Kagome csodálkozva nézett körül InuYasha lakásában. A helyiségekben kínos rend és tisztaság uralkodott, sehol, semmi eldobált ruha, vagy piszkos edény a mosogatóban.

- Nahát, onii-san, nem is gondoltam volna, hogy ilyen rendes vagy! - mondta mosolyogva, és letelepedett a padlóra - lévén a nappaliban néhány bambusz szőnyegen és egy hatalmas, kétszemélyes matracon kívül nem volt egyéb berendezés.

- Ez nem nekem köszönhető - vont vállat InuYasha s leült a lány mellé, kissé távolabb, mint Kagome szerette volna... - a szomszédban lakó csajnak a négy gyereke mellé jól jön egy kis mellékkereset...

Kagome nevetve rázta a fejét.

- De úgy látom, azért tiszteletben tartod a munkáját...

InuYasha ismét vállat vont.

- Tudod, ezt az egyet nagyon belém verte Karin...

A démonlány bólintott.

- Emlékszem...

- Tényleg?

- Igen. Mindig velem példálózott, hogy bezzeg Kagome milyen kicsi, mégis rendet tud tartani...

InuYasha hosszan nézett a lányra.

- Jó sok emléked megmaradt, azért...

- Igen. És folyamatosan bukkannak fel a fejemben... Magam sem gondoltam volna, mennyi mindenre emlékszem. Pedig csak három éves voltam...

- Tudom.

- InuYasha...

- Hm?

- Sajnáltad... Amikor el kellett mennem?

A fiú hallgatott. Kagome várakozóan nézett rá. A tegnapi néma beszélgetésükre gondolt... Arra a leheletszerű csókra... Milyen érdekes... Tegnap olyan egyszerű volt... Most viszont egyáltalán nem tud olvasni InuYasha tekintetében.

Hirtelen felcsendült odakint egy dallam. Gyors volt, hangos és szenvedélyes. Rockzene. InuYasha az ablak felé nézett.

- Na, a szembe szomszédok megint buliznak...

- Megint?

- Hetente vagy kétszer-háromszor. Megesik, hogy egész éjjel bömböltetik a zenét.

- Nem szólnak rájuk?

- Itt? Ki? Igazából félnek tőlük... Az a pletyka terjeng, hogy a lakás tulajdonosa egy gyilkos félvér, a többiek meg egy yakuza klán tagjai...

- És ez szerinted igaz?

- A yakuza sztori legfeljebb. De a srác, az úgy félvér, mint a te Ayumi barátnőd.

- Már megijedtem...

- Ugyan - mosolyodott el InuYasha - egy pillantásoddal leterítenéd, még ha félvér lenne is.

- Gondolod?

- Tudom.

Összeért az orruk. Észre se vették, mikor húzódtak közelebb egymáshoz. A dal még egyre szólt...

"I'm a wild child,

Come on love me

I want you..."

Kagome megborzongott, ahogy kihámozta a szöveget. Túlságosan is idevágott, erre a helyzetre, érzése szerint.

- InuYasha...

- Igen?

- Miért nem mondtad meg... Amikor először találkoztunk... Miért nem mondtad, hogy nem vagyunk testvérek?

- Mit változtatott volna?

- Sokat...

InuYasha mélyen a lány szemébe nézett.

- Kagome... Lehet, hogy önző dolognak hangzik... De... Magam miatt nem tettem...

- Miért?

- Féltem, hogy akkor nem leszek képes... Ellenállni... Ha te már tudod az igazságot... És...

- Várj... Akkor ez azt jelenti... Hogy te... Engem...

InuYasha bólintott. A levegő felforrósodott körülöttük, ahogy ott ültek, azaz, most már térdeltek, egymással szemben, teljes testükkel a másik felé fordulva. Kagome felsóhajtott.

- Csak az tartott vissza, hogy azt hittem a bátyám vagy... Különben... Már...

- Tudom...

- Tudod?

- Érzem...

Kagome döbbenten nézett a fiúra. Hogyhogy érzi? Akkor ő... Akkor ő... Miért nem érezte eddig?

- Érzed?

- Nem tudod eltitkolni Kagome... Az egész testedből... Árad a forróság, amikor együtt vagyunk. A szemedben... Ott csillog a vágy... Már az első alkalommal észrevettem. Ezért próbáltam távol maradni tőled.

- Úgy látom... Nem sikerült.

- Hát, nem.

- De én... Én miért nem vettem észre rajtad? Én miért nem éreztem eddig? Miért csak... Most?

Elmerültek egymás tekintetében.

- Kagome - mosolygott InuYasha - ennek semmi köze a démoni képességekhez. Egyszerűen... Csak nem vagy elég tapasztalt ilyen dolgokban...

"Való igaz - gondolta Kagome - nem sok időm volt a fiúkra eddig. Mindig csak az iskola, meg a tanulás... Meg az otthoni munka. És igazából... Annyira nem is érdekeltek. Talán... Talán azért, mert titokban... Mindig is rá vártam.

- Akkor talán... - mondta halkan - itt lenne az ideje tapasztalatot gyűjteni...

- Pont velem? - kérdezte InuYasha, de a hangjában nem volt rosszallás.

Kagome elmosolyodott.

- Pont veled - mondta - azt hiszem - tette hozzá - mindig is rád vártam... InuYasha...

- Kagome...

Összeölelkeztek. A lány, a fiú vállára hajtotta a fejét s úgy kérdezte.

- Akkor már nem harcolsz az érzéseid ellen? Most valahogy... Engedékenyebbnek tűnsz, mint korábban... Egészen közel engedtél magadhoz...

InuYasha felemelte Kagome fejét, hogy egymás szemébe lássanak.

- Már nem - jelentette ki halkan - harcoltam eleget... Elég volt. Itt az idő beismerni, hogy...

- Vesztettél?

InuYasha bólintott. Majd elgondolkozva beletúrt a lány a puha, sötétkék hajába.

- De ha meggondoljuk... Tulajdonképpen... inkább nyertem.

Lehajolt, és megcsókolta Kagome-t. A lány szíve hatalmasat dobbant. Ó, az a vágyott csók! Végre...! Végre igazán belemerülhetnek... Nem fogja megzavarni őket senki... Még ők maguk sem. Átkarolta InuYasha nyakát és viszonozta az érintést. Lassanként teljesen elmerültek egymás csókjában, hagyva, hogy a szenvedély eluralkodjon rajtuk. A csók mélyült, tüzesedett, egyre forróbb és hevesebb vágyakat ébresztve. Kagome nem is emlékezett, mikor és hogyan kerültek az ágyként szolgáló matrac tetejére, nem is törődött vele, csak élvezte szerelme csókjait, lágy simogatását...

"I'm a wild child... Come on love me..."

Egyre szorosabban ölelték egymást. Lassanként Kagome is felbátorodott, s az ösztöneire hallgatva, cirógatni kezdte InuYasha-t, kezét a fiú pólója alá csúsztatva, simogatta végig a feszes, finom bőrt, majd hirtelen ötlettel gyengéden végighúzta körmeit a démonfiú oldalán...

- Hmmmm... - mormogott InuYasha - azért a karmaiddal vigyázz kérlek...

- Ó, bocsánat! - húzta vissza a kezét azonnal a lány, de InuYasha nem hagyta, hogy befejezze a mozdulatot; megragadva csuklóját, pontosan arra a helyre rakta vissza Kagome kezét, ahol az előbb a lány simogatta őt.

- Nem mondtam, hogy hagyd abba...

A lány elpirult. És folytatta, amit elkezdett...

Közben lekerült róluk az összes ruha... Kagome először arra gondolt, hogy bárcsak ne látna ilyen jól a sötétben... Később viszont arra, hogy ez nem is olyan rossz tulajdonság... A testében tomboló, egyre erősödő vágy, valamint szerelmének gyengéd, s egyre merészebb simogatása, feloldották a kezdeti gátlásait. Viszonozta a cirógatást... A merészebbeket is... Aztán egyszercsak azon kapta magát, hogy InuYasha fölé hajolva, apró csókokkal borítja be a fiú testét, majd kíváncsi nyelvecskéje felfedezőútra indul rajta... Bebarangolt minden tájat, minden porcikáját felfedezni és megismerni vágyva. Eközben az ujjai sem tétlenkedtek, s amit kerestek, azt meg is találták... Kagome - most már - minden skrupulus nélkül fonta ujjait InuYasha férfiasságára, s kezdte el lágyan mozgatni az kezét... Ahogy az ösztönei diktálták. InuYasha beletúrt a lány hajába, s nem tudott elfojtani egy elégedett, kéjes nyögést.