Videonapló

Veselé Vianoce! Ja... Bocs, ez nem egészen illik ide... Na akkor fussunk neki még egyszer...

Good Morning Everybody! (na, így már jobb...) Jó sokáig nem találkozhattunk, igaz? A kihagyott idő alatt én bizony kórházban fetrengtem, meg néha magamon kívül, vizsgáltak jobbról és balról, de nem tudták kitalálni, mifene bajom lehet, mint ahogy azt sem, mitől lettem hirtelen jobban. Én persze, tudtam, de hallgattam, mint a sír... Nem akartam elmegyógyintézetbe kerülni.

Nos... A Pokolban átélteket, ahogy hazaérkeztem, bevéstem a nagyon titkos naplómba, tehát azt nem osztom meg itt élőszóban, aki akarja, majd elolvassa a halálom után... *gúnyos hang: na, mert persze majd kiadják a memoárodat...* Miért ne? És különben is... Ne szólj közbe. Folytatom.

Ami a lényeg: azóta Aresa nem szólalt meg a fejemben. És - mondjam, hogy sajnos? - meg sem látogatott. Mintha megriadt volna a vallomásomtól... Persze, lehet hogy én is megriadtam. (gomen, még sosem vallottam lánynak szerelmet. Úgyhogy, sorry, ha egy kicsit megviselt a dolog) De most már minden rendben - lenne - ha... Ha tudnám ott folytatni az életemet, ahol a pokoli incidens előtt abbamaradt. De nem tudom.

ad 1. - Gabrielt el nem tudom viselni. Igaz, eddig sem lángoltam érte, de az érintését szerettem, a tehetségét csodáltam, és remek, világmegváltó beszélgetéseket tudtunk abszolválni, ha ahhoz volt épp kedvünk. Az ágyban is egészen jól megértettük egymást, mint ahogy azt már az elején elmeséltem... Most pedig... Idegesít még a jelenléte is, arról pedig, hogy hozzám érjen akár csak egy ártatlan simogatás erejéig is... Szó sem lehet. És már beszélgetni sem tudok vele úgy, ahogy régen. Valami megváltozott bennem végérvényesen, és ebbe a változásba nem fér bele ez a srác. Sajnálatos... De ez van. Viszont, ahhoz valamiért gyáva vagyok, hogy megmondjam neki: vége. Talán attól félek, kiderül, hogy ő mégis csak szeret engem, és megbántom... Viszont ez, hogy hovatovább bújkálok előle, ez nem tudom, hová fog vezetni...

ad 2. - a suli dögunalom lett számomra. Hogy miért és hogyan, ne kérdezzétek, de valahogy nincs kedvem azon ábrándozni, hogy miért írták jambusban az Edward királyt, és hogy mit jelentett Petőfi híres verse igazából, hogy miért is nem akart ő "ágyban, párnák közt halni meg...!" Hát még az esztétika... Hogy mi a giccs, a művészeti szépség, hogy miért szép, a szép és efféle baromságok... NEM ÉRDEKEL!!!

Jelenleg halasztok. És próbálom eldönteni, hogy akkor mégis, mi a fenét akarok is kezdeni az életemmel... Mostanában nagyon sokat akarok egyedül lenni. Rajzolgatok... Hédi szerint, nem rosszak. (ő az egyetlen, akit közel engedek magamhoz mostanában) Ő az egyetlen, aki talán megért...

- Úgy hiszem, holtpontra jutottál Lissa - mondta egy szombat estén, miután halálra bőgtük magunkat a Kenshin OVA második részén, és én azon kezdtem el filózgatni, hogy hát mi is az élet értelme...

- Holtpont? - meredtem rá barátnőmre - hogyan érted ezt?

- Hogyan? Bujkálsz a barátod elől, unod a sulit, naphosszat csak ülsz és meredsz magad elé, már mindenkit elmartál magad

mellől, akivel eddig szerettél együtt lenni, kivéve engem, és furcsa tekintettel méregeted Laurát... Talán úgy érzed, elbasztad valahol, és most arra próbálsz rájönni, hogy hol is... Ezért mondtam, hogy holtponton vagy. Esetleg... Bár ez elég furcsa lenne nálad... Szerelmes vagy. Reménytelenül.

Nyeltem egyet.

- Ezt... Honnan... Veszed?

Elnevette magát.

- Úgy, hát tényleg erről van szó?

Megráztam a fejem.

- Dehogy... Csak...

- Ugyan, Lissa. Ezer éve ismerlek. Tudom mikor hazudsz. Most pedig hazudtál... Na ki vele, ki a szerencsés szerencsétlen?

Öntsd ki a lelked Hédi néninek, aztán nyomás vissza a suliba! Esetleg megpróbálhatnád még egyszer a Képzőt... Hátha csak egy elmebeteg pillanatukban utasítottak el... Mert szerintem... Van tehetséged a rajzoláshoz...

Sóhajtottam. Ha ez ilyen egyszerű lenne Hédi lelkem...

- Jól van - mondtam dacosan - Igen. Szerelmes vagyok. De ha elmondom a szitut, tuti kiakadsz és elmegyogyóba akarsz majd záratni.

- És ha leteszem a nagy esküt, hogy nem? - a szemében kíváncsiság csillant. Nos valóban, fura voltam még én is magamnak... Az általános óta nem voltam szerelmes senkibe... Kivéve persze, az anime hősöket.

- Nos... Az egész ott kezdődött, hogy... - azzal előadtam az egész képtelennek tűnő történetet, kezdve Aresa első megjelenésével, egészen a szenvedélyes szeretkezésünkig és az én vallomásomig bezárólag.

Amikor befejeztem, Hédi sokáig hallgatott. Kutatva nézte az arcomat. Most ő sóhajtott.

- El kell higgyem - mondta tétován - nem látok semmit rajtad, ami arra utalna, hogy át akarsz vágni... Őszinte vagy. Nagyon is...

- Igen, Hédi. Ez az igazság. Ha vigasztal, először én sem akartam elhinni.. De... Amikor azok a fura rosszulléteim kezdtek lenni... Egyébként te mire gyanakodtál, miért kellett engem kórházba vinni?

- Őszintén? Azt hittem, valamilyen tiltott szerrel mérgezed magad - mondta Hédi komolyan - ahogy kinéztél... Még a heroint is el tudtam képzelni...

- Kösz.

- Te kérdezted - szabadkozott.

- Oké. És? Mi a véleményed?

- Már mondtam. Az én racionális agyam ellentmond mindennek, de nem hazudsz. Látom rajtad. Mellesleg te annyira irracionális vagy Lissa, hogy veled még ilyesmi is simán megtörténhet... - nevette el magát, s én tudtam, hogy - nagyjából - megemésztette a dolgot.

- Egyébként - tette hozzá - azt mondtad, hogy közted és e között az Aresa között kapcsolat van... Hát próbáld meg... Hívjad. Hátha válaszol...

- Nem tudom... Eddig mindig ő jelentkezett...

- Ugyan már. Ez olyan, hogy egy kapcsolatban is tök mindegy, hogy ki telefonál először... Szerintem - kacsintott rám - hívd fel ezt a te Aresa-dat... Aztán tisztázzátok az érzelmeiteket. Itt lenne az ideje, különben meggárgyulsz. Amit a suliról mondtam... Azt meg komolyan gondoltam.

Hirtelen elárasztott a szeretet. Hédi mindig is olyan volt, mintha a nővérem lenne, hiába vagyunk egyidősek. Mindig is megértette az én fura dolgaimat, sőt... Még tanácsokat is tudott adni, hogy mit tegyek. Mint most is. Józan szavai egyszeriben visszaadták a hitemet. Átöleltem a nyakát és beletúrtam a hajába.

- Hédi... Köszi mindent. Megyek, és megpróbálom elérni Aresa-t... Szurkolj nekem.

- Oké - mosolygott - szédült tyúk - tette hozzá szeretettel és elvonult a saját szobájába...

Hát így. Hédi - szokás szerint - már megint a szakadék széléről rángatott vissza. Ezért újra elkezdtem a videonaplómat, és ma éjszaka... Keresni fogom Aresa-t. Remélem, válaszol a hívásomra...