Kagome - ki tudja miért - hirtelen felriadt. Odakint még sötét éjszaka volt, bár macskaösztönével érezte, már nem lehet messze a reggel. Felült, körülnézett. A kis házban minden csendes volt, csak a hálófülke felől Kaede anyó halk hortyogása szakította meg olykor az idilli némaságot.

A démonlány szeretettel nézte a falnak dőlt, békésen alvó InuYasha-t. A fiú mélyen látszott aludni, nyilván kifárasztotta a csata, és a véradás rituáléja. Kagome felkelt, s nesztelen léptekkel odasétált hozzá, leült mellé, s csak nézte. Gondolatai őrült módra kergetőztek az agyában, felidézve a nap történéseit, egészen a Naraku-val való csatározásig. InuYasha valahogy mindig ott volt, ahol ő... Félszemmel mindig figyelte őt... S aztán... Amikor megsebesült... Újra látta maga előtt a fiú beszédes pillantását, és újra és újra próbálta megfejteni az abban rejlő üzenet mögöttes hátterét. Miért gondolja úgy, hogy nem lehetnek együtt? Miért? Miért tilos nekik ez, mikor... Mikor... Majdnem elsírta magát.

"A fenébe - gondolta - szeretlek, te őrült... Ez már biztos... Rád vártam eddig... Veled akarok lenni... Akkor te... Te miért nem..."

Csak nézte InuYasha-t. Szíve a torkában dobogott. Eszébe jutott, milyen érzés volt, annyi idő után ismét a karjaiban lenni, s közel érezni magát hozzá... Emlékszik... Megcsókolta... Afféle üdvözlésként... De... De mi lenne ha... Ha...

"Ne haragudj - sóhajtott magában - csak egyszer... Egyetlen egyszer... Szeretném... Érezni..."

Odahajolt a fiúhoz s ajkát, annak ajkaira tapasztotta. Egy hosszú-hosszú pillanatig maradt így, élvezve InuYasha puha és meleg szájának érintését... Felforrósodott a teste. Majd meglepetten hátrahúzódott, s ujjait az ajkára szorította. Jól érezte vajon? InuYasha... Visszacsókolt?

Ránézett a féldémon fiúra... S érezte, ahogy egyre erősebben ver a szíve. InuYasha szeme nyitva volt... S fürkésző pillantással nézte őt.

- Kagome - szólalt meg, kissé rekedtessé váló hangon - mit művelsz te itt?

Kagome elpirult. Maga sem értette, hogy lehetett ilyen bátor... Ilyen... Kezdeményező. De... Amit InuYasha tekintetéből most kiolvasott... Az éles ellentétben állt a szavaival.

- Jobban tennéd, ha visszamennél aludni - a fiú hangja egyre szigorúbban csengett - csak most épültél fel egy halálos sebesülésből. Pihenj, szükséged lesz az erődre.

- Nem... Tudok... - Kagome hangja tétova volt, és szomorúság hallott ki belőle - aludni... Tudva azt, hogy.. Ilyen közel vagy hozzám és mégse...

- Ha zavarlak... Ki is mehetek... - InuYasha most nem nézett a lányra.

- Nem! - tört ki Kagome hangos suttogással - Nem zavarsz...! A fenébe, InuYasha nem érted, hogy...

A fiú hirtelen elkapta a lány ökölbe szorított kezét, és komolyan nézett rá.

- De értem, Kagome - mondta nyugodtan és az ő hangja sem volt vidám - túlságosan is értem... De neked is meg kell értened valamit: mi... Nem lehetünk együtt. Soha.

- De... Miért nem, ha...

- Mert veszélyes.

- Veszélyes?

- Rád nézve az. Én... Én nem akarom, hogy bármi bajod essen, hát nem érted? Éppen elég Naraku... Nem kell még a törvénnyel is összeütközésbe kerülnöd.

- A törvénnyel? - Kagome szemei tágra nyíltak - szóval törvényellenes, amit érzek? Köszönöm az ilyen...

InuYasha sóhajtott. Magához vonta a lányt és simogatni kezdte a haját.

- Neked is el kéne fogadnod, hogy kitaszított lettél - mondta halkan - a féldémonok, de még a teljes démonok is.. Nem kívánatos személyek ebben az emberi világban. Ez van. Jobb ha hozzászoksz.

Kagome felemelte a fejét. Szemében könnyek gyülekeztek.

- Miért...? - suttogta sírósan - miért nem hagynak létezni minket?

- Mert... Amit az ember nem ért, azt megveti. Rosszabb esetben kiirtja.

- Én ezt... Nem tudom elfogadni. Ez rettenetes...

- Akkor... Nagyon szomorú életed lesz.

- Nem hiszem - súgta a lány, s még feljebb emelve a fejét, hagyta, hogy könnyei lecsurogjanak arcán - nem, ha te mindig mellettem leszel... És szeretsz engem...

- Kagome...

InuYasha egy pillanatra lehunyta a szemét. Túl sok volt ez egyszerre... A testéhez simuló, karcsú, forró test... Kagome fényes, könnytől csillogó szemei... A suttogó hangja... És... Amit mondott...

A szerelem, melyet a lány iránt érzett, hirtelen félresöpört minden józan megfontolást és érvet. Két kezébe vette Kagome arcát. Lehajolt hozzá.

"Csak egyszer - gondolta forrón - csak egyetlen egyszer hadd érezzem..."

Kagome szíve a torkában kezdett verni. Lehunyta a szemét, s hagyta, hogy InuYasha ajkai megérintsék az övéit... Felemelve kezeit, átkulcsolta a fiú nyakát és viszonozta az olyannyira vágyott érintést...

Ebben a pillanatban, megszólalt az ébresztőóra odabent a hálófülkében, s kisvártatva Kaede anyó csoszogott elő félálomban. Ám ekkorra már Kagome újra a helyén feküdt kalapáló szívére szorított kézzel, és elszántan próbált aludni, InuYasha pedig nem volt a házban...

******

A reggelinél Kagome és InuYasha nem mertek egymásra nézni, sőt a lehető legtávolabb igyekeztek kerülni a másiktól, ami az éles szemű Kaede anyó, valamint a bölcs Tindra Svart figyelmét sem kerülte el, de mind a ketten magukban tartották a véleményüket. Tindra azon tűnődött, hogyan és mikor avassa be lányát az ékkő végső titkába. Abba a titokba, melyet még testvére sem tudott az Univerzum kövéről...

Talán... Itt lenne az ideje... Hogy Kagome megtudjon... Mindent. Ám mielőtt a szándékból tett lehetett volna, megérkeztek a Démonirtók, s Tindra-san hamarosan egy hadi tanácskozás kellős közepén találta magát...

- Olyan híreink vannak...! - huppant le Shippou InuYasha mellé a kölcsönös üdvözlések után - apám, nem fogod elhinni!

- Mit? - InuYasha szeme villámlóan meredt Miroku-ra, aki - szerinte - túlságosan közel telepedett le Kagome-hoz...

- Naraku eltűnt - felelt Shippou helyett Sango, aki ebben a percben lépett be az ajtón karjában tartva Kirara-t - eddig ugyanis őt hajkurászta odakint - tegnap este szerveztünk egy kis magánakciót - fogott a magyarázatba -Shippou kapott egy fülest, hol rejtőzhet az a mocsadék. De mire odamentünk, a lakás üresen tátongott...

- A szomszédok ugyan lelkiismeretesen beszámoltak a fura trióról, akik ott laktak - vette át a szót Miroku, elszakítva szemeit Kagome formás alakjától - viszont azt is elmondták, hogy már több hete annak, hogy láttak valakit is a lakás környékén közülük...

- Értem... - InuYasha eltöprengett - akkor a zseniális tervnek annyi. Meg kell várnunk, amíg...

- Nem biztos - így Shippou - ha te bedobnád a képességeidet...

- Már próbáltam keresni - legyintett InuYasha - tegnap éjjel és ma hajnalban is. Sehol, semmi nyom. Mintha kitörölte volna magát mindenhonnan.

- Esetleg Kanna machinált valamit azzal a védőpajzzsal - jegyezte meg ekkor Kagome - félelmetes, hogy még a mentális támadásokat is ki tudja védeni...

- Nincs abban semmi misztikus - zengett Tindra-san hangja - a tükör, az csak tükör, a foncsorozása készült, nem földi fémből...

- Tényleg? - lepődött meg Kagome - apa, te mikor...

Tindra Svart mosolygott és vállat vont.

- Rendben, nem ez a lényeg - ragadta a szót ismét magához Miroku - hanem...

- ... hanem, az, hogy végre elmondhatnánk, mit is tudtunk meg - vetette közbe Shippou - Naraku-ról és bandájáról...

Erre mindannyian a rókafülű fiú felé fordultak.

- Egy szóban össze tudnám foglalni - kezdte Shippou a beszámolót - laborszökevények. Illetve... Naraku és Kanna biztosan.

- Hogy mik? - Kagome nem nagyon értette miről van szó... Ayumi is csak pislogott. Shippou sóhajtott.

- Beszéltünk már azokról a bizonyos kísérletekről...

Erre mindenki bólogatott.

- Na, Naraku is egy ilyen kísérlet. Ember a rohadék. Egy halálraítélt, aki megszökött a siralomházból, hónapokig bujkált, aztán kikötött egy eszement tudós laborjában, aki abba őrült bele, hogy az amerikai kormánynak évtizedekig emberi alapanyagból biológiai fegyvereket gyártott. Önálló gondolkozásra képtelen, akarat nélküli ölőgépeket, jobb sorsra érdemes hajléktalanokból, árva utcagyerekekből... Úgyhogy, amikor Naraku megjelent nála, szó nélkül teljesítette a fogoly kívánságát.

- Mi lett volna az? - kérdezett közbe Kaede anyó kíváncsian.

- Minden emberi lénynél erősebb akart lenni, hogy bosszút állhasson, azokon, akik elítélték... A tudós pedig fogott néhány génmanipulált tarantulát, meg egy földönkívüli pókfajnak a DNS-ét, szétszedte, összerakta, kevert-kavart... S íme! Világra jött Naraku, az emberpók.

- Brrr... - rázkódott össze Ayumi - ez szörnyen hangzik.

- Attól még igaz - vont vállat Shippou.

- Na jó... De hogy jön a képbe Kagome meg a gyémánt? - kérdezte tűnődve InuYasha - honnan tudta meg az ékkő létezését?

- A pasas elvitte egy szervezethez - folytatta most Sango a történetet - akik tárt karokkal fogadták. Ők meséltek a kőről, és megbízták vele, hogy támadja meg Tindra-san házát... Nekik pedig egy párducdémon beszélt az univerzum erejével bíró gyémántról...