Kagome a fiú fölé hajolva - s egy pillanatra sem hagyva abba az izgalmas játszadozást - kérdezte meg...

- Ez jó? Jól csinálom?

- Nagyon... - mormogta InuYasha. Szemeit lehunyta, mellkasa ritmikusan emelkedett és süllyedt, ahogy egyre gyorsabban szedte a levegőt, ujjai meg-megremegtek a lány hajában...

- Kagome... - súgta - csináld még...

A lány teljesítette a kérést, miközben azt figyelte egyre éledő vággyal, szerelme miként adja át magát egyre jobban az élvezetnek. Majd hirtelen lefogta a kezét.

- Várj - suttogta InuYasha rekedten és felhúzta magához Kagome-t - ne szaladjunk ennyire előre...

Kagome tágra nyílt szemmel meredt a fiú szemébe.

"Milyen más lett most a szeme színe... - gondolta - szinte óarany... Milyen szép..."

Átfordultak, most a fiú került felülre. Lágyan simogatni és csókolni kezdte Kagome-t, úgy ahogy a lány vele tette az előbb. Feltérképezte testének minden rejtett zugát, először simogatva, majd ujjait a szája s nyelve is követték... Kagome halkan felsikoltott, mikor testének legrejtettebb táján érezte kalandozni InuYasha nyelvét...

- Ez... Nagyon jó... - sóhajtotta. Most az ő pillái borultak egymásra, ujjai a kedves ezüst tincsei között matattak, teste meg-megrándult ahogy átsöpört testén a kéj. Zihálva nyitotta ki a szemét. A szenvedély elhatalmasodott a bensőjében s újabb vágyat gyújtott benne. Éhséget többre, másra. Belemarkolt InuYasha hajába, mire a fiú felcsúszott hozzá, s ismét egymás szemébe nézhettek. Összekapcsolódott a smaragd és óarany szempár...

S egy villanásból értette egymást. Kagome lassan hunyta le a szemét, míg magába fogadta szerelmét. Nem érzett fájdalmat. Egy mikroszázadnyit sem. Csak a mindent felülmúló, csodálatos, leírhatatlan gyönyört. Nem

tehetett róla. Akaratlan volt... A csúcsponton... Már nem tudva gondolkozni, tetteit kontrollálni... Belevájta körmeit InuYasha hátába. A fiú felszisszent, de hagyta.

Kagome öntudatlan állapotban hunyta le szemeit. Életében először élte át a szerelmi extázist, s mivel InuYasha pár másodperccel később követte őt, a lánynak olybá tűnt; egyszerre élték meg. Megfeszülő teste lassan elernyedt, pillái sokáig nem mozdultak.

Csak feküdtek így, egymásba olvadva. InuYasha sem moccant. Ölelte a lányt, élvezte teste édességét. Arra gondolt; ezután már nyugodtan meghalhat.

Lövések zaja zavarta meg az idilli nyugalmat. Kagome riadtan neszelt fel félálmából, egy perc alatt szétváltak, mindketten az ablak felé fordulva; szemlélték a kinti sötétséget. Kiabálás, részeg ordítozás verte fel az éjszaka csendjét, majd újabb lövések.

- Hé, Takuma! Ne verd fel a banyákat, te vadbarom!

- Mi van?!

- Azt mondtam, hogy...

A többi a hirtelen felharsanó, őrült rockzenébe fulladt, majd hirtelen csend lett. Talán bezárták az ablakot.

- A hülye balfékek - dörmögte InuYasha és visszaheveredett Kagome mellé - egyszer úgyis szétrúgom a seggüket.

- Ugyan már... Hadd szórakozzanak... - mosolygott Kagome, aki annyira megkönnyebbült, hogy nem kell újabb csatába - akármilyenbe - bocsátkozniuk, hogy szinte murisnak találta a részegek szóváltását.

- Kösz. Én meg hallgathatom az alattuk lakó nyavalygását, hogy miért nem csinálok valamit...

- Te?

InuYasha elmosolyodott.

- Úgy tudják, rendőr vagyok.

Kagome is elnevette magát erre.

- Jó álca...

Hirtelen elhallgattak. InuYasha a lány fölé hajolva, mélyen Kagome szemébe nézett.

- Ne gyűlölj meg - kérte - amiért halálos veszélybe sodortalak... De képtelen voltam tovább ellenállni neked, és magamba fojtani az érzéseimet.

- Nem is kellett volna...

- De. De kellett volna. Ki kellett volna tartanom, míg olyan messzire nem mész tőlem, hogy ha akarlak, se talállak meg. De most már mindegy.

- De én nem akartam volna elmenni... Soha. Még ha mégoly ridegen viselkedtél volna velem... Akkor is... Maradok. Mert... Hozzád tartozom, InuYasha...

A féldémon fiú szeme nagyon fényes lett ezekre a szavakra... Megsimogatta a lány arcát.

- Őrült vagy, Kagome... De... Valahol igazad van... Csak... Csak egyszerűen nem tudnám elviselni, ha én lennék a halálod okozója...

- Na, most már igazán többet szeretnék erről a bizonyos törvényről tudni...

InuYasha vállat vont.

- Nem valami nagy durranás. Mindössze a létezést tiltja meg a féldémonoknak...

Kagome összeráncolta szemöldökét.

- Ezt hogyan érted?

- Összefoglalom: örök magányra kárhoztatja a nyomorultakat... Ugyanis - többek között - azt is kimondja, hogy a mutáns sem emberrel, sem pedig akármelyik másik mutánssal nem létesíthet nemi kapcsolatot...

Kagome összeborzongott.

- Ez durva - suttogta - gyakorlatilag arra kényszeríti az egyént, hogy önkéntes szüzességi fogadalmat tegyen...

- Ja.

- Na és mi van, ha megszegi a rendelkezést?

- Akkor... Meghal.

- Meghal?

- Kivégzik.

- Ez... Ez embertelen és kegyetlen. És... Egyáltalán miért van szükség erre?

- Hát még mindig nem érted, egyetlen Kagomém... - InuYasha komolyan nézett a lány szemébe - ki akarják irtani a fajt... Ha egy mutáns emberrel létesít kapcsolatot, és abból gyerek születik, a képességeit átörökíti, és ha a gyerek nem is, de annak a gyerekei már mutánsnak születhetnek... Ha pedig két féldémon teszi ugyanezt, akkor az ő gyerekeik - mivel a két erő összeadódik - már teljes démonok lesznek... Félnek tőlünk. Azt hiszik, le akarjuk igázni őket... Fel sem merül bennük, hogy bennünk is ugyanolyan vágyak, és félelmek munkálnak, mint bennük... Hogy mi is ugyanolyan életre vágyunk, mint ők...

Kagome sóhajtott.

- El sem tudom hinni, hogy ilyen kegyetlenek lennének... - mondta tűnődve - akikkel eddig találkoztam, azok olyan kedvesek voltak... Karin... A mamám... A nagyapa... és Ayumi...

- Szerencsés vagy - mosolygott a fiú - te az élet napos oldalát is megismerhetted...

- Miért, te nem?

InuYasha talányos tekintettel nézte Kagome-t.

- Végülis... Egy darabig igen...

- És most?

- Talán...

Összeölelkeztek.

- Szeretlek, Kagome... - súgta InuYasha forrón, és gyengéden simogatta a lány haját - mindig is szerettelek, és ezután is szeretni foglak... Bocsásd meg nekem, ha... Ha meg kell halnod ezért...

- Ne beszélj hülyeségeket - Kagome hangja sírós lett - te nem tehetsz arról, hogy van egy ilyen kegyetlen törvény... Engem... Engem boldoggá tesz, hogy veled lehetek... Még ha meg is kell halnom ezért valamikor... Mert... Én is... Szeretlek...

A többi - szenvedéllyel, elfojtott nyögésekkel, lázas zihálásokkal teli - súlyos csend.