel,

Nekem ez a test,

Már nem kell

Jöjj, Démon,

Ha hívlak

Vigyél magaddal,

A Te hazádba,

Hol az álmok laknak

Égess el,

Áldozz fel,

Nekem ez a test,

Már nem kell

Samhain éjjele…

Hűvös a Hold szele…

Pogánykörbe,

Varázsködbe

Belépsz-e?

Merész e vágy?

Nem az,

Csak helytelen,

De épp a bűne miatt

Kell nekem

Jöjj, én Lordom

Hívlak,

Égess el,

Áldozz fel,

A Pogánykörben várlak

Hogy együtt égjünk

Kerridwen katlanában…

Káin ébredése

Káint megjelölte az Úr

Kivetette a föld magából

Vethet, de nem arathat

Mindent elvett tőle

Az ösztönön kívül

Pusztában búsan bolyongva

Káromolja az Urat

Jelet visel homlokán

Nem leli az utat

Jön az Éj, a puha lelkű

Eljő Lilith, a puhaléptű

Fejére teszi kezét

Felajánlja vérét

Káin új jelet kap:

A halhatatlanét.

Ősi rítus, ősi szenvedély

Dobol a vér, a vér, a vér…

Virrad. "Hol vagy bűnös lélek?"

Raphael így kiált.

Káin, éppen ébred.

Nem, köszöni;

Nem kéri a halált!

Új jellel homlokán

Új szentírás nyomdokán

Vámpírokat teremt

Kiket vére éltet,

S egy új Rend…

Jaj, az Úr seregének…!

Nox

Szédítő szerelem

A mosolyom - halvány

Két pici, tűhegyes fog

A halálom - tévedés

Sárgán izzó szemek

A magányom - szenvedés

Fehér bőr

Utam egyedül járom

Kőkoporsó

És fehéren izzó láng az álmom

Lidércfény

Lobogó lidércláng hívogat

Életbe-halálba

Lobogó lidércláng csalogat

Az életen túli világba.

Szívem is lángra lobbant

Őt pillantva, csak egy percre meg

Gyönyörű, sudár hajadon - ott Túl:

Lobogó lidércláng, haja

Szeme sötét, mint az éjszaka…

Áttörtem, áthágtam a Kaput,

Érte, a tündefényért,

De, ó, ebben a világban

Ő a lehunyt szemeit soha nem nyitja fel

Teste mozdulatlan

Hiába hívom, szólongatom:

Lidércláng, én szerelmem

Jöjj vissza hozzám!

Lidércláng, én életem

Nyisd fel sötét-éjszemeidet

De csak sóhajtását hallom;

Csak a hangját hallom:

Én már örökre veled maradok

Szívedben-agyadban

Már örökké ott leszek,

Ahol a lelked van…

Nem fáj már semmi

Nem érzek semmit

Csak a sötétséget látom;

Lámpással kezemben, a mocsár felé,

De:

Nem ég ott már semmi láng

S együtt süllyedünk alá…

Lidércláng, én kedvesem,

Elhoztad nekem a Halált.

A rítus

Még! Még! Még!

Hadd halljam hörgésedet,

Szerelembe oltott kínjaidat

Hadd halljam halálsikolyaidat;

Fogaim húsodba marnak

Torkomon át áramlik

Bíbor folyama az Életitalnak

Enyém a véred

Enyém a lelked

Enyém életed

S enyém - halálod is immár

De újra visszakapnád

Hogyha te is innál

Véremből, mely az Ősöktől való.

Pogány rítus ez, melyet még halandó

Át nem élt soha

Akarod?

Habozhatsz egy pillanatig még;

Aztán a Halálnak adlak,

S hűlő testedet, elfedi a moha.

Igézés

Szemeid csak engem lássanak

Szád, csak engem csókoljon

Tested forrjon össze az enyémmel

De szerelmet nem adok

De szerelmet nem kapok

Ölelkezünk…

Néma kőszobrok a Hold fénye alatt…