Mingyárt nyakunkon a  Karácsony, és az én csemetéim még élő Télapót sem láttak! Igaz, hogy a mai napunk úgy indult, hogy mivel Luca napja vagyon, gondoltam valami ilyes programra kéne elmenni, Luca-napi kotyolásra, boszorkányolásra, de efféle dolgokat ingyé senki sem kínált, hát maradt a Nagy Magyar Karácsony a Kossuth téren. :)

Végülis ez sem kecsegtett rossz dolgokkal: kisgyerek foglalkoztató, kirakodóvásár, Mikulásház, kisvonat... Na, gondoltam menjünk el, majdcsak lesz valami, addig se punnyadunk itthon, kell a friss levegő a kölkeimnek.

Az Útvonalterv.hu szép alternatívát kínált a metró elkerülésére... Mindegy, a kisebbiket úgyis a hátamon cipeltem nem volt gond, akárhányszor kell is átszállni. Mondjuk, szerencsére Robinó elég fegyelmezett egy lurkó, ha közlöködésről van szó, csak várni nem szeret...

Elindultunk. Mentünk. Odaértünk! Aztán nem az volt, amit gondoltam... Uff. Csak inkább lófrálni lehetett, meg vásárolni ha az embernek volt felesleges kidobandó pénze hülyeségekre. A kisvonathoz húszmillióan álltak sorba, szintúgy a Mikuláshoz is, a bábozás meg nemigen érdekelte az én porontyomat...

Na de végülis amig mászkálgattunk, nézelődtünk, nem is volt semmi baj, talán még élvezte is Robika a dolgot. Sőt! Még a bábosokat is nézegette egy kis ideig.

A baj ott kezdődött, amikor beálltunk abba a ménkű hosszú sorba a Mikulásház előtt - gondoltam, ha már itt vagyunk, hát kukkantsunk be ide is, mit adnak ingyen. :)

 Az első tíz percet még úgy ahogy kibirta... Hanem aztán! Üvöltött, bömbölt, lerogyott, alig győztem felrángatni, az egész tér minket nézett, hogy üvölt... Na abban a percben arra gondoltam hogy maradtunk volna inkább otthon... De hát kell az élmény a gyeröknek kérem, két évig nem voltunk szinte sehol, attól (is) van így befordulva...

Az volt a szerencse, hogy elkezdődött egy tűzzsonglőr előadás épp az orrunk előtt, az valamennyire lekötötte Robkot, míg nézte legalább nem gondolt arra, hogy egyhelyben állunk. Ezt ugyanis nem nagyon tűri.... :/

Na aztán megnyíltak az mennyeknek kapui és bemehettünk végre! Bent láttunk sok-sok krampuszt, meg egy mosolygó Mikulást, aki nagyon kedves volt, feldíszített fenyőfát és mindenféle érdekes játékokat. Na, Robikám itt elemében volt, rohangált össze-vissza (kétszer mentem utána a backstage-be, hogy ide azért nem, és percek alatt átrendezte volna a kérót, ha hagyom.) Így csak egy-két díszt és valami almákat tapogatott meg. Aztán nagy nehezen leragasztottam a Mikulás elé, odavittem Hugit is, hogy ő is meg legyen örökítve - ugyanis fényképezkedni lehetett ám a Mikulás bácsival, egy krampusz csinálta  a képeket - hiába kérem, ez már itten a huszonegyedik század, akárhonnan is nézzük. :)

Miután ezt letudtuk, irány haza. Akkor már Robko kivirult, kapott egy hatalmas perecet, hazafele menet be is vágta az egészet, és még itthon is vigyorgott, csak tudnám hogy min. Megkérdezni sajnos, nem tudom tőle, még nem beszél...

Mindent összevetve azért nem sikerült rosszul a kirándulás, az óriás mézeskalács házikó kifejezetten tetszett, sajnáltam is, hogy nem vittem fényképezőgépet. Megnéztem, tényleg mézeskalácsból van... :)

Talán még Robko is élvezte a dolgot, de biztos ami biztos: holnap játszóházba viszem. Ugrálni.