- Most nagyon megbántottad Kagome-t...

Tindra Svart lassú léptekkel közeledett a tornácon üldögélő InuYasha felé, aki sötéten meredt valahová a levegőbe, s keze reszketett a kard markolatán, ahogy a vállához szorította a fegyvert. Tindra-san egy darabig hallgatva szemlélte a kínlódó fiút, majd letelepedett mellé. InuYasha oldalt fordította a fejét és a párducdémonba beleszúrt az a fájdalmas tekintet...

- Tudom... És... Sajnálom.

- Az lehet, de ezzel nem jutunk előbbre - csóválta a fejét Tindra Svart - és ha meggondolod: Kagome így is, úgy is veszélyben van. Teljesen mindegy, hogy vele vagy-e, vagy sem. Törvény ide, vagy oda...

InuYasha hallgatott. Gondolatban igazat adott Kagome apjának, de... Ott volt benne a félsz, ha... Ha elviszi magához Kagome-t, akkor... Akkor...

- Tedd meg, amit akarsz, InuYasha - hallotta ekkor Tindra Svart barátságosan zengő hangját - add meg a lányomnak, amire vágyik... Látom rajta, és rajtad is, hogy mindketten szenvedtek ebben a helyzetben. Megértem... A szerelemnek nem lehet parancsolni...

- De ha... Ha valahogyan megtudják... - InuYasha kínlódva ejtette a szavakat - akkor megölik... Elhurcolják, és megölik...

- Csak őt?

InuYasha lehajtotta a fejét.

- Nem... Engem is...

- Akkor nem mindegy? Együtt lesztek addig, ameddig... Aztán - ha úgy kell lenni - meghaltok együtt. Szerintem ez messze nem olyan gyötrelmes, mint szenvedni külön-külön a beteljesületlen vágytól...

InuYasha nehezen lélegzett. Tindra-san minden mondata a szívébe talált. Igaza van... Már szinte fizikai fájdalmat érez a lány hiányától... És hovatovább már az is felkorbácsolja testében a vágyat, ha Kagome csak ránéz...

Milyen lenne... Milyen lenne engedni a benne dúló szenvedélynek? Milyen lenne újra a karjaiban tartani a lányt? Érezni forró testét, puha ajkait az övén és... Megborzongott. És felállt.

- Igazad van - mondta, de nem nézett a párducdémonra - megyek és bocsánatot kérek tőle.

- És elviszed magaddal? - Tindra-san meg akart bizonyosodni, hogy InuYasha valóban eldöntötte magában, hogy mit fog tenni.

A féldémon fiú visszanézett. Borostyánszemei úgy égtek, mintha tűz lobogna mögöttük.

- Igen. Elviszem magammal... Ha ő is akarja.

A váratlan ajtónyitásra mindenki felkapta a fejét a bent lévők közül. Mindenki, kivéve Kagome-t, aki még mindig a falat bámulta és a könnyeivel küszködött. Fel sem tűnt neki, hogy az eddigi duruzsolást, mintha elvágták volna - hirtelen csend lett. Talán a felé tartó lépteket sem hallotta... Csak arra ocsúdott, hogy valaki a vállára teszi a kezét... Felnézett. És meglepődve látta, hogy InuYasha guggol mellette és megfejthetetlen tekintettel nézi őt... Aztán megszólalt. Halkan beszélt, hogy csak Kagome értse, mit mond.

- Bocsáss meg, Kagome... Nem akartalak megbántani. Én igazából... Szívesen...

- Tudom... - suttogta Kagome. Nagy nehezen visszanyelte könnyeit, s folytatta - vidd csak Ayumi húgocskámat... Én majd... Megleszek apával és...

InuYasha hirtelen elmosolyodott. Tessék. Ez Kagome. A megtestesült megértés, beletörődés és kedvesség. Persze... Tudja, ha most beleegyezne a cserébe, az Kagome-nak nagyon fájna, hiába nem mutatja, és hiába tudja, hogy mi miért van... Megrázta a fejét.

- Nem, Kagome. Apáddal kint megtárgyaltuk. Ő vállalja Ayumi-t. Te pedig... Velem jössz... Ha még mindig akarod.

Kagome szemei megfényesedtek.

- Akarom - suttogta.

- Jó - bólintott InuYasha - akkor ezt megbeszéltük.

Visszafordultak a többiekhez, akik némán figyelték kettősüket.

- Nos? - kérdezte Kaede anyó mindentudó mosollyal az arcán - eldöntöttétek?

- Igen - bólintott Kagome - eldöntöttük.

- És indulunk is - jelentette ki InuYasha - messzire megyünk, és hamarosan besötétedik...

Kaede anyó bólintott.

- Rendben. A gyűlést feloszlatom - nézett a maradék három Démonirtóra, akik kicsit meglepetten szemlélték az eseményeket.

- Szerintem menjünk mi is - állt fel Miroku, majd, miután felsegítette Sango-t, a karját nyújtotta - meghívhatom egy hangulatos teaházba, szép hölgy?

Sango tétovázott. Miroku egy csélcsap szélhámos... Ayumi fenekét fogdossa, le sem veszi Kagome melleiről a szemét... És mégis őt, hívja teázni?! Hát mi ő, valamiféle pótszer?! Amolyan; ha "ló nincs, jó a szamár is" alapon?! Mit képzel ez magáról?

- Miroku... - kezdte pikírten, de aztán meglátta az ifjú szerzetes szomorúnak tűnő, kérő tekintetét.

- Sango... - mormolta a fiú - kérlek, most az egyszer... Ne utasíts vissza. Adj egy esélyt legalább bebizonyítanom, hogy...

- Na jó, nem bánom - vágta el a szóáradatot Sango s felkapta a földről hatalmas bumerángját, a Csonttörőt - elmehetünk... Most az egyszer. De... Shippou-val mi legyen?

- Velem ne foglalkozzatok - legyintett a rókadémon - most üzent apám, hogy beszéde van velem. Úgyhogy romantikázzatok nyugodtan, én hazamegyek - azzal már ott sem volt, mivel bírt a teleportálás képességével...

- Na sziasztok, mi mentünk! Viszontlátásra Kaede anyó! - Kagome vidám hangon búcsúzott el mindenkitől és izgatottan követte InuYasha-t. Két okból is. Az egyik ismeretes. A másik: életében nem ült még motoron...

- Nos leányzó? - fordult Ayumi-hoz, Tindra Svart mosolyogva - nem bánod, hogy egy ilyen vén démonnal kell töltened az elkövetkező napjaidat?

- Vén? - lepődött meg Ayumi - miért, hány éves vagy, Tindra-san?

- Nos... Két nap híján ötszázhúsz.

- Azt a... Én csak tizennyolc múltam - pirult el a lány, a démon rávetett, furcsa pillantásától.

- Sose bánd - mosolygott Tindra Svart - az ifjúkor a legszebb... Nos hát... Fogd meg a kezem, hunyd be a szemed és ne tarts semmitől...

Ayumi úgy tett, ahogy a párducdémon kérte, s a következő percben már ők sem voltak sehol...

Kaede anyó kikísérte a sereghajtó Miroku-Sango párost, majd fáradtan roskadt le kedvenc karosszékébe.

"Jó dolog vendégeket fogadni - tűnődött - de néha bizony fárasztó..."