Lenyomatok

Átvirrasztott éjszakákon

Újra meg újra átlépni

A végtelen tükörajtókon

Fénytelen folyosókon

Várni az el nem következőt

Szüntelen a fény nyomában

Soha utol nem érve azt

S kergetünk képtelen vágyakat

Helybenfutunk untalan

És felsírunk az első percben

És zokogunk az utolsóban

Látni véljük a láthatatlant

Kapaszkodunk a semmibe

És rohanunk inunk szakadtáig

Ragaszkodva az örökléthez

S az ébredéskor…

… nevetve temetjük álmaink

Benned élek

Csak ülök

És magam elé nézek

Érzem

Újra érzem

Lassan szivárognak

A sarokból a képek

Átélek

Átlépek

Torzat és szépet

Füstként gomolygok

Csak önmagamtól félek

Látomásaim mögül

Téged nézlek

És azt hiszem

Csak benned élek

Lenyomat

Lemeztelenített aggyal

Várom az istenek harcát

Lángoló viharok fényében

Halhatatlanok táncát kilesem

Megtagadom féregként gyűrűző kínjukat

Takaróm alatt kuporogva

Üvöltök meséim szőnyegeire

Ébredéskor pokolba kívánva

A hazug gyermekkor naivságát

Mert minden napom lenyomata

Egyszerre él bennem

Nem mi a jövőm

S régen mivé lettem

Éjjel

Éjjel nyíló szakadék

Bennem

Alján ott kuporgok én

És a megfoghatatlan

Együtt zokogunk

Némán

Könnytelenül

Az ösztönös félelem dobolása

Elvegyül távolodó kiáltásaimmal

De nem sikoltok

Mikor rám tör a csend

Érintés

Egy érintés

Egy szó

A pillanatot a végtelenbe nyújtja

A magával ragad

Láthatatlan kezek közt

Boldog vergődés

Egyhangú hang

Baráti kézfogás

Üres tettek

Amiket sohasem felejtek

Címkék

Fiókok

Akták

Falak és megszürkült téglák

És köztük valahol

Ott vagyok én

Aranypor

Sárban hagyott nyomom

Fikarcnyi jelenkor

Jelenések mindenütt

S méreg…

…meg aranypor

Alku

Dagadt kalmár tartja markát

Zsebében ezer élet

Pofámba vágja mocskos hatalmát

De sohasem tudja meg…

… Mire valók a mesék

Mert álmokat majszoló isten…

Szétszórva néhány lepkeszárny

Repedt gyöngyök emlékezete

A jelenések jelentése

Már jelentéktelen

Gyászruhás szivárvány

Sóhajunk a város felett

Beteg világban

Csendes tapsvihar

Romos bérházak

Rések

Repedések

Szél cikázik az asztalok alatt

És vakolattal együtt pereg a remény

Mert álmokat majszoló isten az idő

Letörli minden arcvonásunk

El!

A homályt két marokra fogni

Eltelni kékkel, feketével…

Mert újra menni kell,

Gyógyulni, lélegezni…

Nem tudom, nem értem…

… valami megmagyarázhatatlan taszít

Tovább!

Tovább!

Most ne érintsen

Ne szóljon hozzám senki sem!

Tovább!

Tovább!

Torkomat égető szavaktól űzve

Tovább!

Tovább!

Távolabb!

Késpenge most a fény…